Koronavírus: két új, de megfizethetetlen gyógyszer a porondon

Koronavírus: két új, de megfizethetetlen gyógyszer a porondon

16:35 Július 7, 2021

Közélet 1549 3 хвилини

Úgynevezett IL-6 receptorblokkolókkal bővült a koronavírus ellen bevethető készítmények WHO-s listája. Ezek azonban drágák, ezért a WHO rászólt a gyártókra.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két újabb gyulladáscsökkentővel bővítette a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedők kezelésére alkalmas gyógyszerek listáját. A genfi székhelyű szervezet a tocilizumab és sarilumab nevű készítményt is javasolja gyógyításra a kedd éjszaka megjelent ajánlásában.

Mindkét szer IL-6 receptor-blokkoló, és eredetileg reumatoid artritisz kezelésére fejlesztették ki. A WHO szerint ezek a készítmények életmentők lehetnek a súlyos állapotban lévő betegek számára. Több mint tízezer beteg bevonásával készített 27 klinikai tanulmány azt mutatta, hogy a súlyos betegek esetében tizenhárom százalékkal csökken az elhalálozás kockázata, illetve 28 százalékkal annak a kockázata, hogy a beteg mesterséges lélegeztetésre szorul.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint ezek a gyógyszerek reményt jelentenek a súlyos és válságos állapotban lévő betegek számára. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az IL-6 receptor-blokkolók továbbra is hozzáférhetetlenek és megfizethetetlenek a világ túlnyomó részének. Felszólította a gyógyszergyártó cégeket, hogy csökkentsék e drága gyógyszerek árát, és lássák el velük az oltáshiányban szenvedő szegényebb országokat, és minél több országnak engedélyezzék a készítmények gyártását. A dpa hírügynökség emlékeztet arra, hogy 2020 szeptemberében a WHO szteroidok alkalmazását javasolta gyulladáscsökkentésre súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek esetében, a szélsőséges immunválasz megfékezésére.

Forrás: napi.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei