Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor negyedszer

Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor negyedszer

19:08 Július 12, 2021

Közélet 2925 3 хвилини

Українська

2021. július 12–16. között immár negyedik alkalommal szervezi meg az Ung-vidéki Népzenei és Néptánctáborát a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) 9–16 év közötti gyerekek számára. A tábor helyszíne idén a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola nagydobronyi részlege és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképző Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja.

Az Alapítvány nyári táborai évről évre nagy érdeklődésnek örvendenek a tanulók körében, ezért a szervezők különböző tematikájú táborokra invitálják a jelentkező iskolásokat.

A hétfői tábormegnyitón Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója elmondta, fontosnak tartják, hogy minden gyerek megtalálja azt a tábort, amelyik az ő tehetségéhez, képességeihez a leginkább közel áll. „Nyilvánvalóan nem arról van szó a táborok folyamán, hogy megtöltsünk egy csöbröt, hanem arról, hogy meggyújtsunk egy lángot, vagy éppen tápláljuk azt a lángot, ami már ég” – hangsúlyozta, hozzátéve: szervezőkként fontos számukra, hogy a gyerekeknek boldog gyermekkoruk legyen, akikből majd boldog felnőttek lesznek, hiszen Kodály 1956-ban megmondta: „Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország.”

„Az Alapítványnál közel 300 pedagógussal azon dolgozunk, hogy minden gyermek boldogan és a tehetségének megfelelő környezetben tanuljon” – szögezte le Váradi Natália, aki kiemelte: a magyar népzene és néptánc hordoz annyi szépséget és értéket, hogy nem kell átdolgozni vagy feldolgozni, hanem közel kell vinni a gyerekekhez, megszerettetni velük, hogy azután ők megéljék azt.

A táborban a főszerep a magyar népzenéé, néptáncé és népi hagyományoké. A negyven lelkes fiatallal kárpátaljai és magyarországi oktatók foglalkoznak. A népzene- és néptáncoktatás mellett a gyerekek részt vehetnek különböző kézműves-foglalkozáson, ahol lehetőségük lesz agyagozni, korongozni, makramézni és pokrócot szőni.

A IV. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor megvalósulását Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatja.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei