Eltüntetheti a reklámokat a mobiljairól a Samsung

Eltüntetheti a reklámokat a mobiljairól a Samsung

22:11 Augusztus 18, 2021

Közélet 1887 2 хвилини

A dél-koreai Maeil Business News értesülései szerint hamarosan javulhat a helyzet, a mobilos üzletágért felelős TM Roh szerint a jövőben egyes alapvető alkalmazásokból eltűnnek majd a hirdetések.

Sok évvel ezelőtt a termékeik árainak minimalizálása érdekében egyes kínai mobilgyártók korábban nem látott üzleti modellt vezettek be, hirdetéseket tettek a készülékeiken futó gyári alkalmazásokba. Ennek köszönhetően a vevők jutányos áron juthattak hozzá a telefonjaikhoz, cserébe a reklámokon keresztül a gyártók bevételt szereztek, lényegében mással próbálták kifizettetni a mobiljaik valódi árát.

A körülmények miatt ebből nem lett óriási felháborodás, azonban körülbelül két évvel ezelőtt a Samsung is megkezdte egyes piacokon ugyanennek a praktikának a folytatását. Annyi különbséggel, hogy a vállalat továbbra is elkérte a készülékek megszokott árát. Ráadásul nem csak az olcsóbb Galaxy mobilok szoftvereit árasztották el reklámok az érintett országokban, hanem a méregdrága csúcsmobilokon is zavarják a vevőket. A hirdetéseket csak részlegesen lehet letiltani, a gyári appok felületei mellett tolakodó értesítésekben jelennek meg.

A dél-koreai Maeil Business News értesülései szerint hamarosan javulhat a helyzet, a mobilos üzletágért felelős TM Roh szerint a jövőben egyes alapvető alkalmazásokból eltűnnek majd a hirdetések, konkrét példaként az Időjárás, a Samsung Pay és a Samsung Themes appokat hozta fel. Azt nem ismertette, hogy minek köszönhető a hátraarc.

Forrás: ORIGO

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei