Az amerikai gyógyszerfelügyelet tanácsadó testülete azt javasolja, hogy engedélyezzék az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását

Az amerikai gyógyszerfelügyelet tanácsadó testülete azt javasolja, hogy engedélyezzék az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását

15:42 Október 27, 2021

Közélet 1520 4 хвилини

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) szakértői tanácsadó testülete kedden azt javasolta az ügynökségnek, hogy engedélyezze az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával – jelentette kedden az amerikai sajtó.

A szakértői bizottság egyhangúlag, 17:0 arányban, egy tartózkodás mellett javasolta a vakcina engedélyezését a kisebb gyermekek körében. Az FDA nem köteles betartani a testület ajánlását, de a legtöbb esetben megteszi. A testület néhány tagja megjegyezte, hogy túl általánosnak tartják az ajánlást, ugyanis elképzelhető, hogy azoknak a gyermekeknek, akik korábban megfertőződtek, csak egy adag szérumra lesz szükségük.
Az amerikai gyógyszeripari vállalat az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kutatási eredményeit szeptember végén, sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyezési kérelmét pedig október első hetében nyújtotta be az FDA-hoz. A szervezet már korábban közölte, hogy gyorsan el akarják végezni a beadvány vizsgálatát. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet megállapította, hogy a vakcina előnyei „egyértelműen meghaladják a kockázatokat”, jelezve, hogy az FDA szakemberei kedvezőnek ítélték a kísérleti adatokat.
A Pfizer múlt heti tájékoztatóján közzétett tanulmánya kimutatta, hogy az általuk kifejlesztett oltás kisebb dózisai biztonságosak az 5 és 11 év közötti gyermekek számára, valamint csaknem 91 százalékban hatékonyak a tünetekkel járó betegségek megelőzésében.
A szabályozó hatóságok a következő napokban dönthetnek a felhasználásról, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) testülete pedig a tervek szerint november 2-án ül össze, hogy javaslatot tegyen a vakcinák felhasználására. Amennyiben pozitív ajánlás születik és Rochelle Walensky, a CDC igazgatója elfogadja azokat, megkezdődik az oltási kampány az Egyesült Államokban.
Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója „kulcsfontosságúnak” nevezte a gyermekek beoltását. A szakember ismertetett egy tanulmányt is, amely szerint a koronavírussal fertőzött gyermekek ugyanolyan könnyen tovább adják a fertőzést, mint a felnőttek, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 50 százalékuk tünetmentesen átvészeli a betegséget. „Ha be tudjuk oltani a 28 millió gyermek túlnyomó részét, úgy gondolom, hogy ez nagy szerepet játszhat a fertőzés terjedésének csökkentésében” – tette hozzá Fauci.
A Fehér Ház szakértői arról is beszámoltak, hogy már beszerezték a szükséges mennyiségű oltást a gyermekek számára, és azt tervezik, hogy a speciálisan csomagolt gyermekvakcinát több mint 25 000 gyermek- és felnőtt orvosi rendelőben, kórházban, gyógyszertárban, közösségi egészségügyi központban, valamint iskolában teszik elérhetővé. Ezen kívül – mint mondták – egy felvilágosító kampányt is terveznek, amelynek keretében tájékoztatnák a szülőket.

Forrás: mti.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei