Szent István-napi megemlékezés Tiszasalamonban és Sislócon (videó)

Szent István-napi megemlékezés Tiszasalamonban és Sislócon (videó)

11:00 Augusztus 24, 2021

Közélet 2624 2 хвилини

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a megye számos településén emlékezett meg államalapító Szent István királyról.

Tiszasalamonban a helyi református templomban istentisztelettel vette kezdetét az ünnepi alkalom, majd a templomkertben folytatódott, ahol Balog Lívia a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Hangsúlyozta, a szövetség több mint harminc éve azon dolgozik, hogy összefogja és megerősítse a kárpátaljai magyar közösségeket.

Sislócon a római katolikus plébánián került sor a megemlékezésre, ahol többek között Molnár János, római katolikus esperes-plébános, püspöki helynök és Héder János, református lelkész kértek áldást az egybegyűltekre. A helyi iskolások pedig verses előadással kedveskedtek a megjelenteknek. Medve Andrea a KMKSZ Sislóci Alapszervezetének elnöke reményét fejezte ki, hogya mostani rendezvénnyel hagyományt tudnak teremteni a településen.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei