Az Egészségügyi Minisztérium elhalasztja a „sárga” zóna bevezetését Ukrajnában

Az Egészségügyi Minisztérium elhalasztja a „sárga” zóna bevezetését Ukrajnában

09:45 Szeptember 11, 2021

Közélet 2991 2 хвилини

Українська

Korábban Viktor Ljasko egészségügyi miniszter bejelentette, hogy Ukrajnában szeptember 13-tól bevezethetik a „sárga” karantén zónát. Ez azonban elhalasztják, mivel az adaptív karantén módosítására van szükség, közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a Parlament színfala mögött.

„Úgy döntöttünk, hogy bevezetjük a sárga zónát, miután az Egészségügyi Minisztérium által javasolt változtatásokat jóváhagyja a kormány”, – mondta Ljasko.

Egyben hozzátette, hogy a hét folyamán a tárca egyeztette a módosításokat összehangolta az illetékes szervekkel, a törvénymódosításokat jelenleg az Igazságügyi Minisztérium véleményezteti, azt követően az Egészségügyi Minisztérium felkéri Denisz Smihal miniszterelnököt, hogy soron kívüli kormányülést hívjon össze. A terv szerinti üléseket szerdánként tartják, vagyis a következő szeptember 15-én várható.

Ljasko kifejtette, hogy az adaptív karantén módosításáról szóló határozat hét nappal jóváhagyását követően lép hatályba. És csak ezt követően lesz indoka a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottságnak bevezetni a „sárga” zónát.  

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei