A koronavírus-fertőzésen átesett gyerek védettek a vírussal szemben

A koronavírus-fertőzésen átesett gyerek védettek a vírussal szemben

18:32 Július 24, 2021

Közélet 1989 3 хвилини

Українська

Olyan erős immunválasz alakul ki a koronavírus-fertőzésen átesett gyerekekben, amely a jövőben mindenképpen védelmet biztosít számokra a fertőzéssel szemben – közölte a MedicalXpress egy friss kutatásra hivatkozva.

Jillian Hurst, a kutatás egyik vezetője biztatónak tartja az eredményt, különösen annak fényében, hogy a 12 év alatti gyermekeket egyelőre nem oltják be. A kutató és kollégái 69 fiatalt vizsgáltak, akiknek az életkora két hónaptól 21 évig terjedt. Valamennyien átestek koronavírus-fertőzésen, vagy tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel. Az átlagéletkor 11 és fél év volt, fele-fele arányban lányok és fiúk.

Az immunválasz a vizsgált gyermekek esetében nem függött attól, mennyire volt súlyos a megbetegedésük, és négy hónappal később is ki lehetett mutatni vérükből az antitesteket. Az is kiderült a kutatásból, hogy a 

gyermekek esetében 2 és 4 hónappal a megbetegedést követően is ugyanolyan magas vagy annál kicsit magasabb volt az antitestszám, mint amit felnőtteknél korábban megfigyeltek.

A gyermekek koronavírus-fertőzésre adott immunválaszát vizsgáló kutatások többsége a súlyosan beteg vagy gyermekkori sokszervi gyulladásos szindróma miatt kórházba került betegekre összpontosított, vagy csak az akut fertőzés során értékelték az immunitást – mutatott rá a tanulmány szerzője.

„Tanulmányunk fontos információval szolgál arról, hogy a SARS-CoV–2-specifikus immunválaszok – a betegség súlyosságától függetlenül – lassabban csökkenhetnek a gyermekek és serdülők körében” – mondta Genevieve Fouda.

Mindebből a kutatók szerint az következik, hogy a gyermekek koronavírus elleni védőoltása  hasonló szintű vagy még jobb védelmet  biztosíthat számukra, mint amilyet a felnőtteké ad.

(Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei