A kelet-ukrajnai frontvonalban tartott csapatszemlét Zelenszkij

A kelet-ukrajnai frontvonalban tartott csapatszemlét Zelenszkij

19:47 December 6, 2021

Közélet 1840 2 хвилини

Українська

A kelet-ukrajnai frontvonalban tartott csapatszemlét hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök, ahol a donbászi hadműveleti helyzettel ismerkedett, és megtekintette az ukrán fegyveres erők egyik dandárjának parancsnoki pontját – adta hírül a korrespondent.net hírportál az Elnöki Hivatal sajtószolgálatának közleményére hivatkozva.

A jelentés szerint Zelenszkij megszemlélte az ukrán hadsereg előretolt állásait az Egyesített Erők donbászi hadműveleti övezetében. Az elnök köszöntötte a katonákat az ukrán fegyveres erők napja alkalmából. Elbeszélgetett a harcosokkal, és értékes ajándékokat adott át nekik. Emellett öt katonának állami kitüntetést nyújtott át.

Mint az államfő hangsúlyozta, „megtiszteltetés számomra, hogy ma önökkel lehetek. Köszönöm, hogy védik Ukrajna szuverenitását és területi integritását.” Kiemelte: „meggyőződésem, hogy az olyan katonákkal, mint amilyenek önök, biztosan győzni fogunk.”

Zelenszkij megismerkedett az Egyesített Erők műveleti övezetében kialakult helyzettel is, és megszemlélte az ukrán fegyveres erők egyik dandárjának parancsnoki pontját.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei