Betiltották a Squid Game-es halloweeni jelmezeket a New York-i iskolák

Betiltották a Squid Game-es halloweeni jelmezeket a New York-i iskolák

22:11 Október 28, 2021

Közélet 3063 3 хвилини

Lehet, hogy a Netflix Squid Game című sikersorozatának középpontjában népszerű gyerekjátékok állnak, de az amerikai iskolák tisztviselői szerint a hírhedt piros és zöld overalloknak nincs helyük a játszótéren.

Legalább három New York-i általános iskola betiltotta a Squid Game jelmezeket Halloween előtt a jelmezhez kapcsolódó „erőszakos üzenetek miatt“ – mondta Dr. Craig Tice, a Fayetteville-Manlius iskolai körzet felügyelője.

„Nem lenne helyénvaló, ha bármelyik diák az iskolában viselne egy Halloween-jelmezt ebből a műsorból, a jelmezhez kapcsolódó potenciális erőszakos üzenetek miatt“ – mondta Tice egy e-mailben küldött nyilatkozatban, hozzátéve, hogy a műsor „érett közönségnek szól“.
A Squid Game-ben egy csapat kétségbeesett, elszegényedett ember kockáztatja az életét, és halálos gyermekjátékokban versenyez, hogy hatalmas pénzdíjat nyerhessen. Tele van véres gyilkosságokkal, pszichológiai kegyetlenségekkel, ám a vér ellenére a Netflix minden idők legnézettebb sorozatává vált.

A Netflix szerint a sorozat az „érett közönségnek“ szól, és „a nyelvezet, az erőszak, a szex, a meztelenség, az öngyilkosság, a dohányzás“ miatt „17 éves korig nem alkalmas“.

Tice elmondta, hogy a Fayetteville-Manlius iskolai körzet, amely három általános iskolát foglal magában, a New York állambeli Syracuse közelében, azután döntött a Squid Game-jelmezek betiltásáról, hogy a személyzet tagjai észrevették, hogy a diákok utánozzák a sorozat erőszakos játékait.

„Néhány fiatalabb diákunk a sorozat egyes aspektusairól beszél, és azokat utánozza az iskolában. A szülőknek és a gondviselőknek lehetőségük van arra, hogy maguk beszéljenek erről a gyermekeikkel, és megerősítsék az iskolai üzenetet, miszerint az erőszakos viselkedéssel kapcsolatos játékok nem megfelelőek arra, hogy a gyerekek az iskolai szünetet töltsék“– tette hozzá Tice.
Tice szerint tilos más olyan halloweeni jelmezek használata is, amelyek „túlságosan véresek vagy ijesztőek’, vagy fegyvereket, például játékpisztolyokat és kardokat tartalmaznak – írja a South China Morning Post.

Egy másik iskolai körzet a floridai Panama Cityben hasonlóan járt el, és arról tájékoztatta a szülőket, hogy a diákok „ennek a ‘játéknak’ a nevében megpróbálják bántani egymást“, a Piros lámpa-zöldlámpa játék kiesői bántalmazzák, megverik.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei