Megkezdődött a gyerekek koronavírus elleni oltása Kárpátalján

Megkezdődött a gyerekek koronavírus elleni oltása Kárpátalján

15:39 November 10, 2021

Közélet 1624 3 хвилини

Українська

Megyénkben fokozatosan romlik a járványhelyzet, egyre többen betegednek meg, s egyre több halálos áldozata van a koronavírusnak. A hírt Anatolij Psenicsnij, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) egészségügyi főosztályának vezetője közölte.

„A koronavírusos betegek számára 1630 férőhelyet alakítottunk ki, ezek 62%-a foglalt. Ami az intenzív osztályokat illeti, azok egyes kórházakban 70%–100%-ban megteltek. Minden harmadik beteg lélegeztetőgépen van, a helyzet egyre csak romlik. A fertőzés lefolyása agresszívabb, mint tavasszal volt. A betegek 92–97%-a nem rendelkezik védőoltással” – mondta el.

Viktoria Timcsik, az Egészségügyi Minisztérium Kárpátaljai Megyei Laboratóriumi Központja járványügyi fertőzésekkel és a fertőző betegségek megelőzésével foglalkozó osztályának vezetője elmondta, hogy az oltáskampány kezdete óta 400 ezer adag vakcinát adtak be. Kárpátalján a lakosság 19%-a kapta meg az oltás első adagját, s 13%-a másodikat.

„Ezek a mutatók nem olyan magasak, hogy kijelenthessük, hogy a kárpátaljaiak teljesen védettek. Ezzel együtt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a régióban közel 900 ezer adag vakcina érhető el különböző gyártóktól: AstraZeneca, Pfizer, CoronaVac. Ma-holnap várható, hogy megérkezik a Moderna-szállítmány” – közölte.

Az epidemiológusok minden nap elemzik az immunizációs lefedettség szintjét a kistérségekben, hogy tudják, mire számíthatnak, ha a helyzet romlik.

A legtöbben Ungváron, Munkácson és a Munkácsi járásban vették fel az oltást, s aktivizálódtak az oltakozni vágyók az Ilosvai és Huszti járásban is.

Viktoria Timcsik azt is hozzátette, hogy az Egészségügyi Minisztérium javaslatai szerint már a 12–17 éves gyerekek is megkaphatják a vakcinát, jelenleg 1200 gyereket oltottak be koronavírus ellen a megyében. A kiskorúak a Pfizer/BioNTec által gyártott Comirnaty védőoltást kapták.

Gyerekeket csak szülői beleegyezéssel, a szülők jelenlétében olthatnak be. A kiskorúak csak akkor jelenhetnek meg az oltópontnál, ha rendelkeznek a gyerekorvos vagy a családorvos által kiállított dokumentummal. Két 0,3 ml-nyi adagot kapnak 21–28 napos intervallummal.

(VV/Hrisztina Bikljan, Karpatszkij objektív)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei