Lövöldözések miatt hirdetett ki vészhelyzetet New York kormányzója

Lövöldözések miatt hirdetett ki vészhelyzetet New York kormányzója

19:30 Július 7, 2021

Közélet 2062 2 хвилини

Українська

Egészségügyi vészhelyzetet hirdetett az amerikai New York állam kormányzója a fegyveres erőszak miatt – írja a BBC híre alapján a HVG.

Andrew Cuomo azután jelentette be a döntést, hogy a megelőző hétvégén 51 lövöldözés során közel 200 embert lőttek agyon a 19,5 milliós New Yorkban. A demokrata kormányzó így fogalmazott a vészhelyzet kihirdetésekor:

A számokat nézve, többen halnak meg fegyveres erőszak és bűnözés miatt, mint a Covid miatt. Ahogy a Covidnál csináltuk, most is vezetni fogjuk a nemzetet, egy átfogó megközelítéssel harcolva és megelőzve a fegyveres erőszakot.

Coumo egy hivatalt hozott létre, ami a fegyverekkel való visszaélések megelőzésén dolgozik majd, a rendőrségtől pedig az eddiginél pontosabb adatszolgáltatást vár. Emellett a kormányzó 57 millió dollárt fektet fiatalok nyári foglalkoztatásába, és New York fellép a lőfegyvereknek az államba történő beáramlása ellen is. A program összesen 138,7 millió dollárba kerül.

A BBC emlékeztet az FBI 2020-ra vonatkozó előzetes jelentésére is, amit nemrég adtak ki. A jelentés szerint 25 százalékkal több emberölés történt az Egyesült Államokban 2020-ban, mint 2019-ben, és az emelkedő tendencia 2021-ben is folytatódni látszik.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei