Diplomaátadó ünnepséget tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában, ahol a végzős turizmus szakirányú hallgatók vehették át ifjú szakember minősítésű okleveleiket.
Az intézményben évente kétszer tartanak hasonló átadókat, hiszen a turizmus szak keresztféléves, és így számukra három és féléves az oktatás.
A koronavírus-járvány következtében bevezetett korlátozások ismét rákényszerítették a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát (II. RF KMF) és annak szakgimnáziumát is a távoktatásra. A szakgimnáziumban zajló online oktatás részleteiről Soós Katalin, az intézmény igazgatója számol be.
– Milyen formában és milyen körülmények között zajlik a szakgimnáziumban jelenleg a távoktatás?
– Sajnos, szakgimnáziumunkban is át kellett térni a digitális oktatási formára a vírus terjedésének megelőzése érdekében. A vezetőség döntése értelmében november 15-ig dolgozunk ebben az oktatási formában, de az országos vagy megyei járványhelyzet felülírhatja terveinket.
A digitális oktatás megvalósításában már van tapasztalatunk. Most nem ért olyan váratlanul senkit a helyzet, mint márciusban, bár akkor is nagyon ügyesen vettük az akadályokat. A nyár folyamán minden tanárunk elvégezte a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Oktatás a digitális térben című tanfolyamot, és már szeptembertől készültünk az egységes digitális tér használatára. A II. RF KMF Puskás Tivadar Számítástechnikai Központja minden tanár és diák számára létrehozott új, az oktatában használandó e-mail-címeket, osztályokat, így könnyedén tud csatlakozni minden diák a létrehozott digitális tanteremhez, és használják a már kipróbált különféle digitális platformokat.
– Mik a tapasztalatok, összhangban működik a tanárok és diákok között az online oktatási forma?
– Törekszünk az összhangra és a minőségi oktatásra ebben a formában is! De ez sokszor tantárgy- és csoportfüggő is. Vannak csoportok, amelyek pillanatok alatt, pontosan, időben csatlakoznak az órához, és zökkenőmentesen zajlik az oktatás, és vannak csoportok, ahol kicsit döcögve indul be a folyamat. Legnehezebb az első évfolyamosokkal volt, hiszen egy részüknek nincs tapasztalata a digitális tanulás terén, s velük az alapoktól kellett kezdeni. Idejében elkezdtük a felkészülést, így most már ők is haladnak. Meg kell említenem a tanáraink odaadását és emberfeletti munkáját, kreativitását, hiszen a pedagógusok részéről legalább kétszer annyi munkával jár a felkészülés és az értékelés, mint kontakt formában. A diákoknak is kétszer annyi időt kell a számítógép előtt tölteniük, mint máskor. Az egészségük védelmében a 90 perces órapárok helyett 45 perces online órákat tartunk szigorúan órarend szerint. Ez azt is jelenti, hogy órarend szerint minden diáknak be kell jelentkeznie, és részt kell vennie az órán. Ennek a megvalósulását gyakran áram- vagy éppen internetkimaradás gátolja, nehezíti. Ugyanolyan komolyan vesszük a távoktatást, mint a valóságos, tantermeinkben zajló oktatást. A sikerességhez a szülők pozitív hozzáállására is szükség van, hiszen a diák órarend szerint tanul, ami csak akkor sikerül, ha a háttérben nem zavarják. A családnak is alkalmazkodnia kell ehhez a helyzethez is.
– A jelenlegi információk szerint meddig fog tartani a távoktatás, és mikor ülhetnek vissza a diákok az iskolapadba?
– Ahogy már említettem, a belső rendelet szerint november 15-ig vagyunk távoktatásban, de ezeket mindig az aktuális járványhelyzethez kell igazítanunk. Bízunk benne, hogy mihamarabb visszatérhetünk az iskolapadokba.
– Felvetődik a kérdés, ha a karanténkorlátozások elhúzódnak a félév végéig, hogy történik majd a diákok osztályozása? Mi ebben a kérdésben a főiskola álláspontja?
– Bízunk benne, hogy nem kerül rá sor. Ha mégis, ebben az esetben a tavaszi félévhez hasonlóan zárjuk. Most már megvannak az eszközeink és módszereink is, melyekkel – bár ezeket hosszú távon nem tartjuk jónak – kivitelezhető a félévzárás. Borzasztóan megviseli a diákok és a tanárok pszichofizikai erőnlétét a folyamatos bezártság és a digitális eszközök állandó használata, ezért a megelőzésre tesszük a hangsúlyt, hogy mielőbb visszatérhessünk a megszokott hétköznapokba.
Szeptember 7-én került sor a beregszászi római katolikus templomban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának ünnepélyes tanévnyitójára.
Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét, melyet Molnár János beregszászi római katolikus plébános, Margitics János, a beregszászi református egyház lelkipásztora és Marosi István görögkatolikus parochus közösen celebráltak.
Ezt követően Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora tartott köszöntőbeszédet. „Ha körülnézünk itt, Isten házában, akkor örömmel tölthet el bennünket, hogy a templom padsorait megtöltik a gólyák, a nyílt tekintetű elsőéves hallgatók” – kezdte beszédét a rektor úr. Köszönetet mondott mind a 88 elsőéves diáknak, akik a szakgimnáziumot választották továbbtanulásuk színteréül. Végezetül az intézmény minden tanárának és a diákoknak is erőt, kitartást és persze vírusoktól mentes oktatási időszakot kívánt.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának köszöntőlevelét Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja tolmácsolta. „Határa csak az országoknak van, a nemzetnek nincs, és ezért egyetlen magyar sincs egyedül” – emelte ki levelében az államtitkár. Jó egészséget és jó munkát kívánt a pedagógusoknak és a diákoknak az elkövetkezendő 2020/2021-es tanévre.
Az intézmény igazgatója, Soós Katalin ünnepi beszédében kiemelte, ez egy rendhagyó tanév kezdete, hiszen a szakgimnázium hallgatói mostantól egységes négyéves képzésben vesznek részt, amely tanulmányi időszak végén nem ifjú szakember „molodsij specialist” oklevelet kapnak majd a diákok, hanem „ifjú bachelor” szintű szakképesítést vehetnek kézhez tanulmányaikat befejezve. „Hiszem, hogy az iskolánk olyan hely lehet, ahová mindenki szívesen tér be, ahol az érték, a tisztelet és a becsület mindenhol ismert érték” – fogalmazott az igazgatónő.
Ezt követően Gubánci Alex harmadik évfolyamos turizmus szakos diák tolmácsolásában hallhattuk Rudyard Kipling Ha… c. versét, majd a harmadéves óvodapedagógia szakos hallgatók „Legyen áldott az Úr” c. énekkel köszöntötték az elsőéveseket. Ezután az elsőéves hallgatók hagyományos fogadalomtétele következett. Majd Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, Csernicskó István, a II. RF KMF rektora és Soós Katalin, a szakgimnázium igazgatónője kézfogással köszöntötték a diákokat, mellyel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma hivatalosan is diákjaivá fogadta a 88 fiatalt.
Az ünnepség záróbeszédét Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke tartotta. Beszédében kiemelte, hogy a tanulmányaikat most elkezdő „gólyák” bejövetele az intézménybe több szempontból is rendhagyó, hisz a történelemkönyvek úgy jegyzik majd, hogy ez az első évfolyam, amely szakgimnáziumban kezdi meg tanulmányait, és remélhetőleg ők lesznek valamennyien, akik be is fejezik. Másrészt pedig 2020-ban, a nemzeti összetartozás évében lettek mind diákok, ami nem valósulhatott volna meg a magyar kormány támogatása nélkül, mindez erősen tükrözi a kárpátaljai magyarság támogatását és a nemzeti összetartozást – fogalmazott az elnök úr.
Brenzovics László beszéde végén gróf Széchenyi István szavait idézte: „A nemzet hatalma a kiművelt emberfőkben rejlik.” Emiatt fontos az, hogy mind a pedagógusok, mind a diákok komolyan kell vegyék a tanulást és a műveltséget. Ehhez kívánt az elnök úr sikereket és kitartást, valamint egy boldog tanévet.
Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának levele értelmében meghosszabbodott a felvételi időszak a szakgimnáziumok számára. Idén néhány szak esetében maradtak betöltetlen helyek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában is, ezért várják a további jelentkezőket. A részletekről az intézmény felvételi bizottságának titkárát, Kóré Dórát kérdeztük.
– Meddig tart az új felvételi időszak a beregszászi szakgimnáziumban?
– A Rákóczi-főiskola szakgimnáziumába augusztus 3. és augusztus 22. között lehet ismét jelentkezni az Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma által kiadott hivatalos levél alapján (№1/9-403 28. 07. 2020. https://osvita.ua/legislation/Vishya_osvita/75332/).
– Kik és milyen szakokra jelentkezhetnek ezúttal?
– Azoknak a diákoknak a jelentkezését várjuk, akik az idén fejezték be a 9. osztályt. Ők ebben az időszakban három szakra jelentkezhetnek, mégpedig a szociális munka, az alkalmazott matematika, valamint a számvitel és adóügy szakokra, mivel ezeken a képzéseken maradt néhány fel nem töltött hely.
Elkezdődött a felvételi időszak azon diákok számára is, akik elvégezték a 11. osztályt, és a második évfolyamunk megüresedett helyeire szeretnének jelentkezni. A második évfolyamra jelentkezni csak elektronikusan lehet, azaz a felvételizőknek augusztus 1-jétől regisztrálni kell felhasználói fiókjukat az országos elektronikus jelentkezési rendszerben, a http://ez.osvitavsim.org.ua című honlapon. A második évfolyamra szintén a szociális munka, alkalmazott matematika, számvitel és adóügy szakokra lehet jelentkezni. A diákok a második évfolyam megüresedett helyeire a külső független értékelésen (ZNO) elért eredményeik alapján nyernek felvételt.
– Milyen adatokat szükséges megadni a felhasználói fiók regisztrációjához azoknak a diákoknak, akik a 11. osztály elvégzése után jelentkeznek a második évfolyam megüresedett helyeire?
– A felhasználói fiók regisztrációjához meg kell adni a jelentkező e-mail-címét, a megszerzett ZNO-szertifikátok adatait, a középiskolai végzettséget igazoló oklevél és melléklete adatait, az érettségi bizonyítvány átlageredményét, valamint fel kell tölteni a felhasználói fiókba a végzettséget igazoló oklevél mellékletének és egy 3×4 cm-es színes okmányfotónak a szkennelt változatát. Elektronikus formában be kell nyújtani a jelentkezési kérelmet, azaz a felhasználói fiókon keresztül ki kell választani azt a szakot, amelyre a felvételiző jelentkezni szeretne. Felhívom a felvételizők figyelmét, hogy a felhasználói fiók regisztrációjának és az elektronikus jelentkezési kérelmek benyújtásának megkönnyítése érdekében a Rákóczi-főiskola felvételi irodája konzultációs központot hoz létre, ahol a jelentkezők segítséget kaphatnak felhasználói fiókjuk megnyitásához és a jelentkezéshez szükséges okiratok feltöltéséhez.
– Mire készüljenek azok a diákok, akik a meghirdetett szakok első évfolyamára szeretnének jelentkezni?
– A jelentkezők augusztus 3. és augusztus 22. között nyújthatják be okmányaikat hétköznapokon 8.00-tól 17.00 óráig, szombaton 8.00-tól 12.00 óráig a Beregszász, Kossuth tér 6. szám alatti felvételi irodánkban. A felvételi kérelmeket csak személyesen, papíralapon lehet benyújtani.
A jelentkezéshez a következő okiratokra, illetve ezek másolataira lesz szükség:
1. személyi igazolvány (azoktól a jelentkezőktől, akik 2020. május 1-je után töltik be a 14. életévüket, a keresztlevelet is elfogadják);
2. hadkötelesek esetében katonakönyv vagy sorkötelesi könyvecske a hadkiegészítő parancsnokságról;
3. a már megszerzett végzettséget igazoló okmányok, melyek alapján a jelentkezés történik és azok melléklete;
4. négy db 3×4 cm-es színes okmányfotó.
Fontos, hogy egy diák akár mindhárom szakra benyújthatja a jelentkezését, ebben az esetben három dokumentumcsomagot kell előkészíteni.
– Mikor kerül sor a felvételi vizsgákra?
– A felvételi vizsgákra augusztus 23–29. között kerül majd sor. A jelentkezőknek két felvételi vizsgán kell megfelelniük: az egyik megmérettetés minden szak esetében tollbamondás ukrán nyelvből, a másik vizsgát egy közismereti tárgyból kell tenni, amelyet a felvételiző által választott szaktól függően intézményünk határoz meg. A számvitel és adóügy, valamint az alkalmazott matematika szakok esetében ez a tárgy a matematika, a szociális munka szakra jelentkezőknek magyar és világirodalomból kell vizsgát tenniük. A felvételi vizsgatárgyak követelményei elérhetők honlapunkon: www.kmf.uz.ua.
Befejezésül szeretném felhívni a jelentkezők figyelmét, hogy a felvételi eljárással kapcsolatos bármilyen kérdésben egyedül a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának 2020. évi felvételi szabályzata (http://kmf.uz.ua/hu/hivatalos-dokumentumok/felveteli-2020/szakkepzes/) tekinthető minden részletre kiterjedő és az esetleges panaszok, jogorvoslati lehetőségek szempontjából is mérvadó dokumentumnak. További információért bátran keressenek minket a tanulmanyikmf@gmail.com e-mail-címen, illetve a (+3803141)-2-43-43-as vezetékes vagy a +380984681266-os mobiltelefonszámon munkanapokon 8.00 és 17.00 óra között.
Zárt körűen került megrendezésre – a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának diplomaátadó ünnepsége augusztus 4-én. A 75 végzős ezúttal a beregszászi római katolikus templomban vehette át várva-várt diplomáját.
Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét, melyet Molnár János római katolikus plébános, Margitics János főiskolai református lelkész és Marosi István görögkatolikus lelkipásztor közösen celebráltak.
Ezt követően Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megbízott rektora köszöntötte a végzős hallgatókat és a megjelent vendégeket. Beszédében hangsúlyozta, hogy bár a koronavírus-járvány sok mindent elrabolt a hallgatók utolsó félévéből, de arra esélye sem volt, hogy a legfontosabbat elvegye: az iskolapadban töltött évek emlékét, az ott köttetett barátságokat, a közösen megszerzett élményeket és persze a közben megszerzett szaktudást.
Soós Katalin, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának igazgatója is dicsérő szavakkal köszöntött minden végzős hallgatót. „Egy rendhagyó tanév rendhagyó diplomaátadóján lehetünk együtt, amelynek nagyon örülünk és nagyon hálásak vagyunk” – emelte ki beszédében. Majd megköszönte a szakgimnázium munkatársainak kitartó és szorgalmas munkáját. A büszke diplomásokat pedig jókívánságaival és bátorsággal felvértezve engedte ki a nagybetűs életbe.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a járványügyi helyzetre való tekintettel levélben köszöntötte a Rákóczi-főiskola szakgimnáziumának végzős hallgatóit. A levelet Molnár Andrea, a főiskolai titkárság vezetője ismertette. Ezután Maruzsa Zoltánnak, Magyarország Kormányának köznevelésért felelős államtitkárának videoköszöntőjét tekinthették meg a megjelentek.
Ezt követően Ferku Szilveszter III. évfolyamos szociális munka szakos diák tartott köszöntőbeszédet a végzős hallgatók nevében. Emellett Király István III. évfolyamos számvitel és adóügy szakos diák előadásában meghallgathattuk az Ismerős Arcok Nélküled c. dalát.
Az év diákja díjat ebben a tanévben Gécse Karolina Angéla, IV. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diák érdemelte ki és vehette át ünnepélyes keretek között.
A végzős diákok fogadalomtételét követően a diplomák ünnepélyes átadására került sor. A diplomákat Soós Katalin, a Rákóczi-főiskola szakgimnáziumának igazgatója, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Csernicskó István, a II. RF KMF megbízott rektora, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke adták át a diákoknak.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke kihangsúlyozta, hogy ez a diplomaátadó ünnepség mindannyiunk örömére szolgál, hiszen életünk során az ünnepek, ceremóniák meghatározó szerepet töltenek be. Emellett kiemelte, hogy a szakgimnázium rendkívül fontos szerepet tölt be a kárpátaljai magyarság oktatási rendszerében, hiszen ebben az intézményben a diákok nemcsak általános tudást, hanem konkrét szaktudást is szereznek. Szimbolikus jelentősége van annak, emelte ki az elnök úr, hogy az ősi római katolikus templomban került sor a diplomaátadó ünnepségre, hiszen a magyarság is ősidők óta jelen van itt, Kárpátalján. Végezetül hangsúlyozta, hogy reményeink szerint, ahogy eddig is, úgy a jövőben is a kárpátaljai magyarság megmarad és fejlődik szülőföldjén.