Így látom Ungvárt, a belváros és a külterületek hangulatos zugait, néha aprólékos részletekben, nem szokványos szögekből ábrázolva – így jellemzi Kurucz András, A szemlélődő című egyéni tárlatát. A művész városi tájképein az ungvári séták hangulatát és a benyomásait igyekezett átadni. A Kárpátaljai Néprajzi Múzeum kiállítótermében Kuruc András mintegy 60 alkotást mutatott be, amelyek többsége 2023-ban készült. Az alkotó nem tagja semmilyen egyesületnek és társulásnak, szabad művészként pozícionálja magát. Nincs szakvégzettsége, de gyermekkora óta fest, és a 60-as évek óta aktívan alkot. Munkáiban nem a festészet kánonjaira, hanem az érzéseire figyel. Ez a harmadik egyéni tárlata, amely a helyiek és a város vendégei számára is valódi felfedezéssé vált. A tárlaton olyan ember alkotásait szemlélhetjük meg, aki komolyan érdeklődik a művészet iránt és imádja a városát, ami csakis örömet szerezhet – mondja Mihajlo Szirohman művészettörténész. Minden változik, és a változások arra ösztönöznek minket, hogy új módon tekintsünk az életre és a kreativitásra – állítja Kurucz András. A művész alkotásai által friss szemmel tekinthetünk Ungvárra is. Kurucz András „A szemlélődő” című kiállítása március 25-ig tekinthető meg a Kárpátaljai Néprajzi Múzeum kiállítótermében.
Csendéletek, tájképek, absztrakt, elgondolkodtató témájú festmények, kisplasztikák. Műfajok széles köre, színkavalkád. Mindezen alkotások Szerhij Lakatos, kortárs festőművész munkái. A tárlat sokszínűsége még azok számára is meglepetés, aki közelebbről ismeri az alkotót és munkásságát. A formák szintézise elnevezésű kiállításnak a Munkácsy Mihály Magyar Ház adott otthont. A művész palettája változatos és rendkívül gazdag, aktívan játszik a kontrasztokkal, nem fél kísérletezni a színekkel, technikákkal, műfajokkal. Szerhij Lakatos festőművész alkotásait bemutató tárlat április közepéig tekinthető meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház galériájában.
A magyarországi Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület (KMKE) Ecsettel a békéért elnevezéssel idén két alkalommal szervezett jótékonysági célú alkotótábort kárpátaljai művészek számára a beregszászi járási Tiszapéterfalván. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával először a fiatal, később a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a professzionális művészek számára tartottak egyhetes alkotótábort júliusban, majd szeptemberben. Az ott részt vett képzőművészek alkotásaikkal a háborúra és a nemzetek közötti béke fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet. Az elkészült munkákból ad ízelítőt a Magyarország ungvári külképviseletén megtekinthető kiállítás.
Az ünnepélyes megnyitón, melyre november 29-én, szerdán délután került sor Magyarország Ungvári Főkonzulátusának épületében, jelen volt Ivan Zavidnyak, Ungvár polgármester-helyettese, Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Megyei Szervezetének elnöke, Erfán Ferenc, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója, valamint több kiállító képzőművész, köztük Andrij Csebikin, az Ukrán Művészeti Akadémia korábbi elnöke, természetesen a tárlat kurátora, Kopriva Attila festő, művészettörténész.
Elsőként Albertné Simon Edina konzul köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Vida László első beosztott konzulnak, aki tolmácsolta Bacskai József főkonzul üdvözletét.
Ezt követően az idei év utolsó kiállítása kapcsán Vida László felelevenítette az év folyamán a főkonzulátus aulájában szervezett tárlatokat és elmondta:
– A főkonzulátus épületével egyidős hagyomány, hogy az aulában rendszeres időközönként tárlatokat szervezünk. A háború ellenére sem hagytunk fel ezzel a tevékenységgel. 2023-ban hat kiállításunk volt: kettő a Petőfi-emlékévvel és március 15-ei nemzeti ünnepünkkel volt kapcsolatos, majd bemutattunk két amatőr művész-pedagógust, Turák Angélát és Fedor Aranka Auréliát, s elkezdtük a kárpátaljai művészdinasztiákat bemutató sorozatunkat a Boksay és a Bródi családdal. A most látható tárlaton pedig az Ecsettel a békéért projekt keretében készült alkotásokat mutatjuk be.
A két alkotótábor a nehéz körülmények, a pandémia, a háború ellenére lehetőséget adott a fiataloknak a bemutatkozásra és ez nagy öröm, számos fiatal tehetség kerül a látókörünkbe, ami azt is jelenti, hogy hála Istennek a kárpátaljai festőiskolának van utánpótlása.
A projekt szellemében azért fohászkodunk, hogy minél hamarabb érjen véget a háború, legyen béke, és a művészek is visszatérhessenek a normális alkotómunkához, a korábban megszokott körülmények között. A kárpátaljai, az ukrajnai művészek az utóbbi 2 évben tetteikkel bizonyították, hogy a múzsák a fegyverek között sem hallgatnak, de azért a biztonságot, a nyugalmat, a csendet jobban szeretik – fogalmazott Vida László.
Ivan Zavidnyak, Ungvár alpolgármestere megjegyezte, hogy a soknemzetiségű Kárpátalja kulturálisan, művészeti szempontból szorosan kapcsolódik Magyarországhoz.
– Fontos, hogy ilyen eseményeken keresztül minél szélesebb körben megerősítsük: az ukránok és a magyarok több generáció óta élnek együtt békésen – hangsúlyozta, és köszönet mondott a szervezőknek, a művészeknek.
Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Megyei Szervezetének elnöke szólt az alkotótábor légköréről, az ott felmerült témákról, a Magyarországhoz fűződő baráti kapcsolatokról, és arról, hogyan töltődtek fel a csodás táj szépségétől. Megköszönte a támogatóknak és Őry László főszervezőnek, hogy lehetőséget biztosított az együtt alkotásra, illetve a főkonzulátusnak, hogy helyszínt biztosít az alkotások bemutatására.
Kopriva Attila tolmácsolta Őry László, a KMKE elnökének üdvözletét, aki úgy érezte, hogy a léleknek és a művészetnek új levegőt kell adni és lehetőséget arra, hogy a nehéz és szomorú körülmények ellenére is fel tudjon töltődni. Fontosnak érezte, hogy a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület a művészet különleges erejével és impulzusával reflektáljon az alkotótáborokkal a napjainkban is zajló szomorú és tragikus eseményekre, valamint azt, hogy a politika mellett a civil missziók – mint a művészet és a kultúra – ápolják és őrizzék a baráti viszonyt Magyarország és Ukrajna között. Az elmúlt 16 évben ezen is dolgoznak, közben több alkalommal sikerült humanitárius adományokat küldeni Kárpátaljára. Végezetül köszönetet mondott művészbarátainak, a külképviseletek munkatársainak és a tárlaton jelen lévőknek, s azt kívánta: legyen béke a szívekben és a lelkekben, s akkor talán az igazi béke is eljön mindenki számára!
Kopriva Attila a maga részéről megjegyezte:
– A művészet egyfajta hidat képez a kultúrák és az emberek között, s amikor a művészetre reflektál az ember, akkor könnyebben tudja átvészelni a legnehezebb időszakot is. Ezért fontos, hogy a művészetet mint art-terápiát eszközként tudjuk használni.
A kiállítás előzetes bejelentkezést követően 2024. január 15-ig tekinthető meg.
„Csak tiszta szívvel és tiszta lélekkel lehet hozzányúlni az agyaghoz, papírhoz, ceruzához, emberhez” – vallotta a kárpátaljai magyar képzőművészet és művészeti élet meghatározó egyénisége, Beregszász egykori kiváló szobrásza és keramikusa, Horváth Anna. Az ő személyére emlékeztek és munkássága előtt tisztelegtek a Munkácsy Mihály Magyar Házban megtartott filmbemutatón és kiállításmegnyitón október 11-én.
Horváth Anna a kárpátaljai magyar képzőművészet meghatározó egyénisége volt. Beregszászban élt és alkotott. Érettségi után, 1946-tól a beregszászi téglagyárban dolgozott, ahol megismerte kerámiáinak és érmeinek alapanyagát, az agyagot. Autodidakta művész volt, aki mestereinek Erdélyi Bélát, Manajló Ferencet és Boksay Józsefet tartotta. A kárpátaljai és magyarországi népművészet hagyományaira épülő, a népi élet jeleneteit ábrázoló zsánerszobrai ismertté tették nevét. Szerény méretű kerámiafigurái a népi élet élénk jeleneteit örökítik meg. Éremművészként rendszeresen szerepelt rangos nemzetközi kiállításokon. Sokoldalú művészként több művészeti területtel is foglalkozott, mint például a díszlettervezés, kisplasztika, monumentális szobrászat, rézdomborítás, belsőépítészet, grafika, festészet, emellett kisprózákat is írt. Alkotásai számos hazai és külföldi kiállításokon szerepeltek, munkásságát neves díjakkal ismerték el.
„Vannak művészek, akik azon túl, hogy maradandót alkottak, szűkebb pátriájuk irányadói, szellemi életének meghatározó szereplői voltak. Ilyen művész és kivételes egyéniség volt Horváth Anna – ahogy a kiállítás címe is jelzi, mindenki Annuskája – szobrász, keramikus, aki munkáival messze földre elvitte Beregszász jó hírét, egyben egész életével e vidék lakóit szolgálta” – emelte ki köszöntőjében Papp Ferenc ungvári magyar konzul. „Azt mondják, hogy a nagy ember minden közegben és minden mérték szerint nagy, ezért Horváth Annára olyan emberként kell tekinteni, aki kisvárosi lányként is örök érvényűt alkotott. Munkásemberek gyermeke volt, akikhez élete végéig hű maradt, művészi szintre emelve fel az egyszerű munkásemberek életének megjelenítését” – tette hozzá a diplomata.
„Változatlanul, mozdulatlanul éltem az életem, mint egy bezárt világban. És ez egy nagyon szép élet. Közben bejött hozzám a világ” – Horváth Anna ezen gondolatai köré épül fel Fehér Rita, a Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítvány elnökének legújabb filmje, a Mindenki Annuskája, melyet a művésznő halálának 18. évfordulóján mutattak be először a közönségnek. A dokumentumfilmben megszólalók – köztük Finta Éva és lánya, Szabó Eszter, Matl Péter, Kovács Elemér, Bárdos István, Fring Erzsébet, Csernyiga Gyula, Grica László, Máté Magdolna, Magyar Gergely – közösen idézték fel Horváth Anna sokoldalú egyéniségét. A filmben maga a művésznő is feltűnik, aki egy vele készített korábbi interjú részletein keresztül ad betekintést saját életébe.
Felszólalásában Fehér Rita elmondta, rendkívül hálás a lehetőségért, hogy ő készíthette el a Vérke-parti város újabb kiemelkedő személyét bemutató filmet. Mint fogalmazott: meggyőződése, hogy az elmúlt másfél évszázad során Beregszászban tevékenykedő kiváló emberek – köztük Linner Bertalan sebészorvos, számos tanár, iparos és művész – meghatározó hatást gyakoroltak és alakították a város szellemiségét, s jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Beregszász a kárpátaljai magyarság szellemi-kulturális központjává vált.
A filmvetítést követően a jelenlévők a patinás épület tetőtéri galériájába vonultak át, ahol Horváth Anna kiállított festményei, grafikái, kisplasztikái és érmei között elsőként Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója mondott köszöntőt. Felidézte, hogy amikor néhány évvel ezelőtt megvásárolták Erdélyi Béla, az erős magyar gyökerekkel rendelkező kárpátaljai festőiskola egyik alapítójának a vár tövében álló házát, mely ma már emlékházként, kiállítóteremként és alkotóműhelyként funkcionál, arra gondoltak, hogy ehhez hasonlóan méltó helyet kellene létrehozni Horváth Anna életművének bemutatására Beregszászban. „Az épület már áll, s reméljük, még ebben az évben meg is tudjuk nyitni a látogatók előtt” – fejezte ki bizakodását Tarpai József.
Heizer Antal, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövete köszöntőjében elmondta, nagy köszönettel tartozik kárpátaljai útja szervezőinek azért, hogy a helyi politikusokkal és közéleti szereplőkkel való találkozók megszervezése mellett lehetővé tették, hogy egy ilyen színvonalas kulturális rendezvényen is részt vegyen kétnapos kárpátaljai munkalátogatása alatt. A nagykövet arról biztosította a jelenlévőket, hogy Magyarország a továbbiakban is támogatni fogja a kárpátaljai magyarságot nyelvének, kultúrájának, hagyományainak megőrzésében.
Meghatódva szólt a jelenlévőkhöz Horváth Anna hagyatékának őrzője, a József Attila-díjas költő, Finta Éva, aki aláhúzta: Horváth Anna gazdag életműve tovább él, melyet a művésznő nevét viselő emlékházban a közeljövőben méltó környezetben csodálhatnak meg beregszásziak és a városba látogatók egyaránt.
Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész, Horváth Anna tanítványa elismerően beszélt egykori tanáráról, akinek személyisége „tovább munkálkodik azok lelkében, akik ismerték, felnéztek rá és megfogadták útmutatásait” – fogalmazott.
A kiállítás – melynek anyagai Finta Éva, Szabó Eszter, a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Gimnázium és múzeuma, a Beregvidéki Múzeum, Kovács Elemér, Kovács László és Csernyiga Gyula gyűjteményeinek darabjai – november közepéig tekinthető meg a Munkácsy Mihály Magyar Házban előzetes egyeztetést követően.
A nehéz idők ellenére a kárpátaljai fotósok alkotómunkája a háborús körülmények között is folytatódik. Örömteli, hogy az ukrán művészeket aktívan támogatják külföldi kollégáik. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége az ukrán néppel való szolidaritása jeléül, fotókiállítást szervezett az ungvári várban. A projekt, a Kárpátok régiójának, ezen belül Ungvár és Budapest fotóművészeti egyesületei részvételével valósult meg – mondta Volodimir Nyorba, a kiállítás kezdeményezője, a Kárpátaljai Fotóművészek Szövetségének elnöke. A Magyar Fotóművészek Világszövetségének közel kétszáz tagja van. A Kárpát-medence országain kívül Franciaországból, az Egyesült Államokból és más országokból is sok tagja van a szövetségnek. Az Ungváron megrendezett mostani tárlaton 44 fotót mutatnak be, melyekkel Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek. A Kárpátaljai Fotóművészek Szövetsége folyamatosan konzultál külföldi partnereivel azon projektekről, melyek támogatják Ukrajnát az orosz agresszió elleni küzdelemben. A tervek szerint a következő kiállítás egy szerbiai fotós alkotásait mutatja majd be. A Magyar Fotóművészek Világszövetségének alkotásai május 15-ig tekinthetőek meg az ungvári várban.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusán március 14-én a forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából kiállításmegnyitóval egybekötött ünnepi megemlékezést szerveztek.
Az egybegyűlteket Albertné Simon Edina konzul asszony köszöntötte, majd a Himnusz közös éneklését követően Bacskai József főkonzul mondott köszöntőt március 15-e, a nemzeti ünnep alkalmából.
– Ma március 15-re emlékezünk, a szabadságot ünnepeljük, a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóját, azt a napot, amikor a szabadságra, függetlenségre vágyó magyar nép megmutatta erejét. Megemlékezünk és ünnepeljük a forradalom és szabadságharc hőseit, az ő tetteiket, felidézzük az emléküket, őrizzük örökségüket, s összegezzük a történelem máig tartó tanulságait.
1848 fordulópont a magyar nemzet sorsában, határkő a birodalmi elnyomás és a szabad nemzeti, független, önálló nemzeti jövő között, szakítás az elnyomással, és cselekvés azért, hogy a magyar szabadság ne csak álom maradjon, hanem valósággá váljék. A szabadság feltételezi a testvériséget, az összetartozást, mert az emberek csak együtt lehetnek szabadok. A közösségek csak együtt élhetnek szabadon, együtt, és nem egymás ellenében – hangsúlyozta a diplomata.
Elhangzott, hogy Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, az országban azóta is háború dúl, ami nem egyszerűen rányomja a bélyegét, de meghatározza az ünnepeket is.
– Az egyik oldalon ott vannak azok, akik az érvek és a meggyőzés helyett a fegyvereket választották, a másik oldalon ott állnak azok az ukrán polgárok, akik a szabadságot, az egyén és a közösség szabadságát választották, s ezért vállalják akár a halált is. Vállalják a harcot, a küzdelmet, mert hisznek abban az általuk vallott örök magyar igazságban, hogy egyetlen népnek sem szabhatja meg senki, egy másik nép legfőképp, hogy milyen életformát válasszon, milyen utat kövessen – emelte ki Bacskai József.
Beszédében úgyszintén elhangzott, hogy a háború elől százezrek kerestek menedéket Magyarországon s szerte a világon.
– Keresik a reményt, a kiutat, s mentik az életüket, nők és gyerekek, szegények és gazdagok, együtt menekülnek és hisznek abban, hogy előbb vagy utóbb visszatérhetnek a békés szülőföldjükre. Amikor béke van, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a történelemkönyvekből ismert háború nem térhet vissza. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy a szabadság, az önállóság mennyire törékeny dolgok. Ilyenkor látjuk és érezzük, hogy a szabadságért mint eszméért nemcsak állandóan meg kell harcolni, de azt meg kell óvni, őrizni – fogalmazott a főkonzul, és kitért arra is, hogy a nemzeti ünnep kapcsán Petőfi Sándorra is emlékezünk, a magyar nemzet költőjére, a forradalmárra, a nemzeti hősre, akinek idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját.
– Ő számunkra azt jelenti, amit Ukrajnának Tarasz Sevcsenko, hiszen minden nemzetnek van nagy költője. Petőfi és Sevcsenko pedig összeköti a magyar és az ukrán népet, s összekapcsolja azokat az érzéseket, melyek bennünk ilyenkor megfogalmazódnak.
Hajtsunk fejet hőseink előtt, emlékezzünk rájuk, tetteikből merítsünk erőt, és kövessük céltudatos összefogásukat, amelyre ma is oly nagy szükség van – zárta ünnepi gondolatait Bacskai József.
A magyar Országgyűlés Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Petőfi-emlékévet hirdetett a 2022/23-as évre. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa Balla Pál festőművésznek a témához kapcsolódó alkotásaiból összeállított tárlattal emlékezik a nemzet költőjére.
Fuchs Andrea, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének alapító tagja és titkára méltatta Balla Pál (1930–2008) festőművészt, aki egykoron rajztanára is volt.
– Jó ötlet volt, hogy ezeket a festményeket a főkonzulátusnak ajándékozta, mert az alkotásokat látva rá is, Petőfire is, március 15-re is és a szabadságharcra is gondolunk, s így egyben kerek a történet. Képeiben minden benne van: kárpátaljai, klasszikus, magyar érzelmű, kidolgozott – mondta többek között.
Balla Pál a monumentális és a táblaképfestészet műfajában alkotott. 1945–50-ben az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában folytatott tanulmányokat, ahol Erdélyi Béla, Boksay József, Manajló Fedor, Koczka András voltak a mesterei. 1955–56-ban elvégezte a Lembergi Iparművészeti Főiskolát. 1958-tól az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskola tanára, 1968-tól az Ukrán Képző- és Iparművészeti Szövetség tagja, 1976–80 között az Ukrán Képző- és Iparművészeti Szövetség kárpátaljai szervezetének elnöke. 1970–80 között a kárpátaljai és kassai művésztelepeken alkotott; kezdeményezte a Péterfalvai Képtár létrehozását. 2005-től a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének örökös elnöke, nevéhez fűződik a Tiszaháti Alkotótábor (Péterfalva) létrehozása is. 1946-tól vett részt csoportos és egyéni kiállításokon.
A rendezvényt az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola diákjainak tematikus műsora színesítette.
Az ünnepség zárásaként felcsendülő Szózat sorait – „A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell” – az aznap harmadik alkalommal megszólaló sziréna hangja törte meg, könnyeket csalva egyesek szemébe.
Ijjász Gyula, Ungvár kiemelkedő művésze halálának 80. évfordulója alkalmából rendeztek kamarakiállítást a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban, ahol a szerző 4 eredeti műalkotását mutatják be archív anyagok kíséretében.
– Ezt az eseményt az ismert ungvári újságíró, Ungvár történetének kutatója, Tetyana Literáti kutatásai ihlették, aki tavaly publikált egy cikket Ijjász (Jaczik) Gyula életéről – kezdte nyitóbeszédét a tárlat megnyitóján Ruszin Valéria, a múzeum történelem és helytörténeti osztályának vezetője. – Úgy döntöttünk, hogy folytatjuk az egy éve megkezdett hagyományt, és kamarakiállításokat, installációkat szervezünk, hogy azokat a tárgyakat, ritkaságokat, amelyeket eddig nem láthattunk, megmutassuk az embereknek. Az ilyen rendezvényeknek köszönhetően nemcsak vidékünk gazdasági vagy politikai életét, hanem a művészetit is tanulmányozhatjuk, és ezek révén tárhatunk fel érdekességeket térségünk történetéből.
Ijjász (Jaczik) Gyula Ungváron született, 1874. április 1-jén iparoscsaládban, de nem lépett apja nyomdokaiba. Kiskora óta érdekelte a történelem és a művészet. Alkotói útja autodidaktaként indult. Azt állítják, hogy 19 éves korában maga Hollósy Simon – akinek Íjjász tanítványa volt Nagybányán – vitte a fiatalembert Münchenbe tanulni.
Amint azt a művészeti kritikusok az 1940-es években megjegyezték, Ijjász Gyula Munkácsy Mihályt tekintette bálványának, akivel személyesen is szeretett volna találkozni. Erről Vaszilina Palincsak-Kutuzova, a múzeum vezető szakembere mesélt egy érdekes történetet. Akkoriban Munkácsy Mihály Munkácson élt, ezért Ijjász gyalogosan indult el Ungvárról, hogy felkeresse a művészt. Ám amikor odaért, kiderült, hogy Munkácsy pont azon a napon indult útnak Budapestre. Ez elkeserítette, de nem adta fel, nekivágott a fővárosba vezető hosszú útnak. Azonban mire odaért, kiderült, hogy Mihály már nincs ott. Ez nagyon elszomorította, ugyanakkor megerősítette Gyulában a festészet iránti elkötelezettségét. A múzeum kutatói nem találtak arra utaló feljegyzést, hogy végül is találkoztak-e.
A XX. század elején Ijjász az Egyesült Államokba utazott, ahol a New York-i Cooper Union College iparművészeti kurzusait sikerült elvégeznie, majd később a The New York Times és más folyóiratok illusztrátoraként helyezkedett el.
Az USA-beli élet teljes mértékben megfelelt Gyula szellemiségének és jellemének, így ki tudja, miért döntött úgy, hogy 1910-ben visszatér szülőföldjére. Festményeiből álló poggyászával érkezett Budapestre, és azonnal körutat szervezett a magyar városokban Ungvár irányába. A magyar szalonok örömmel fogadták az világjáró hírében álló művészt. Akkoriban az emberek nem utaztak annyit, mint most, ezért Ijjász Gyula kiállítása egy virtuális világ körüli utazás volt, hiszen vásznain megelevenedtek az alaszkai aranymosók, a spanyol táncosok, a Hudson-öböl, a kanadai halászok, a Kárpátok tájai és még sok más.
Az akkori sajtó folyamatosan tájékoztatott Ijjász Gyula ungvári, nyíregyházi egyéni kiállításairól 1911–1913 között, amelyeken a szerző több mint 100 alkotását állította ki – tudhattuk meg többek között.
Gyula hazatérve úgy döntött, hogy Ungvár lakóinak is rendez kiállítást. A reáliskola (ma a 4. sz. középiskola) egyik termében, amelyet az igazgatóság ideiglenesen a művésznek adott ki műhelyként, több tucat vásznat állított ki, és a város minden lakosát meghívta ezek megtekintésére.
Szülővárosában 1913–14-ben az ungvári görög katolikus előkészítő iskolában rajz- és szépírástanárként dolgozott. Az első világháború kitörésekor, 1914 augusztusában mozgósították a hadseregbe, és katonai tudósító lett. Munkái között az Uzsoki-hágó környékén 1915–1916-ban történt eseményeket megörökítő alkotások szerepeltek. Ezek közül néhány akvarell a tárlaton is megtekinthető.
Ijjász úgy tervezte, egy ideig szülővárosában fog élni, és ha itt tud pénzt keresni, nem tér vissza Amerikába. De Ungvár szegény város volt, és nem voltak hozzászokva a kiállításokhoz, így kevesen jöttek megnézni festményeit, arról nem is beszélve, hogy szinte senki sem vett semmit.
A két világháború között a Munkácsi Művészklub tagjaként (1921) Ijjász alkotásait Munkácson, Beregszászban és Ungváron mutatta be csoportos kiállításokon. Később az Erdélyi Béla vezette Podkarpatszka Rusz Művészi Társaságának tagja lett, aki 1944-ben igen termékeny művészként, impresszionistaként említi Ijjászt.
Ijjász Gyula 1943. február 13-án, 69 éves korában elhunyt. Később a kritikusok azt írták róla, hogy nem hagyományos művész volt, akinek New Yorkban, Párizsban és Münchenben sikerült feltöltenie művészi poggyászát.
– A művész alkotói és életútja, valamint művészeti öröksége még nincs teljesen feltárva. És ez egy további ok a történelmi kutatások folytatására. Bízunk benne, hogy ezek során is találunk még ismeretlen anyagokat a kárpátaljai festőiskola első generációja egyik kiemelkedő képviselőjének életéről, alkotói hagyatékáról – jegyezte meg Ruszin Valéria, a történelem és helytörténeti osztály vezetője.
A kamarakiállítás március 14-ig tekinthető meg az ungvári vármúzeumban.
A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum 34 kávédarálót őriz, amelyek a XIX. század végén, a XX. század elején készültek. A múzeum munkatársai igyekeztek úgy megtervezni a kiállítást, hogy az visszaadja Ungvár korabeli hangulatát, amikor megnyíltak az első kávéházak és elterjedtek a kávézással kapcsolatos szokások.
Glück Gábor kárpátaljai festőművész, grafikus születésének 110-ik évfordulója alkalmából nyílt kiállítás Magyarország Ungvári Főkonzulátusának aulájában.
A művész a kárpátaljai festőiskola meghatározó alakja, munkásságának főbb témái: a természet és az egyszerű emberek mindennapjai iránti érdeklődés. A Favágók című festménye 1958-ban a brüsszeli világkiállításon ezüstérmet kapott. A tárlat megnyitóján Bacskai József főkonzul elmondta, a művészet az az eszköz, amely segítségével hidakat tudunk építeni.
A magyar kultúra napja alkalmából Kárpátalja-szerte számos rendezvény közül válogathattak a kultúra és művészet szerelmesei. Beregszászban e jeles nap alkalmából kiállításmegnyitóval egybekötött könyvbemutatón vehettek részt az érdeklődők a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (BKÉSZ) szervezésében. A szervezet immáron hatodik alkalommal tisztelgett az 1823. január 22-i események emléke előtt, amikor is – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc letisztázta és ezzel a dátummal jelölte meg nemzeti imádságunk, a Himnusz kéziratát.
A magyarság számára igen fontos ünnepnap alkalmából Turák Angéla festőművész, költő festményeinek kiállítására és Köszönet című könyvének bemutatójára került sor a Pásztor Ferenc Közösségi Házban január 23-án.
Az esemény kezdetén Szász Bence előadásában hallgathattuk végig a magyarok nemzeti imáját, a Himnuszt. Ezt követően Jakab Eleonóra, a BKÉSZ elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Békésyné dr. Lukács Angéla beregszászi magyar konzul, Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános, dr. Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, dr. Tarpai József, a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, valamint a tárlat során bemutatott festmények és a Köszönet című könyv szerzője, Turák Angéla művésznő.
A rendezvényt Molnár János atya nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy nekünk, keresztény embereknek kötelességünk a kultúrával foglalkozni, azt megőrizni és átadni.
„A köszönet, a keresztény ember alapvető megközelítése az Isten felé. Éppen ezért azt kívánom, hogy ez, a most bemutatott könyv és a művésznő festményei valóban gazdagítsanak és erősítsenek meg mindnyájunkat nemzeti öntudatunkban, hisz ez mind a Mi kultúránk egy része, mely büszkeséggel és örömmel tölt el bennünket” – fogalmazott János atya.
Ezt követően Békésyné dr. Lukács Angéla köszöntötte az ünnepségen megjelent vendégeket, akik őrzik kultúránkat.
„Számomra külön öröm, hogy ez a mostani könyvbemutatót és tárlatmegnyitót a magyar kultúra napján rendezték meg” – hangsúlyozta a konzul asszony, majd hozzátette, hogy ezek az értékek, ezek a kincsek örökségek számunkra, melyeket kötelességünk felidézni és megőrizni.
A kiállított festmények és a bemutatott könyv mellett számos kulturális program színesítette az eseményt. Többek között a Prima Vista kórus előadásában hallhattunk szebbnél szebb dalokat Kiss Julianna vezénylésével. Emellett Sipos Nikoletta és Halász Bertalan kápráztatta el a közönséget fület gyönyörködtető harmonikaduettjeivel.
Hogy a rendezvény vendégei betekintést nyerhessenek Turák Angéla művésznő munkáiba, számos alkotása hangzott el. Olyanok, mint a Tavasz című megzenésített verse Klarikova Zsófia előadásában, Mi a béke? Gogola Anna szavalatával és Szülőföldem című megzenésített verse Hapák Alexandra előadásában.
Az esemény során bemutatott Köszönet című könyvről Hnatik-Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum magyar szakos tanára osztotta meg gondolatait.
„Egy olyan alkotót ismerhettünk meg, aki elsősorban az Istenbe vetett hite által, a teremtőtől kapott talentumait kamatoztatva igyekszik embertársai javát szolgálni” – fogalmazott beszédében.
„A kötet lapjait forgatva nemcsak a költő gondolataiba nyerünk betekintést, hanem a lelkébe is beenged sorai által, melyet az Istenbe vetett mélységes hit tölt ki. Amely hitet egy nyitott lélek befogadni is képes” – tolmácsolta gondolatait Riskó Márta.
Turák Angéla 1934. március 18-án született Ungváron. Az ungvári Tanítóképző elvégzését követően a Drohobicsi Tanárképző Főiskola orosz nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Tanulmányait a Moszkvai Népművészeti Egyetemen folytatta. Több mint húsz évig volt az ungvári Padijun ifjúsági ház Bakonyi Zoltán Stúdiójának rajztanára. Számos tanítványa elismert képzőművész lett.
Évtizedek óta csodálatos tájképeket és csendéleteket fest. Virágai szinte életre kelnek, számos lakás díszei. Az utóbbi időben tojásfestéssel is foglalkozik. Különböző technikákkal dolgozik: akvarell, selyem-, olaj-, üvegfestés, monotípia, pasztell, grafika.
Pedagógiai és képzőművészeti tevékenységén kívül gyerekkönyveket ír és illusztrál, ukrán, magyar és szlovák nyelvűeket. Első kiállítására 1991-ben az Ungvári Hungarológiai Központban került sor. Csoportos és egyéni kiállításokon vett részt Ungváron, ezenkívül Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában, Csehországban, Németországban. 1988-ban Ukrajna jeles népművelője, 1994-ben Ukrajna érdemes népművelője címmel tüntették ki pedagógiai munkásságáért. Jelenleg Ungváron él és alkot.
Végezetül a szervezők állófogadással kedveskedtek minden meghívott vendég és jelenlévő számára.
Turák Angéla festőművész kiállítása előre láthatóan 2022. február 22-ig lesz megtekinthető a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban. Érdeklődni és időpontot egyeztetni a 0956326412-es telefonszámon lehet.
A rendezvény Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg.