Ukrán Egészségügyi Minisztérium: a Vuhanból evakuált személyek egészségesek

Ukrán Egészségügyi Minisztérium: a Vuhanból evakuált személyek egészségesek

18:11 Február 22, 2020

Közélet 4225 2 хвилини

Українська

Február 22-én vizitet tartottak a poltava megyei Novi Szanzsariban lévő zárt kórházban, ahol a kínai Vuhanból kimenekített ukrán állampolgárokat helyezték el 14 napos karanténra. Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint a megvizsgált személyek egyikén sem vélték felfedezni a Covid-19-es koronavírus-fertőzés tüneteit.

„A reggeli vizit eredményei pozitívak. Egyik személynél sem véltük felfedezni a betegség tüneteit” – közölte Dmitro Kovalj egészségügyi miniszterhelyettes. Az információk szerint az evakuált személyeket napi kétszer vizsgálják meg az egészségügyi dolgozók.

Kovalj hozzátette, hogy minden személytől háromnaponta vesznek vért, melyet Kijevben vizsgálnak meg az koronavírus kimutatásához szükséges ukrán gyártmányú gyorsteszt segítségével. Elmondta azt is, hogy az ország fel van szerelve elegendő gyorsteszttel, hiszen az Egészségügyi Világszervezet is biztosított Ukrajna számára külföldi gyorsteszteket, a napokban azoknak is meg kell érkezniük.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei