Dsida Jenő, a törékeny költőóriás

Dsida Jenő 1907. május 17-én született Szatmárnémetiben Binder Jenő Emil néven. Édesapja mérnökkari tiszt volt, anyja földbirtokos családból származott. A gyermek már útban volt, amikor szülei megszöktek otthonról, ám anyját végül máshoz kényszerítették, s csak fia születése után tudott elválni és szerelméhez hozzámenni.

A család 1910-től Budapesten élt, Dsida az első elemi osztályt is itt végezte a Szarvas utcai apácaiskolában. Az első világháború kitörésekor apját az orosz frontra vezényelték, ahol hamarosan fogságba esett. 1914-ben a fiatal anya két kisfiával, Jenővel és a nála négy évvel fiatalabb Aladárral Beregszászba költözött apjához. Négy évvel később Dsida Aladár visszatért a hadifogságból, s állomásparancsnoknak nevezték ki Szatmárnémetibe. Dsida itt fejezte be a középiskolát. Gimnazista korában skarlátos lett, súlyos szövődményekkel; anyja szerint ennek szövődménye volt a született szívbeteg fiú szívbillentyű-elégtelensége, mely élethosszig tartó betegsége és korai halálának közvetett oka lett.

Első versei 17 éves korában, 1924-ben jelentek meg Benedek Elek gyereklapjában, a Cimborában. Érettségi után, 1925-ben beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi karára, de tanulmányait nem fejezte be érdeklődését egyre inkább az irodalom kötötte le. 1927-től a Pásztortűz című folyóirat szerkesztője, majd a Huszár-családnál házitanító lett. Versei miatt gyakran került összeütközésbe a román hatóságokkal, amelyek irredentizmussal vádolták.

Első verseskötete 1928-ban jelent meg Kolozsvárott Leselkedő magány címmel. Az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjaként az Erdélyi Fiatalok című lap egyik alapítója és főmunkatársa volt, majd katona lett, de szívbaja miatt leszerelték. 1931 őszén megismerkedett az akkor tizenkilenc éves Imbery Melindával, rendszerint titokban találkoztak, egymásnak gyönyörű leveleket írva.

Amikor öccse 1933-ban hátrahagyva banktisztviselői állását Csengery Aladár néven a kolozsvári Thália Színháznál elkezdte színészi pályáját, Dsida a PEN Club romániai tagozata magyar szakosztályának főtitkára lett, 1934-től a Keleti Újság szerkesztője, az Erdélyi Szépmíves Céh lektora volt. Dolgozott még az Erdélyi Helikon, az Erdélyi Lapok és a Keleti Újság munkatársaként, tagja volt a többi között a Helikoni Írók Munkaközösségének, az Erdélyi Katolikus Akadémiának. Anyagi helyzete csak 1937 júliusában tette lehetővé, hogy több éves jegyesség után oltár elé vezesse menyasszonyát, Imbery Melindát. Közös életük rövid ideig tartott.

1937-ben több éves titkolt jegyesség után – gyenge egészsége miatt a család aggodalma ellenére – feleségül vette Imbery Melindát. Verseiben ettől kezdve új szín jelent meg: az elégia, majd a gyermekkor, élményekbe és emlékekbe öltözve. Debreceni nászútjukat követően Budapesten meglátogatták Szerb Antalt, ami nagy hatással volt a költőre. Kolozsváron Dsida Jenő édesanyja támogatásával az ifjú pár egy egyszoba-alkóvos-konyhás kis lakást bérelt. Ám a boldog időszak rövid ideig tartott. Alig kezdte el Szerb Antal felkérésére Shakespeare Ahogy tetszikjének újrafordítását, s dolgozott még a Tükör előttön, amikor 1938 elején influenzában megbetegedett, állandó magas lázzal feküdt a kolozsvári zsidó kórházban. A betegségéből gyenge szíve miatt már nem tudott felépülni, 1938. június 7-én halt meg Kolozsvárott.

Dsida Jenő korai líráját a századvégi és nyugatos költészet hatása jellemzi. A kiváló formaművész Dsida az avantgárd eszközeit, a szabad képzettársításokat megőrizve felújította a klasszikus, kötött versformát, a szigorú versszerkezetet. Ugyanakkor élt az expresszionizmus eszközeivel is, kedvelte a szabadverset. 1928-ban megjelent első verseskötetében, a Leselkedő magányban a háború utáni fiatal nemzedék csalódásait és magányát érzékelteti, s a természetben keres feloldást. A neokatolikus reformmozgalommal találkozva gyermekkori hite felerősödött, erre utalt 1933-as kötetcíme: Nagycsütörtök. A címadó versben Jézus áldozatához hasonlítja a kisebbségi költő sorsát.

Versei együttérzést tükröznek a szegények és szenvedők iránt. Nagyobb lélegzetű, epikába hajló verseiben is megtalálhatjuk a lírikus bensőségességét: Kóborló délután kedves kutyámmal című versében játékos hexameterekkel érezteti a természetben felüdülő lélek örömét, a Miért borultak le az angyalok Viola előtt című ciklusában pedig a szerelmet ünnepli, merengő és dévaj érzésekkel. 1938-ban, posztumusz jelent meg az Angyalok citeráján című kötete, amelyben betegágyán írt utolsó versei is helyet kaptak. Ebben angyali költőként új hangon szólal meg, egy valóság fölötti létben talál vigasztalást. Hosszabb önéletrajzi költeménye, a Tükör előtt ifjúságával, szerelmeivel vet számot, s beszámol az erdélyi magyar irodalmi élet nagy alakjairól.

Már halála után, 1940-ben látott napvilágot a Psalmus Hungaricus, melyben a közösséghez való hűség és a történelem előtti felelősség erkölcsét állítja mércéül az olvasónak. Hitet tesz a szétszórt magyarság és az anyanyelvi kultúra mellett, nemzeti egységre szólítva a történelem végzetes erőivel szemben. A halál előtti lelkiállapotról kevesen írtak olyan plasztikus részletességgel, mindent megfigyelő aprólékossággal, mint ő.

Dsida Jenő nagy műveltségű műfordító is volt. Francia, latin, német, olasz, román költőket tolmácsolt, prózai írásai elbeszélések, esszék, kritikák és útibeszámolók. A kiváló formaművész az avantgárd vívmányait, különösen a képzettársítások szabadságát megőrizve újította fel a klasszikus hagyományokat: a kötött versformát. Nagy műveltségű műfordító volt: francia, latin, német, olasz, román költőket tolmácsolt, különösen Trakl-fordításai jelentősek. Sírverse így szól a kolozsvári Házsongárdi temetőben: „Megtettem mindent, amit megtehettem, / Kinek tartoztam, mindent megfizettem, / Elengedem mindenki tartozását. / Felejtsd el arcom romló földi mását”.

(cultura.hu/hirado.hu/ezer100.ro)