Új Android operációs rendszert jelentett be a Google

Új Android operációs rendszert jelentett be a Google

22:15 Október 29, 2021

Közélet 1440 3 хвилини

Alig egy nappal az után, hogy kiszivárgott: a Microsoft a Windows 11 egy speciális változatán dolgozik, a Google is bejelentette, hogy spéci változatot készít az Androidból.

A cég által Android 12L-nek elnevezett új verziót a cég kifejezetten a nagyobb képernyővel rendelkező eszközökön – elsősorban táblagépeken, széthajtható telefonokon, esetleg AIO eszközökön – történő működésre tervezte, célja pedig az, hogy jobban, illetve egyszerűbben teszi kiaknázhatóvá azok előnyeit a felhasználók számára.

Az új Android abban különbözik a mobilos rendszer hagyományos változatától, hogy kifejezetten támogatja a képernyő felosztását több különböző funkció és vezérlőelem között. Így például egy, a Windows-ok tálcájához hasonló vezérlőt vezet be a képernyő alján, a kijelző maradék részét pedig képes kettéosztani és azokon két alkalmazást egyszerre futtatni, megjeleníteni és vezérelhetővé tenni.

Bár a koncepció nem teljesen új, hiszen már több, az elmúlt években bemutatott mobileszközön is láthattuk hasonlót, annyiban mégis az, hogy először kerül az magába az Android alaprendszerbe integrálásra egységes formában. Ennek előnye a felhasználók szempontjából az, hogy minden hasonló formátumon azonos élménnyel találkozhatnak majd, de a fejlesztők dolgát is egyszerűsíti, hiszen egyszerűbben tudnak majd a szóban forgó jellegű eszközök mindegyikének előnyeit kiaknázni képes alkalmazásokat készíteni.A Google utóbbival összefüggésben egy fejlesztői előzetest is bejelentett az Android 12L-ből, aminek segítségével a fejlesztők már most neki tudnak állni felkészíteni alkalmazásaikat az új lehetőségek kihasználására. Maga a rendszer végfelhasználói változatát ugyanakkor csak jövő év elején tervezi kiadni a Google, és az vélhetően az akkor megjelenő új széthajtható kijelzős telefonokon és táblagépeken mutatkozik majd be.

Forrás: pcforum.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei