Ukrajnában nem teszik kötelezővé a koronavírus elleni vakcinációt – Smihal

Ukrajnában nem teszik kötelezővé a koronavírus elleni vakcinációt – Smihal

13:11 Szeptember 14, 2021

Közélet 1622 2 хвилини

Українська

A kormány nem tervezi a koronavírus elleni vakcináció kötelezővé tételét, ehelyett motiválni szeretné az embereket, hogy vegyék fel a védőoltást – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a kormányfő újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, „nem tervezzük a vakcinációs kötelezettség bevezetését.” Hozzátette: „ez tilos az országunkban. Az ilyen kötelezettség.”

Smihal megjegyezte, hogy a hatóságok nem kötelezhetik az egyes embereket, hogy oltassák be magukat. „Ugyanakkor kötelezővé tehetjük az oktatási intézmények munkaközösségei számára, hogy be legyenek oltva” – mutatott rá.

Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Anatolij Poloszkov, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke bejelentette, hogy mivel Kárpátalján lényegesen romlik a koronavírusos megbetegedéssel kapcsolatos helyzet, ezért a megye a jövő héttől kezdődően a sárga veszélyességi fokozatú karanténövezetbe kerül, ezért számos olyan oktatási intézményt bezárnak, amelyekben a személyzet kevesebb mint 80%-a van beoltva.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei