Egyiptom újabb két várost nyit meg a turisták előtt

Egyiptom újabb két várost nyit meg a turisták előtt

18:34 Szeptember 13, 2021

Közélet 2110 2 хвилини

Українська

Egyiptom két új turisztikai város, Al-Galyala és Al-Alamin megnyitását tervezi az elkövetkezendő hónapokban – jelentette be Khaled al-Anani egyiptomi idegenforgalmi és régiségügyi miniszter az ukrán újságíróknak megtartott sajtótájékoztatóján Kairóban.

„A következő hónapokban két vadonatúj turisztikai város megnyitását tervezzük. Az egyik északon lesz, körülbelül 100 km-re Kairótól, közelebb a Vörös-tengerhez, Al-Galyala a neve. Van egy kiépítette kikötője különböző jachtok számára. Néhány hónap múlva egy újabb várost nyitunk meg a Földközi-tenger partján, Alexandria közelében, Al-Alamin néven” – mondta.

A miniszter egyben megjegyezte, hogy Egyiptomban az üdülőhelyeken kívül számos híres turisztikai célpont található, amelyek fogadják az utazókat, és továbbra is készen állnak turisták fogadására, nevezetesen: Marsa al-Alam, Taba, Nuweiba és Safaga. Egyben biztosított arról, hogy a közeljövőben az országba szóló repülőjegyek ára nem változik.


social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei