Összetartozásunk Tüze a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban

Összetartozásunk Tüze a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban

18:45 Június 5, 2021

Közélet 2640 3 хвилини

Українська

Az Összetartozásunk Tüze a világon mindenhol, ahol élnek magyarok június 4-én lobbant fel budapesti idő szerint 20.21-kor. A program szervezői a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján ezzel kívánták szimbolizálták a nemzeti összetartozás erejét. A tavalyi hatalmas érdeklődés után idén, a 101. évfordulón is meghirdették a programot. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) számos kárpátaljai helyszínen gyújtotta meg a magyar nemzet összetartozásának tüzét, ám a központi őrtűz lángjai a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban lobbantak fel.

Az alkalom kezdete előtt a Turul-emlékmű mellett elültették a Vereckei hágón megfogant fenyőcsemetét, amelyet Takár Károly „Katyó” aknaszlatinai nyugalmazott sóbányász szállított el Vereckéről Tiszacsomára a magyar zászlóval díszített kerékpárján. Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára elmondta, a kis fenyő nem sokáig fog egyedül növekedni a parkban, ugyanis a következő években mindegyik „elszakított területről” érkezni fognak mellé facsemeték. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült ezt a nemes célú vállalásomat végrehajtani” – szögezte le Takár Károly, hozzátéve: hiszen a magyar történelem eseményeire való visszaemlékezés erősít meg minket.

Dávid Árpád református lelkész és Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének püspöki helynöke áldást kértek a jelenlévőkre. Ezután Wass Albert A láthatatlan lobogó című versét Rajó Nikoletta szavalta el, a Tiszacsomai Kultúrház Bokréta hagyományőrző csoportja pedig Szatmári táncokat adott elő.

A jelképesen 20.21-kor meggyújtott, hatalmas lángra kapott máglya egyértelmű jelzése annak, hogy a magyarság szíve 1100 éve egyszerre dobban!

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei