Kihirdették a cannes-i filmfesztivál idei zsűrijét

Kihirdették a cannes-i filmfesztivál idei zsűrijét

21:42 Június 24, 2021

Közélet 2087 2 хвилини

Українська

Öt női és négy férfi tagja lesz a július 6-án kezdődő 74. cannes-i fesztivál zsűrijének – jelentették be csütörtökön a szervezők. A 24 versenyfilmet, köztük Enyedi Ildikó A feleségem története című rendezését elbíráló zsűri kilenc tagja a világ öt kontinensének hét országából érkezik.

A nemzetközi zsűrit Spike Lee amerikai rendező vezeti. Rajta kívül meghívást kapott a zsűribe: Mati Diop francia–szenegáli rendező, akinek Az Atlantiak című filmje 2019-ben elnyerte a Zsűri Nagydíját. Jessica Hausner osztrák rendező, akinek A boldogságvirág című filmje kapott színésznői díjat Cannes-ban. A Becstelen Brigantykból ismert Mélanie Laurent francia színésznő, rendező. Maggie Gyllenhaal amerikai színésznő, producer, aki nemrég rendezte meg első nagyjátékfilmjét, valamint Mylene Farmer francia énekesnő, zeneszerző.

A férfi tagok között ott lesz: Tahar Rahim francia színész, Jacques Audiard A próféta című filmjének főszereplője. Kleber Mendonca Filho brazil rendező, valamint a 2019-es Arany Pálmát elnyerő dél-korai film, az Élősködők egyik főszerepét alakító Szong Gangho.

Az MTI híre kiemeli, nem ez az első alkalom, hogy a nők többségben vannak a zsűriben. 2009-ben, az Isabelle Huppert színésznő által vezetett testületnek is több női tagja volt, mint férfi, ahogy 2014-ben Jane Campion rendezőnő zsűrijében és 2018-ban is, amikor Cate Blanchett színésznő volt a zsűri elnöke.

(24.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei