XX. Guti Pünkösdi Napok

XX. Guti Pünkösdi Napok

11:50 Május 24, 2021

Közélet 3962 7 хвилин

Українська

Gut község nagy hírű, hagyományőrző rendezvényét, a XX. Guti Pünkösdi Napokat tíz év szünet után rendezték meg ismét. A KMKSZ egyik népszerű, sokakat megmozgató ünnepi programja 1991 és 2010 között a környéken már szinte magától értetődő módon hozzá tartozott a pünkösd ünnepéhez. Az egy évtizedig szünetelő rendezvény – a helyi és járási vezetők akadályozták eddig – idén a karanténkorlátozásokat betartva pünkösdvasárnapra korlátozódott.

A rendezvény ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a guti református templomban, majd felavatták az oktatási reform részeként Guti Gimnáziumra keresztelt helyi általános iskola épülete előtt Vaszil Román szobrászművésznek, az Ukrán Nemzeti Művészeti Szövetség tagjának Angyal című szobrát. A művész családi okok miatt nem tudott jelen lenni az eseményen, ahol pályatársa, Matl Péter munkácsi szobrászművész, a Pro Arte Munkács civil szervezet elnöke, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke és Tóth Angéla, a Guti Gimnázium igazgatója leplezte le a műalkotást. A szobor kapcsán Matl Péter elmondta: „Két angyalszárnyat formál, amelyek közül az egyik az ég felé törekszik, a másik pedig a földre zuhan. Megjeleníti félelmeinket és a reménységet, hogy van kiút, van jövő.” A művész hangsúlyozta, hogy a műalkotás civil szervezetük nyolcadik szobrásztáborában készült és Rhea Marmantini spanyol szobrászművész tojásból kikelő madarat ábrázoló szobra után a második szobor, amit Gutnak ajándékoztak.

A helyi óvoda épületében kiállítást rendeztek be Matl Péter és id. Gogola Zoltán festményeiből, valamint Gut község történetét és az egykori futballéletet bemutató fotókiállítást is meg lehetett tekinteni.

A XX. Guti Pünkösdi Napok főleg helyiekből álló közönségét a szervezőbizottság vezetője, a programsorozat 30 évvel ezelőtti elindítója, Sin József köszöntötte az anyaországi forrásból gyönyörűen felújított iskola területén. Elmondta, hogy a huszadik hagyományőrző rendezvényük már a harmincadik is lehetett volna. Azok, akik ezt megakadályozták már nem is a községben élnek, és nem hagytak maguk után említésre érdemes dolgokat. Ugyanakkor vannak eredmények, hisz a napokban fejeződött be az iskola felújítása, tavalyelőtt újult meg az óvoda, műfüves focipályát építettek, és vannak még terveik, de ehhez a gutiak közötti összetartásra és gyerekekre van szükségük, hogy legyen kinek tovább adniuk pünkösdi hagyományaikat.

Nagy Anna, az újonnan megalakult Nagybégányi kistérség polgármestere köszöntötte a gutiakat. A kistérséghez hét település tartozik, közöttük Gut is. A polgármester asszony hangsúlyozta, hogy jó csapatként mindent megtesznek azért, hogy fejlődni tudjanak a közös önkormányzatba egyesült beregszászi járási falvak.

Rezes Károly, s Beregszászi Járási Tanács elnöke elmondta, hogy életében először jár Guton, megnézte a felújított iskolát és óvodát, és örömmel hallotta az igazgató asszonytól, hogy idén 15 gyerek lesz az első osztályban. Azt kívánta a gutiaknak, hogy ezt a következő években is ismételjék meg, minden évben legalább 15 gyermek kezdje el az iskolát, és akkor a láthatóan fejlődő falu még hosszú ideig megmarad.

Gyebnár István beregszászi magyar konzul a maga és Szilágyi Mátyás főkonzul nevében mondott köszönetet a hagyományok ápolásában nagy szerepet játszó rendezvény szervezőinek. A pandémia miatt hosszú szünet után rendeztek újra Kárpátalján nagyobb, a szórakozás és kikapcsolódás mellett közösségi élményt is nyújtó rendezvényt – hangsúlyozta a diplomata mindenkinek jó szórakozást kívánva.

Matl Péter szobrászművész elmondta, hogy mostantól a Guti Óvoda és a Guti Gimnázium is része lesz annak a nemzetközi szoborútnak, amely átnyúlik megyénk és országunk határán is, Magyarország felé. Külön köszönetet mondott Sin Józsefnek azért a törődésért, amellyel fejleszteni igyekszik a faluját, amellyel vigyáz a közösségre, és a modern művészetnek is teret ad.

Gajdos Katinka Somogyi Imre Pünkösd napja című versét szavalta. Majd Piros pünkösd napján címmel a Guti Gimnázium diákjai népi játékokkal, tánccal, népdalokkal színesített műsor keretében idézték fel a pünkösdi hagyományokat a szépen feldíszített májusfa körül, melynek keretében felidézték a pünkösdi király és királynő választásának hagyományát is. Idén pünkösdi király szerepét Demeter Béla főiskolai hallgató, a királynőét pedig Deák Orsolya 6. osztályos tanuló játszotta el, Orsolya nagyon szépen énekelte a magyar népdalokat. A gyerekeket az alsós tanítónők mellett Tóth Angéla igazgató, Deák-Máté Ildikó igazgatóhelyettes, szervezőtanár és Demcsik Mária magyartanár készítette fel.

Pünkösd Szépének koronája ezúttal Gajdos Katinka fejére került, őt választották a szervezők a legszebb guti lánynak. Közben a műfüves focipályán öt csapat részvételével zajlott a Darcsi Viktorról elnevezett kispályás focitorna, amelyet idén a Nagybégány csapata nyert.

A szervezők minden vendéget asztalhoz ültettek, különösen finomra sikerült a Tóth Árpád által főzött bográcsgulyás.

A pünkösdi nap végén a Sodró együttes jó hangulatú táncházat tartott, ahol sokan igyekeztek Váradi Enikő kolléganőnktől és táncpartnerétől elsajátítani a Kárpát-medence legszebb magyar táncait.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei