Óriási felháborodást keltett az új-zélandi fogyókúrás eszköz

Óriási felháborodást keltett az új-zélandi fogyókúrás eszköz

22:41 Július 1, 2021

Közélet 2289 3 хвилини

A DentalSlimnek nevezett eszköz megakadályozza, hogy a fogyókúrázók két milliméternél szélesebbre nyissák a szájukat. A fejlesztést végző egyetem szerint a kutatásuk is igazolja, hogy az ötlet működik, de sokan felháborodtak miatta: szerintük egy középkori kínzóeszközt próbálnak eladni.

Élesen bírálták az internetezők az új-zélandi Otago Egyetem különleges fogyókúrás eszközét, ami a mögötte lévő elmélet miatt is ijesztő szerintük. Ebben lehet valami, a kütyü ugyanis a fogsorra helyezve „lép működésbe”: a zárszerkezet megakadályozza, hogy az alany két milliméternél szélesebbre nyissa a száját.

Vagyis: aki viseli, az szilárd ételeket aligha fogyaszt majd.

Az Otago Egyetem azt állítja a Vice szerint, hogy kutatóikat tudományos célok vezérelték, amikor kitalálták a DentalSlim Diet Controlt (röviden DentalSlimet), amit az eddig elvégzett kutatási eredmények is igazolnak. Azok ugyanis, akik a klinikai vizsgálatban részt vettek, két hét alatt több mint 6 kilót fogytak, ami pedig arra ösztönözte őket, hogy folytassák a „kúrát”.

Az eljárást azonban hangos bírálat érte az internetezők részéről, akik úgy vélték, hogy a készülék inkább hasonlít egy középkori kínzóeszközre, mint orvosi készülékre. Paul Bruton, az Otago Egyetem Egészségtudományi Karának vezetője, a DentalSlim vezető tervezője viszont úgy vélekedett, hogy a kritikusok túlreagálják a dolgot. A szájzárat szerinte segítségük nélkül is könnyű kioldani, a használata pedig rendkívül gazdaságos. Szemben a műtéti beavatkozásokkal, melyek ráadásul más veszélyeket is rejtenek.

A készülék nyomán jött felháborodást azonban ez sem csillapította, sőt. Az egyetem ezért egy újabb közleményben már visszakozott, és azt írták: valójában ők maguk sem hiszik, hogy az elhízás világszerte tapasztalható problémájára a DentalSlim jelenti a megoldást. A szerkezet inkább csak olcsó alternatíva, amit azoknak kínálnak, akik nem szeretnének kés alá feküdni.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei