1848 hőseire emlékeztek Nagyszőlősön – kicsit másképp

1848 hőseire emlékeztek Nagyszőlősön – kicsit másképp

19:35 Március 15, 2020

Közélet 4460 2 хвилини

Українська

Az országban kialakult koronajárványügyi helyzet miatt le kellett mondani minden tömegrendezvényt, így a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősön is szűk körben emlékezett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire. Barta József a KMKSZ-alelnöke a Szövetség képviseletében koszorúzta meg a nagyszőlősi középiskola kertjében található báró Perényi Zsigmond mellszobrát.

A csendes megemlékezésen mindössze a helyi alapszervezet néhány képviselője volt jelen, akik a Himnusz eléneklését követően elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke lapunknak elmondta: „Az ünnep számunkra azért fontos, mert emlékeztet bennünket arra, hogy egy olyan nemzetnek vagyunk a tagjai, amely szabadságszerető és igazságkereső. Erőt meríthetünk a forradalom emlékeiből és tényeiből önmagában, és példát vehetünk a 48-as hősök hazaszeretetéről, hűségéről és odaadásukról. Ezekre a tulajdonságokra a mai nehéz küzdelmek során is szükség van itt, Kárpátalján. A helyzetre való tekintettel a szokásos ünnepségek nagy tömeggel elmaradtak, viszont úgy gondoltuk, hogy a koszorúzás is kifejezi, hogy a történelem fontos eseményére emlékezünk” – mondta Barta József. 

Az 1848-as forradalom és szabadságharc 172. évfordulójára Kárpátalja-szerte szűk körben emlékeztek. 

(Váradi Enikő/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei