Koronavírus: egyre kevesebb az új beteg és a halálos áldozat

Koronavírus: egyre kevesebb az új beteg és a halálos áldozat

16:30 Május 24, 2021

Közélet 1989 4 хвилини

Ukrajnában hétfőre tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, mintegy 1300, az előző napinál csaknem 1200-zal kevesebb új beteget jegyeztek fel, és a halálos áldozatok száma sem érte el a hetvenet, ami a héten az eddigi legkevesebb.

A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napban 1334 új esettel 2 183 855-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekedés üteme ezt megelőzően több napig stagnált, azaz a múlt héten nagyjából ötezer körüli új fertőzöttet regisztráltak, majd vasárnapra már mintegy kétezerrel kevesebbet. A mostani jelentős csökkenésnek ugyanakkor az is lehet az oka, hogy hétvégenként kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek. Ugyanakkor tavaly augusztus közepe óta nem jegyeztek fel ilyen alacsony növekedést, mint most, azóta szinte folyamatosan egyre magasabb lett, míg április elején meghaladta a húszezret is – emlékeztetett az UNIAN ukrán hírügynökség.

A járványban elhunytak száma 68-cal 49 436-ra emelkedett. A halálos áldozatok napi száma is fokozatosan csökkent, az előző napon 89, azelőtt 178, a múlt hét elején viszont még 278 volt, ráadásul március 9. óta nem jegyeztek fel egy nap alatt nyolcvannál kevesebb elhunytat. Eddig 1 957 561-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem hétezren, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint 5700-zal, 176 858-ra. Kórházba az előző napokhoz képest kevesebb, 1019 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk 1701 volt. A legtöbb új beteget, 190-et az előző két naphoz hasonlóan megint az ország keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyében jegyezték fel.

Szerhij Skarlet oktatási miniszter hétfőn az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában elmondta: fontolgatják, hogy kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást a pedagógusoknak a gyerekek közötti munka jelentette fertőzésveszély miatt. Hozzátette ugyanakkor: míg a kezdetekben csupán 32 százalékuk állt készen arra, hogy beoltassa magát, most már az oktatási intézmények dolgozóinak átlagosan a 90 százaléka. Az UNIAN emlékeztetett arra, hogy május 18-án újabb szállítmány Pfizer-vakcina – 122 850 dózis – érkezett Ukrajnába. Denisz Smihal kormányfő azt mondta, hogy ezzel az oltóanyaggal tanárokat készülnek beoltani.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei