A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület Látópont díjjal jutalmazta a Nagyberegi Tájház működését. A díjat azok a magyarországi és külhoni intézmények kapják, amelyek sokat tesznek az adott régió hagyományainak felkutatásában, megőrzésében és továbbadásában. A Nagyberegi Tájházat a beregszászi Rákóczi- főiskola hozta létre és élő tájházként működik. A Nagyberegi Tájháznak egy 1898-ban épült, tornácos, hagyományosan három helyiségből álló parasztház ad otthont. Ennek megfelelően tisztaszobából, konyhából és nagyszobából áll. A beregszászi főiskola adományként kapta. Az összes helyiséget úgy rendezték be, hogy ott foglalkozásokat is lehessen tartani, amelyeket a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet bonyolít elsősorban gyerekek számára. Ennek megfelelően a programok az iskolai tanévhez igazodva az őszi szüreti rendezvénnyel kezdődnek és a nyár eleji pünkösdi foglalkozással zárulnak. Közben sincs megállás. Szőnek, fonnak itt a gyermekek. De készítettek már busó maszkokat is. Piroska néni, a tájház szakácsa rendszerint valamilyen finomságot készít a gyermekek számára, hiszen az alkotás közben bizony megéheznek a gyerekek. Ez alkalommal szalagos fánkot sütött a tájház sparheltjén. A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesülete 2020-ban hozta létre a hagyományok megőrzését és átadását célzó Látópont Hálózatot. Kárpátaljáról elsőként a Nagyberegi Tájház kapta meg a Látópont címet. A tájház udvarát keresztcsűr zárja, amelyben alkalmanként táncház és kézműves foglalkozások zajlanak. Sőt nemrég a nagyberegi disznótoros hagyományokat is felelevenítették.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet rendszeresen szervez kisebbeknek és nagyoknak egyaránt az éppen aktuális ünnepkörhöz kapcsolódó foglalkozásokat a Nagyberegi Tájházban. Ezúttal a húsvéti ünnepkörhöz kötődő hagyományok felelevenítése volt a cél, így megtanulták a hímes tojás díszítés különböző módszereit, készíthettek sárga túrót, de természetesen a versmondás és a locsolkodás sem maradhatott el. Az ügyes és bátor csapat tagjai a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum negyedik osztályos tanulói voltak.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet a húsvéti ünnepkörhöz fűződő hagyományok népszerűsítése és megőrzése céljából szervezett ünnepváró foglalkozást az ide látogató gyerekeknek március 20-án.
Ezúttal a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum negyedik osztályos tanulóiból álló csoport érkezett a tájházba, akiket Gál Adél programfelelős fogadott. A rövid tájékoztató és a több mint 120 éves épület körbejárása után a foglalkoztató szobában a húsvéti szokások elevenedtek meg a vidékre jellemző hagyományos tojásfestési technikák bemutatása közben.
„Fontosnak tartjuk az egyházi ünnepek és a jeles napok kapcsán, hogy nagyobb hangsúlyt fordítsunk egykori szokásokra. A húsvét egy olyan ünnep, amelynek szokáselemei ma is megtalálhatók nagyon sok településen, legyen szó a locsolkodásról vagy a pászkaszentelésről – ezek mind élő hagyományok, s mi ezt szeretnénk a gyerekeknek is megmutatni és átadni” – mondta Gál Adél, hozzátéve: a korábbi évekhez hasonlóan a mostani alkalmon is a Beregvidékre jellemző hagymahéjban főtt és karcolással díszített tojások, a salánki viaszos hímesek, valamint a levélrátétes, más néven berzselt technika került a fókuszba.
A gyerekek figyelmesen meghallgatták az útmutatót, majd együtt vonultak ki a kertbe, ahol különböző leveleket és virágokat gyűjtöttek, melyek felhasználásával aztán a berzselt hímesek készültek el. A tojásokra az összegyűjtött növények nedves leveleit és virágait helyezték, majd azokat harisnyába kötve hagymahéjas vízben főzték meg. Mindenki kipróbálta a karcolt minták rajzolását is: a szike segítségével hagyományos beregvidéki motívumokat próbáltak karcolni a hagymahéjban főtt tojásokra. Ezután a viaszos módszerbe kaptak betekintést: a forró viaszt kiccével – vagy írókával – vitték fel a tojásokra, a viaszos mintát ezután aranyporral dörzsölték be, amely végül szebbnél szebb hímeseket eredményezett.
Mindeközben a konyhában jellegzetes húsvéti finomság, sárga túró készült. A szorgos kezű gyerekek egymást felváltva keverték a tejet és a tojást Olasz Piroska irányításával. A foglalkozások végén az iskolások természetesen el is fogyasztották az általuk készített édességet.
A program locsolkodással zárult. Az ünneplőbe öltözött lányok a hímesekkel telt kosaraikkal a tornácon várták a locsolókat, akik egy-egy vödör vízzel a kezükben sorakoztak a kapu előtt. Miután a legények elmondták verseiket, jöhetett a locsolkodás, amit az egész utcát elárasztó önfeledt kacaj kísért.
Nagybereg gazdag néphagyományairól híres község a Beregszászi Járásban. A településen több mint 10 éve működteti a beregszászi Rákóczi-főiskola a Nagyberegi Tájházat, amelynek programjait a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet bonyolítja. Legutóbb a disznóvágás és a disznótor hagyományait elevenítették fel Gál Adél néprajzkutató irányításával. Az eseményre minden érdeklődőt szívesen vártak. Nagyberegen a disznóvágás két napos esemény volt. Az első nap az előkészületekről szólt, amely elsősorban a gazdasszony számára jelentett elfoglaltságot. Már ilyenkor megpucolták a szükséges hagymát, fokhagymát, levesbe való zöldségeket, sőt a toros ebédhez a krumplit. Előszedték és kimosták a tálakat, fazekakat, dagasztókat, tekenőket hogy a disznóvágás napjára minden kéz alatt legyen. Mivel a tájház programjai nagyrészt fiataloknak szólnak, ezért bevonták az előkészületi munkálatokba a szakácsoknak tanuló szakiskolásokat is, akik káposztát töltöttek, tésztát gyúrtak, amit az itt jellemző apró kocka formára fel is kellett vágni. Ahol az emberek a disznóvágás napján korán keltek. A gazda fogóembereket hívott: rokonokat, szomszédokat, jó ismerősöket és mielőtt leszúrták a disznót megitták a fogópálinkát, vagy bort. A múlt század 60-as, 70-es éveiben szalmával perzselték a disznót. Ezt a hagyományt követték Nagyberegen is. Miután a felső szőrzetet megperzselték letisztították késsel vagy lapáttal. Ezt követte a finom perzselés egy újabb adag szalmával. Így az állat bőre és húsa jellegzetes ízt kapott. A szúrás során a disznó vérét megszedték. Egyik fele az asztalra, másik fele a véres hurkába került. A reggeli után a hentesek szétszedték a félbe vágott disznót. A toros ebének való húst aprítják össze először. Majd félre teszik a füstölésre szánt sonkát és a táblákra szabott szalonnát. Ezt besózzák és többszöri forgatás után 10 nap elteltével mehet a füstölőbe. A többi húst a gazdasszony rendelkezése szerint darabolják, vagy kicsontozzák, hiszen kellett a levesbe és a kolbászba. Ekkor vágták fel a tepertőnek való szalonnát is. Ez alatt az idő alatt az asszonyok megpucolták a belet és a gyomrot, amibe sajtot töltöttek. Általában minden családban volt egy asszony, aki értett ehhez. Ha nem volt, akkor a közösségből hívtak valakit, aki elvégezte a feladatot. Ekkorra már elkészült az ebéd: a sült toros hús, amelyet krumplival és egyes helyeken dinsztelt savanyú káposztával tálaltak. A hurkát és a kolbászt ebéd után a gazdasszonyok keze által megtisztított bélbe töltötték tapasztaltabbak és fiatalok közösen. Nagyberegen az volt a szokás, hogy a gazda a nap folyamán kétszer, ebédkor és este küldött kóstolót, azaz ahogy itt nevezik lesit, húst, kolbászt, hurkát a rokonainak, jóembereinek. Amikor ők vágtak disznót szintén hoztak kóstolót, így egész télen friss hús állt a családok rendelkezésére. A nap disznótoros vacsorával zárult. Nagyberegen ekkor került az asztalra a húsleves, a sült kolbász és a frissen kifőzött hurka. Erre betoppantak a maskarások is. A mulatság sokszor éjfélig is eltartott élőzene mellett. Mulattak, beszélgettek, kikapcsolódtak az emberek. A disznótor tehát nem csak a hagyományok megtartását, hanem a közösség erősítését is szolgálta.
A Nagyberegi Tájház nagyban hozzájárul magyar kultúránk megőrzéséhez. Az intézmény a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tulajdonát képezi, rendszeresen ad otthont különböző kézművesnapoknak és a magyar kultúrát bemutató eseményeknek, melyeket a Pro Cultura Subcarpathica szervez.
A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület az intézményt a legjobb gyakorló intézménykények közé sorolta, s a tájház megkapta a Látópont címet. A múzeumot irányító Pro Cultura Subcarpathica közszervezet pályázata eredményeként az intézmény csatlakozott az új programhoz a Kárpát-medencei hálózatban.
A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület a közművelődés szakmai utánpótlásának biztosítása érdekében tevékenykedő, Kárpát-medence hatókörű civil szervezet, amelynek eddigi legsikeresebb szakmai innovációja a Látópont Hálózat kialakítása. A kezdeményezés 2020-ban indult útjára, azzal a céllal, hogy olyan szervezeteket keressen az egyesület, amelyek a közösségi művelődésben megszerzett tapasztalataikat, jó gyakorlataikat meg tudják mutatni másoknak, segítve ezzel a tudásátadást. Az azóta eltelt időszakban több pályázatot írt ki az egyesület, melyekre a szervezetek tevékenységük bemutatásával pályázhattak. Ennek eredményeként mára közel száz Látópont alkotja a hálózatot, közművelődési intézmények, önkormányzatok által működtetett közösségi színterek és civil szervezetek.
Ebbe a munkába kapcsolódik be ezentúl a Nagyberegi Tájház is. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet pályázatot nyújtott be a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesülethez. A dokumentumcsomagban bemutatta a tájházat, ismertette annak tevékenységét az elmúlt tíz évre visszamenőleg. Kidolgozott és bemutatott egy olyan programtervezetet, mely a Látóutak kapcsán felkelti a célközönség érdeklődését, s mely hűen tükrözi a tájház munkáját, a térség értékeit, a szokásaink, hagyományaink tiszteletét és továbbvitelét. Egy-egy ilyen program segít felismerni, hogy környezetünkben milyen sok természeti, tárgyi és szellemi érték vesz körül bennünket. Jó gyakorlatot prezentál arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet ezeket a közösséggel együtt éltetni, fejleszteni, továbbadni. Követhető mintát és ihletet adhat.
A Nagyberegi Tájház és az azt működtető Pro Cultura Subcarpathica Kárpátalján elsőként kapcsolódott a hálózathoz. Így az első kárpátaljai Látópont a szervezet tevékenysége révén mutatható be. A jövőben tanulmányutak szakmai állomásaként segítheti a Kárpát-medence közösségi életének fejlődését.
A farsangi népszokások elevenedtek meg január 24-én a Nagyberegi Tájház évindító foglalkozásán.
A Pro Cultura Subcarpathica rendszeresen fogadja a helyi tanintézményekből érkező tanulókból álló látogatócsoportokat és szervez számukra különböző tematikájú foglalkozásokat elsősorban a vidékre jellemző hagyományok felelevenítése és továbbadása céljából. Ezúttal a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképző Intézetének óvodapedagógus szakos diákjai látogattak el a tájházba. A lányokat és az őket kísérő tanárokat Gál Adél, a Nagyberegi Tájház programfelelőse fogadta, aki körbevezette a csoportot az autentikus paraszti létet és hangulatot idéző konyhában és tisztaszobában, megismerték annak berendezését és jellegzetes tárgyait, majd kívülről is megtekintették a több mint 120 éves épületet és az annak hátsó részében található kemencét. Miután elfoglalták helyeiket a foglalkoztató teremben, Gál Adél a farsangról mesélt nekik, ismertetve az időszak legfontosabb tudnivalóit. A farsangi időszak vízkereszt napja és hamvazószerda közé esik, s számos népszokás, valamint megannyi érdekes rigmus fűződik hozzá. Mint azt a tájház programfelelőse elmondta: a magyarság farsangi rítusai és hiedelmei leginkább a három utolsó farsangi napra – farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre – vonatkoznak, mely egyben télbúcsúztató is. A diákok betekintést kaptak a vidékünkre jellemző farsangi szokásokba, beszélgettek a farsangi ételekről, a maszkos alakoskodókról, a disznóvágások végén betoppanó farsangosokról, illetve a párválasztásról is. Elhangzott, hogy ezen a tájon a farsangi jelmezek közül leginkább a fiatal lány és a legény, a cigány asszony, az ördög, valamint néhány állat – a gólya, a farkas, a róka és a medve – figurája volt a leginkább elterjedt. A beregi és az ugocsai Tiszaháton elsősorban a medvének volt hatalmas kultusza, melynek elengedhetetlen részét képezte a „medvetáncoltatás” hagyománya – ebben egyébként a foglalkozás végén a csoportnak is része volt.
A tartalmas bemutatót követően a konyhában hozzáláttak a farsangi fánkok készítéséhez. Amíg néhányan a fánkokat sütötték a tájház szakácsnőjének irányításával, addig a többiek fakanálbabákat készítettek. Mivel a részt vevő diákok óvodapedagógus-hallgatók, a szervezők a játékbaba-készítés által egy olyan ötletet mutattak be számukra, melyet a későbbiekben a munkájuk során is hasznosítani tudnak. A foglalkozás végére sokféle báb készült el, melyek között voltak maszkos alakoskodók, szőrmébe öltöztetett busók és parasztlánykák is.
Az alkotómunkát követően Kokas Erzsébet vezetésével a lányok medvetáncoltató farsangi játékot tanultak, majd mutattak be, miközben az időszakra jellemző népi énekeket daloltak. Kokas Erzsébet kiemelte azt is, hogy a párválasztás és a családalapítás meghatározó szerepet töltött be a falusi közösségi életben. Úgy tartották, hogy minden lánynak „idejében” férjhez kell mennie, s ha ez valamilyen okból nem történt meg, akkor a pártában maradt lányt „kikongózták”, s ehhez fűződnek az úgynevezett „vénlánycsúfolók”. A tanárnő a farsangi párválasztás kapcsán azt a népszokást is megosztotta, mely szerint a lányok is lehettek kezdeményezők, hiszen a számukra szimpatikus fiúnak egy aranyporral meghintett rozmaringágat adtak át, melyért cserébe a legény a bálban őket kérte fel az első táncra.
A sűrű és színes program végén a csoport tagjai elfogyasztották a fánkokat, majd a megannyi új és érdekes információval gazdagodva indultak haza.
A Nagyberegi Tájház programja a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében a Csoóri Sándor Alap támogatásával és a Hagyományok Háza ‒ Kárpátalja szakmai partnerségével valósult meg.
A farsanghoz kapcsolódó hagyományok szerte a Kárpát-medencében változhatnak, de általában a mulatság, a jelmezes felvonulások, a farsangi bálok és az ünnepkörhöz tartozó ételek elkészítése jelen van a különböző tájegységek szokásaiban. A kárpátaljai magyarok számára is fontos a hagyományápolás. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet rendszeresen szervez kisebbeknek és nagyoknak egyaránt az éppen aktuális ünnepkörhöz kapcsolódó foglalkozásokat a Nagyberegi Tájházban, mely idén „Látópont” nevet kapott. A Magyar Közösségépítők Értékközössége Egyesület érdemesnek találta az intézményt arra, hogy bekerüljön a vendégek által szívesen látogatott helyszíneket tömörítő Kárpát-medencei hálózatba. Az év első foglalkozására a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképző Intézetének óvodapedagógia szakos hallgatói látogattak el. A diákokat interaktív és tanulságos programokkal várták a tájházban, ahol a fánksütés és a kézműves foglalkozások mellett a farsanggal kapcsolatos télűző hagyományokat is felelevenítették. A mostani program menetét múzeumpedagógiai oktatásként építették fel. Ennek megfelelően a fiatalokat megismertették a vidékre leginkább jellemző szokásokkal, de egy tájházi séta keretében volt alkalmuk körbejárni az épületet és szemügyre venni annak hagyományos felosztását és berendezését. Mint a legtöbb ünnepi időszaknak, így a farsangnak is megvan a maga örökzöld ínyencsége, ami nem más, mint a fánk. Ezért a finomság elkészítése sem maradhatott ki a programból. A lányok többsége természetesen már ügyesen mozog a konyhában, de ilyen helyszínen talán még érdekesebb is a sütés-főzés. Amíg kint sültek a fánkok, addig a foglalkoztató teremben fakanálbábok készültek. Tekintettel arra, hogy a mostani vendégek leendő óvodapedagógusok, olyan játék babákat alkottak, amelyeket a későbbiekben akár a munkájuk során is felhasználhatnak. Természetesen volt példa is számukra, azonban a kivitelezés teljes egészében a fantáziájukra lett bízva. Itt a farsang, áll a bál – írja Gazdag Erzsi egyik versében. A tájházat sem kerülhette el egy kisebb mulatság, hisz az alkotó munkát követően medvetáncoltató farsangi játékot tanultak meg Kokas Erzsébet által. A lányok nagy élvezettel vetették magukat az előadásba és öltötték magukra a medve vagy a cigányasszony jelmezt. A kárpátaljai magyar közösség számos kulturális és hagyományos vonást őrzött és őriz meg, amelyek segítenek megerősíteni a helyiek magyar identitását. A hagyományőrzés és a szokások ismerete és tisztelete erős hidat képez őseink és a jövőbeni generáció között.
A karácsony előtti napokban minden a ráhangolódásról és a készülődésről szólt, a világ szinte minden keresztény családjában, közösségében. Természetes módon az ünnepre való ráhangolódás állt a Nagyberegi Tájház évadzáró programjának középpontjában is, amelyet a Pro Cultura Subcarpathica szervezett. A karácsonyi foglalkozásra ezúttal a beregdédai fiatalok kaptak meghívást, akik megismerkedhettek a hagyományos ünnepi szokásokkal és természetesen a kőttes és a mézeskalács készítésével is. A kalács nem keverendő össze a bejglivel, hisz bár formája hasonló, mind elkészítésében, mind pedig ízvilágában eltér tőle. Főként, ha a kőttes kalácsot hagyományos módon, kemencében sütik meg.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet december 20-án karácsonyváró foglalkozással zárta a Nagyberegi Tájház őszi programsorozatát.
A tájházba érkezett 28 beregdédai kisiskolást Gál Adél, a Nagyberegi Tájház programfelelőse fogadta, aki miután körbevezette a csoportot a több mint 120 éves épület autentikus paraszti létet és hangulatot idéző belső tereiben, a karácsonyhoz fűződő helyi szokásokat, valamint a mézeskalács-sütés és -díszítés történetét ismertette a gyerekekkel.
Napjainkban már szinte elképzelhetetlen a karácsony mézeskalács nélkül, de ki gondolná, hogy az édesség ősét már az ókori görögök is fogyasztották. Gál Adél érdekes információkat osztott meg arról is, hogy az egykori luxuscikknek számító finomságból hogyan lett praktikus zarándokétel, majd a vásárok keresett portékája, jelenleg pedig a karácsonyok elengedhetetlen édessége.
A résztvevők miután figyelmesen meghallgatták a mézeskalácsokról szóló történetet, a karácsonyi hangulatot ünnepi dalok éneklésével teremtették meg, majd kisebb csoportokat alkotva hozzáláttak a mézeskalácsok formálásához, sütéséhez és díszítéséhez.
Kis idő elteltével a jelenlévők figyelme hirtelen a bejárati ajtóra szegeződött, melyen két angyalnak öltözött fiatal fiú lépett be, a kisded Jézus születését hirdetve. Hamar kiderült, hogy a Sárosorosziból érkezett betlehemes csoport okozott meglepetést, amikor bemutatták a hagyományos, kimondottan a községre jellemző betlehemes játékukat.
Mihók Erika, a Sárosoroszi Kultúrház vezetője tudósítónknak elmondta, nagy örömmel fogadták a Nagyberegi Tájház meghívását, és még nagyobb örömmel mutatták be a római katolikus betlehemes játékot, melynek szövegét ő maga jegyezte le az 1990-es évek végén a helyiek elmondása alapján. „Fő célunk az, hogy az apáról a fiúra, majd az unokára szálljon ez a játék. Ezek a gyerekek sokan a szüleiktől tudják a mondókákat, s büszke vagyok rájuk, hogy akarják ezt a játékot játszani. Élő hagyomány ez, hiszen hirdetve Jézus születését a betlehemes csoport évről évre végigjárja a község minden portáját, s ezt idén sem hagyjuk ki, ez egy nagyon szép hagyományunk” – fogalmazott Mihók Erika, aki ajándékként átadott a tájháznak egy gyertyát, melyen a betlehemi békeláng lobogott.
A foglalkozások közben a konyhában jellegzetes karácsonyi édesség, dióval, mákkal és túróval töltött kőtteskalács készült, melyet aztán Olasz Piroska, a tájház szakácsa a kemencében sütött készre.
A gyerekek számára újdonságnak számítottak az udvaron lévő népi játékok, azonban örömmel próbálták ki a „nyári síelést”, a diótörőt, a célba találást és a csigafutamot is.
A Nagyberegi Tájház különböző tematikájú programjai maradandó élménnyel gazdagítják az oda látogató csoportokat. A rendszerint az ünnepek köré épülő kézműves-foglalkozások, valamint a tájház nyújtotta lehetőségek – mint a népi játékok kipróbálása vagy a hagyományos ételek elkészítési folyamataiba való betekintés – bővítik a gyerekek tudását, miközben nemcsak látják, de meg is élik a vidékre jellemző népszokásokat.
A program a Csoóri Sándor Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja szakmai partnerségével valósult meg.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet ünnepváró kézműves-foglalkozást szervezett a tél első napján a Nagyberegi Tájházban. Az alkalmon a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Líceum második osztályos tanulói vettek részt, akik ezúttal ünnepi asztaldíszeket készítettek.
A Nagyberegi Tájház programjai között kiemelt helyet tölt be a szeretet ünnepét megelőző adventi időszak szokásainak megismertetése, a karácsonyhoz kötődő hagyományok felelevenítése és átadása. Az ebben az időszakban meghirdetett foglalkozások rendkívül népszerűek a helyiek körében.
„A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet évről évre nagy hangsúlyt fektet a karácsonyi ünnepi időszakra. Fontos nálunk minden jeles nap, de úgy gondolom, ez az időszak mégis különlegesebb az ide érkező csoportok számára” – magyarázta Gál Adél, a Nagyberegi Tájház programfelelőse. „Most adventre készülünk, a várakozás időszaka áll előttünk, így ma adventi asztaldíszeket készítünk a gyerekekkel. Olyan foglalkozás ez, mely kicsit megmozgatja a kreativitásukat, fantáziájukat, hiszen mi a meglévő alapanyagokat a rendelkezésükre bocsátjuk, segítünk az elkészítésükben, de valójában egyedi alkotások születnek, hiszen minden gyerek maga állítja össze és díszíti az asztali dekorációját. Fontosnak tartottuk azt is, hogy kizárólag természetes alapanyagokat használjunk, ezért az asztalon csipkebogyótól kezdve pattogatott kukoricán át szárított narancskarikákig, citromig, fahéjszeletekig és fenyőtobozig minden megtalálható. Próbáltuk azt hangsúlyozni, hogy a természet ad számunkra kellően szép dekorációkat, úgyhogy ebből alkotunk” – fogalmazott Gál Adél.
A jelenlegi nehéz és kihívásokkal teli időszakban még inkább fontossá vált, hogy a gyerekek lehetőséget kapjanak arra, hogy elterelődjön figyelmük a hétköznapok megpróbáltatásairól. Ezt a célt szolgálta a tájház adventváró programja is, mely közelebb hozta a karácsony meghitt hangulatát a résztvevőkhöz és sokuknak széles mosolyt csalt az arcára. Az adventi jelképek és szokások felidézését követően a csoport együtt tekintette meg a hatalmas kemencét. Ezután a foglalkoztató terembe tértek be, ahol kezdetét vette az asztaldíszek elkészítése. A gyerekek saját maguk sodorták a gyertyát méhviaszból, kiválogatták a különböző dekorációs elemeket, majd a ragasztó segítségével összeillesztették azokat és elkészült a dísz. Eközben a konyhában Olasz Piroska, a Nagyberegi Tájház szakácsa irányításával a vidékre jellemző diós kifli készült. A csoport tagjai egymást váltva nyújtották a tésztát és tekerték a kiflit, melyet aztán a kemencében sütöttek meg. Miután minden elkészült, a csapat közösen ült asztalhoz, s csillogó szemekkel együtt énekelték a karácsony legismertebb énekeit, majd jóízűen fogyasztották el a diós édességet.
A Nagyberegi Tájház karácsonyra hangolódva december folyamán számos programmal készül: a későbbiekben fenyődíszek és mézeskalácsok is készülnek, felelevenednek a Luca-napi népszokások, s hogy az ünnepre való készülődés még teljesebb legyen, egy betlehemes csoport is ellátogat majd a tájházba.
A foglalkozások a Csoóri Sándor Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével valósulnak meg.
