Orvostanhallgatókat vonnak be a koronavírus elleni vakcinációba Ukrajnában

Orvostanhallgatókat vonnak be a koronavírus elleni vakcinációba Ukrajnában

19:20 Július 6, 2021

Közélet 2274 2 хвилини

Українська

Az egészségügyi dolgozók tehermentesítése érdekében bevonják a koronavírus elleni oltási kampányba az orvosegyetemek 4. és 5. évfolyamos hallgatóit Ukrajnában, tanáraik betanítását már elkezdték az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársai – adta hírül a korrespondent.net hírportál kedden a WHO ukrajnai irodájának Facebook-közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint Viktor Ljasko egészségügyi miniszter bejelentette, „az orvosoknak szükségük van az orvostanhallgatók és rezidensek segítségére, akikkel együtt fognak oltani, legalább is a nagy oltási központokban, hogy az orvosoknak több idejük maradjon alaptevékenységük végzésére, hiszen a többi betegség nem tűnt el.”

Mint Jarno Habicht, a WHO ukrajnai irodavezetője elmondta, a diákok és önkéntesek bevonása a vakcinációba szokványos eljárás más országokban. „Azonban a szakképzettség nélküli önkéntesek csak korlátozott mértékű funkciókat láthatnak el. Pont ezért vonjuk be a munkába az orvostanhallgatókat Ukrajnában, megtanítva őket arra, hogyan végezhetik a Covid-19 elleni oltást magas és biztonságos szinten, csökkentve ezzel a műhibák lehetőségét” – húzta alá.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei