Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTozMDY1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 17306 [content] =>A nemzeti összetartozás napja Magyarországon 2010 óta törvénybe iktatott nemzeti emléknap, melyet azóta a világ számos magyarok lakta vidékén méltatnak. Kárpátalján a megemlékezések első helyszíne a beregszászi járási Mezőgecsében volt, ahol néma főhajtással emlékeztek meg Trianon 100. évéről.
A település központjában álló Életfa megkoszorúzása után Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke nyilatkozott. Felidézte a mérföldkőnek számító döntést, amelynek értelmében a Magyar Országgyűlés alaptörvénybe foglalta, hogy a magyar állam felelősséget visel a külhoni magyarságért – ezzel is erősítve a magyar nemzet egységének, a nemzeti összetartozásnak az érzését. „Az összetartozás jegyében sokkal bizakodóbban, tettre készen tekintünk a jövőre” – hangsúlyozta Sin József, hozzátéve: a megmaradáshoz szükséges erőt, optimizmust és kitartást az összetartozás adhat.
Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások lévén vidékünk számos helyszínén tartanak hasonló, csendes megemlékezéseket, gyújtanak őrtüzeket és szólaltatják meg a harangokat, emlékezve a szomorú eseményre, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójára.
A helyi iskola tanulói, Nagy Mercédesz és Nagy Miranda előadásában az Ismerős Arcok Nélküled című dalát hallhatták a jelenlévők. Ezt követően helyezték el az emlékezés koszorúit, köztük Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, Sin József, Mester András polgármester, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára, valamint Popovics Katalin, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke.
(Csuha Alexandra/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => A nemzeti összetartozás napja Magyarországon 2010 óta törvénybe iktatott nemzeti emléknap, melyet azóta a világ számos magyarok lakta vidékén méltatnak. Kárpátalján a megemlékezések első helyszíne a beregszászi járási Mezőgecsében volt, ahol néma ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1591290120 [modified] => 1591286870 ) [title] => A nemzeti összetartozás napja Mezőgecsében [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17306&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17306 [uk] => 17447 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 17307 [image] => Array ( [id] => 17307 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-ossz-1-2.jpg [original_lng] => 988419 [original_w] => 2000 [original_h] => 1042 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-ossz-1-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-ossz-1-2-300x156.jpg [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-ossz-1-2-768x400.jpg [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-ossz-1-2-1024x534.jpg [width] => 1024 [height] => 534 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-ossz-1-2-1536x800.jpg [width] => 1536 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-ossz-1-2.jpg [width] => 2000 [height] => 1042 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-ossz-1-2.jpg [width] => 2000 [height] => 1042 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1591357352:3 [_thumbnail_id] => 17307 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 4432 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => [_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591279328 [_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => [_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591279328 [_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => [_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591279328 [_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => [_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591279328 [_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => [_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591462307 [_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => [_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1592445244 [_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => [_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594531560 [_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => [_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1640006238 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 23 [4] => 49 [5] => 31 [6] => 592 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Fotók [4] => Hírek [5] => Kárpátalja [6] => Társadalom ) [tags] => Array ( [0] => 3065 ) [tags_name] => Array ( [0] => Trianon 100 ) ) [1] => Array ( [id] => 17249 [content] =>Levéllel fordult nemzet- és honfitársaihoz a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából Kalmár Ferenc András, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos.
[type] => post [excerpt] => Levéllel fordult nemzet- és honfitársaihoz a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából Kalmár Ferenc András, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1591279260 [modified] => 1591278568 ) [title] => Kalmár Ferenc András: Üzenet a jövőnek [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17249&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17249 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 17251 [image] => Array ( [id] => 17251 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/kalmar-ferenc.jpg [original_lng] => 109659 [original_w] => 1570 [original_h] => 818 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/kalmar-ferenc-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/kalmar-ferenc-300x156.jpg [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/kalmar-ferenc-768x400.jpg [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/kalmar-ferenc-1024x534.jpg [width] => 1024 [height] => 534 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/kalmar-ferenc-1536x800.jpg [width] => 1536 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/kalmar-ferenc.jpg [width] => 1570 [height] => 818 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/kalmar-ferenc.jpg [width] => 1570 [height] => 818 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1591267871:5 [_thumbnail_id] => 17251 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 3110 [translation_required_done] => 1 [_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => [_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591268468 [_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => [_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591268468 [_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => [_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591268468 [_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => [_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591268468 [_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => [_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591268468 [_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => [_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591268469 [_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => [_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591268469 [_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => [_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591550478 [_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => [_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1591828327 [_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => [_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594571592 [_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => [_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639276830 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 10205 [1] => 3065 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kalmár Ferenc András [1] => Trianon 100 ) ) [2] => Array ( [id] => 17214 [content] =>Tisztelt Magyar Nemzettársaim, Honfitársaim!
Szívesen élek a lehetőséggel, hogy üzenhetek a jövőnek. Magyarként teszem ezt, mégpedig erdélyi gyökerekkel rendelkező magyarként.
Most Trianon 100. évfordulóján elgondolkozom a nemzet elmúlt 100 évén, de természetesen mindenki végiggondolja ilyenkor azt is, hogy ez a nemzeti tragédia, mely Muhival és Moháccsal egy lapon említhető, hogyan érintette közvetlenül vagy közvetve családjainkat.
Száz évvel ezelőtt az akkori győztesek közül sokan azt remélték, hogy a magyarság mára már asszimilálódik a környező nemzetekbe. Évezredes kultúránkat és nagyszerű, világraszóló teljesítményeinket pedig könnyűszerrel magukévá tehetik. Hál’ Istennek, nem így lett. A nemzet gerincét nem sikerült megtörni. Ma is létezünk, fejlődünk, és a Kárpát-medencében még mindig többséget alkotunk. Sőt, az elmúlt száz évben olyan politikai, tudományos, kulturális és sportteljesítményeket tettünk a világ asztalára, melyek talán felül is múlják az előző évszázadokbélieket. Büszkék lehetünk az elmúlt 100 évben szerzett Nobel-díjakra, zenei óriásainkra, valamint a majdnem kétszáz aranyéremre, melyeket sportolóink az újkori olimpiai játékokon szereztek. Büszkék lehetünk arra, hogy még így megfogyatkozva is, a magyar virtusunkkal, szabadságszerető népként olyan ’56-os forradalmat tudtak elődeink megvívni, mely végzetes sebet ejtett a kommunista rendszeren. Szembe mertünk szállni a világ egyik legnagyobb, ha nem az akkori legnagyobb és legerősebb hadseregével. Büszkék lehetünk teljesítményünkre, mely bármely nemzettel történő összehasonlításban is megállja a helyét.
Mindezek ellenére veszélyeztetett nemzet vagyunk. Továbbra is vannak utódállamok, melyek csak szóban barátiak, de valójában a gyengítésünkre és végső felszámolásunkra törekednek. Ezért, amikor a jövőre gondolok és a jövő nemzedékekre, első kérésem feléjük az, hogy feltétlenül őrizzék meg magyarságukat, magyar önazonosságukat bárhol is éljenek a Kárpát-medencében vagy a világban, bármilyen más többségi kulturális környezetben. Meg kell őrizzék és továbbfejlesszék, gyarapítsák Magyarországot. Legyenek erősek és őrködjenek, hogy gyermekeik is vigyék tovább a magyarság éltető lángját!
Vannak köztünk, akik szeretik bírálni, kritizálni saját nemzetüket. Üzenem nekik, hogy nincs jó és rossz nemzet. Minden nemzetben vannak jó és rossz tulajdonságok. Én azt a magatartási elvet örököltem édesapámtól, hogy aki a nemzetét és vallását elhagyja, az nem ember. Aki Isten akaratából és kegyelméből magyarnak született, vállalnia kell mind az ebből fakadó jót, mind a szükséges küzdelmet, harcot, nehézségeket és kiállást is.
Tetszik vagy nem tetszik, jó vagy rossz az életünk, ez a miénk. Itt vagyunk itthon. E földön nincs más hely, ahol itthon lennénk. Bárhol legyünk is a világban, ez az a hely, ahova mindig hazajöhetünk.
Ne hagyják a Kárpát-medence Anyaországon kívüli területein lévő kulturális örökségünket sem ellopni, hiszen ezt elődeink teremtették, és a magyar kulturális örökséghez tartoznak akkor is, ha most mások dicsekednek vele, mintha sajátjuk volna.
Nemzetünk megmaradásának egyik nélkülözhetetlen záloga a vallás. Sose feledjék, hogy keresztények vagyunk! Európa akkor tudta megoldani problémáit, ha visszatért a keresztény gyökerekhez, ebből merítve erőt és bölcsességet. Isten velünk van, hiszen másképp nem történhetett volna, hogy a magyarság legnagyobb búcsújáró helye ma is a Kárpát-medence legkeletibb részén van. Olyan történelmi egyházi személyiségek születtek és tevékenykedtek a nemzetért, mint Márton Áron vagy Tőkés László.
Kérem magyar utódainkat, legyenek szolidárisak egymással. Nemzeti közösségünk a múltban is csak összefogva tudta elérni eredményeit. A széthúzás pusztuláshoz, nemzetvesztéshez vezet. Ennek következménye, hogy mások fognak uralkodni felettünk.
Ne feledjék: a szolidaritás egymás segítését is jelenti!
Összegezve: okuljanak a múlt hibáiból, legyenek büszkék magyarságukra, tartsák meg nemzeti önazonosságukat, maradjanak meg keresztényeknek, legyenek egymással szolidárisak, szeressék, erősítsék és gyarapítsák családjaikat és hazánkat: Magyarországot és a Kárpát-medencét.
Isten áldja utódainkat, a magyar nemzetet, Magyarországot!!!
A trianoni békediktátum századik évfordulója, valamint a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János, adott interjút, amelyben olvashatnak a világjárvány miatt áttervezett rendezvényekről, a nemzeti összetartozás erejének mértékéről, valamint a Nemzetpolitikai Államtitkárság szülőföldünkre irányuló programjairól.
– A Magyar Országgyűlés a 2020-as évet, a trianoni békediktátum századik évfordulóját a nemzeti összetartozás évének nyilvánította. A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága ezzel párhuzamosan folytatja a 2012 óta következetesen egymásra épülő tematikus éveinek sorát, így a Magyar Állandó Értekezlet tavaly novemberi döntése értelmében 2020-ra az erős magyar közösségek éve program került meghirdetésre. Milyen befolyással van a koronavírus-járvány a tervezett programokra, rendezvényekre?
– A járvány nemcsak a nemzetpolitikai, de minden más programot is felülírt: elmaradt a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat, a tokiói olimpia és számos nagy rendezvény szerte a világon. Természetes, hogy nekünk is újra kellett gondolni a programjainkat, de szerencsére időben léptünk. Még márciusban átszerveztük a tavaszi menetrendet, és amit lehetett, azt online térbe helyeztük át. A szokott őszi kezdés helyett még április elején elindítottuk a Miénk a város népszerű online játékunkat, amelybe több mint 2000 külhoni gyerek kapcsolódott be, online tartottuk a Kárpát-medencei vállalkozói találkozónkat és a Kőrösi-, valamint Petőfi-ösztöndíjasaink is online végzik közösségépítő munkájukat. Sajnálatos, hogy a világjárvány miatt a június 4-i programjainkat sem tudjuk abban a formában megtartani, ahogy eredetileg elképzeltük. Június 4-ről augusztus 20-ra csúszik a budapesti Kossuth téri Trianon-emlékmű átadása is, ugyanakkor örvendetes, hogy a kormány múlt heti döntése értelmében – szigorú szabályok mellett – Magyarországon megtarthatók a Trianon századik évfordulójához kapcsolódó megemlékezések. Az Országgyűlés emléküléssel készül, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pedig felhívást fogadott el a nemzeti önazonossághoz való jog védelméről, amelyet politikai nyilatkozatként terjesztünk elő az Országgyűlés június 4-i ülésén. Bár a szomszédos országokban, így Ukrajnában is szigorúak a korlátozások, mégis azt látom, hogy a magyarság lelkesen készül, hogy méltóképp emlékezzen erre a fontos évfordulóra. Számos nagyszerű kezdeményezés indult az elmúlt hetekben, napokban, így például az Összetartozásunk Tüze, amelyet Kárpátaljáról indítottak el a cserkészek, és mostanra a világ minden pontját elérte. Jó látni, hogy a magyarság a jelenlegi nehéz helyzetben is ennyire összefog.
– Június 4-e, a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Nemzetpolitikai Államtitkárság Milyen jó, hogy itt vagyunk címmel fiataloknak szóló videopályázatot hirdetett, amelynek célja a világ magyar közösségei határokon átívelő összetartozásának erősítése a virtuális tér közvetítésével. Hogyan fogadták eddig ezt a kezdeményezést?
– A felhívást május közepén hirdettük meg, és számunkra is óriási meglepetés, hogy szűk két hét alatt több mint félezer pályamunkát kaptunk a Föld minden tájáról. Ehhez nagy valószínűséggel hozzájárult az is, hogy a projekthez az indulás óta számos híresség is csatlakozott, többek között Keresztes Ildikó előadóművész, Nagy Feró énekes, Szűcs Nelli és Trill Zsolt színművészek, Gyurta Dániel olimpikon, Pataky Attila énekes, Böde Dániel válogatott labdarúgó, Pál Eszter népdalénekes és nagyon sok más híresség, közéleti személy osztotta meg velünk gondolatait június 4-e kapcsán. A kárpátaljai fiatalok is nagyon aktívak voltak. Maga a pályázat a 10–25 éves korosztálynak szólt, akiket arra kértünk, kisfilmben mutassák be, mit jelent számukra a nemzeti összetartozás, kérdezzék meg erről családjukat, barátaikat, környezetüket. Hihetetlen, hogy a gyerekek hányféleképpen és mennyire kreatívan tudták ezt bemutatni. Családok, közösségek fogtak össze, külön produkciókkal készültek – szó szerint a világ teljes magyarságát megmozgattuk. Fontos, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a száz évvel ezelőtti tragédiára, ugyanakkor büszkének kell lennünk arra, hogy nincs még egy olyan nemzet, amely a magyarsághoz hasonló csonkítást túlélt volna. Mi mégis túléltük, és ma erősebbek vagyunk, mint az elmúlt száz évben bármikor. 2020 számunkra kettős évforduló: száz évvel ezelőtt a nemzetet szétszakították, de tíz évvel ezelőtt újraegyesítettük. 2010-ben, a második Orbán-kormány megalakulásakor új alapokra helyeztük a nemzetpolitikát, és megerősítettük a kapcsolatainkat a magyarsággal szerte a világon. Mindezt közösen értük el: mi, anyaországi magyarok, a Kárpát-medencében élő magyarság és a diaszpórában élők. Úgy gondolom, a huszadik század nehézségei és megpróbáltatásai után most egy új időszámítás kezdődik a magyarság számára. 2020 egy új, győztes korszak kezdetét jelenti.
– A járványügyi helyzetre való tekintettel terveznek-e más, ehhez hasonló programot? Milyen tervek vannak terítéken Kárpátalja tekintetében?
– A koronavírus-világjárvány nyomán kialakult veszélyhelyzetben is folyamatos volt a kapcsolattartás a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a kárpátaljai partnerszervezetek között. Kárpátalja tekintetében elmondhatjuk, hogy a rendezvényeket leszámítva – mivel a korlátozások elsősorban ezeket befolyásolják – folytatódnak a korábbi években elindított támogatási programjaink. Ezeken a rendszerszintű támogatásokon keresztül hathatós segítséget nyújtunk a kárpátaljai magyar közösség számára. A teljesség igénye nélkül kiemelném a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát és annak bázisán működő szakképzési intézetet, az egyházi líceumokat, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetét vagy akár a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthont, amelyek működéséhez szükséges forrást továbbra is biztosítjuk. Folytatódik a kárpátaljai szociális programcsomag is, amelynek köszönhetően 2019-ben több mint 15 300 nemzetpolitikai szempontból fontos tevékenységet ellátó személy részesült egyszeri pályázati támogatásban. Hamarosan eredményt hirdetünk a magyar kultúráért és oktatásért regionális és központi pályázatokban is, amelyekre idén is hatalmas volt az érdeklődés: Kárpátaljáról 325 pályázat érkezett több mint 1,6 milliárd forint támogatási igénnyel. 2020-ban is folytatjuk a már megkezdett beruházási és fejlesztési programjainkat. Amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, terveink között szerepel többek között a Beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ kollégiumi részének az átadása, valamint a bázisiskolai program keretében megújult és bővített ungvári, mezőkaszonyi és aknaszlatinai iskolák átadása.
Ezek a fejlesztések, beruházások is mind azt jelzik, hogy egységes nemzetben, egységes Kárpát-medencei oktatási, gazdasági és kulturális térben gondolkozunk. Az elmúlt tíz év során közösen végzett munka eredményeként az anyaországot és a külhoni magyarságot összekötő szálak mára olyan erőssé váltak, hogy azokat soha semmilyen vihar nem tudja többé szétszakítani. Június 4-e üzenete számunkra, hogy merítsünk erőt az elmúlt tíz év sikereiből, és egymással összefogva, egymást segítve építsünk egy még sikeresebb huszonegyedik századot.
(Csuha Alexandra/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => A trianoni békediktátum századik évfordulója, valamint a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János, adott interjút, amelyben olvashatnak a világjárvány miatt áttervezett r... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1591274460 [modified] => 1591230649 ) [title] => „2020 egy új, győztes korszak kezdetét jelenti” – interjú Potápi Árpád János államtitkárral [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17214&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17214 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 17216 [image] => Array ( [id] => 17216 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/potapi-1.jpg [original_lng] => 806320 [original_w] => 2500 [original_h] => 1302 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/potapi-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/potapi-1-300x156.jpg [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/potapi-1-768x400.jpg [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/potapi-1-1024x533.jpg [width] => 1024 [height] => 533 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/potapi-1-1536x800.jpg [width] => 1536 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/potapi-1-2048x1067.jpg [width] => 2048 [height] => 1067 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/potapi-1.jpg [width] => 2500 [height] => 1302 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1591219849:5 [_thumbnail_id] => 17216 [_edit_last] => 5 [views_count] => 6280 [translation_required] => 1 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => [_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591263668 [_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => [_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591263668 [_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => [_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591263668 [_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => [_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591263668 [_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => [_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591263668 [_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => [_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591263668 [_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => [_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591263669 [_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => [_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591392690 [_oembed_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] =>[_oembed_time_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => 1591392690 [_oembed_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => [_oembed_time_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => 1591392690 [_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => [_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591392690 [_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => [_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1592178060 [_oembed_01d1e607e488b9895c88a0fddb3fea91] => [_oembed_time_01d1e607e488b9895c88a0fddb3fea91] => 1594571622 [_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => [_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594727407 [_oembed_f425b8a25c260b594a6f3b89bcfcdf4f] => [_oembed_time_f425b8a25c260b594a6f3b89bcfcdf4f] => 1594793025 [_oembed_b83d1a656b1828e8a5961e941b9c2900] => [_oembed_time_b83d1a656b1828e8a5961e941b9c2900] => 1599481273 [_oembed_40f8cbe47c05adc1cf67a7df655e15ac] => [_oembed_time_40f8cbe47c05adc1cf67a7df655e15ac] => 1599747665 [_oembed_97e7392c55ec489168cf53cc2f83c79a] => [_oembed_time_97e7392c55ec489168cf53cc2f83c79a] => 1600694682 [_oembed_af83ae7c61dec7186874d7021bd2c525] => [_oembed_time_af83ae7c61dec7186874d7021bd2c525] => 1619796676 [_oembed_d9becb0f9aa32b365ff8c9f20a1de83f] =>Pati farmergazdaság! Összetartozunk!
Опубліковано Viktória Tóth Четвер, 4 червня 2020 р.[_oembed_time_d9becb0f9aa32b365ff8c9f20a1de83f] => 1623849838 [_oembed_e0ca88429b59fe8112007e54c3152277] => [_oembed_time_e0ca88429b59fe8112007e54c3152277] => 1623849838 [_oembed_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => [_oembed_time_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => 1625845797 [_oembed_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] => [_oembed_time_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] => 1638954229 [_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => [_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639024326 [_oembed_0c53b018f8d932a4746a0d70a473afa6] => [_oembed_time_0c53b018f8d932a4746a0d70a473afa6] => 1647240923 [_oembed_2cb41b1fbb707f9753c1b9f0106d9da4] => [_oembed_time_2cb41b1fbb707f9753c1b9f0106d9da4] => 1652377726 [_oembed_462a27a997c43d77fe12fae3e618e019] => [_oembed_time_462a27a997c43d77fe12fae3e618e019] => 1656168562 [_oembed_70548e6fa792bb4afe9f2e64d8d0f12c] => [_oembed_time_70548e6fa792bb4afe9f2e64d8d0f12c] => 1661361443 [_oembed_996f670eac73f2128a9ba23ee2885690] => [_oembed_time_996f670eac73f2128a9ba23ee2885690] => 1666341367 [_oembed_1fe5b53448d0b32db8fd03571557d643] => [_oembed_time_1fe5b53448d0b32db8fd03571557d643] => 1667580885 [_oembed_f743f9b52230fb74d15ca742c0bcf56b] => [_oembed_time_f743f9b52230fb74d15ca742c0bcf56b] => 1668103322 [_oembed_4ff71a85f3854e541890d66fc20a451e] => [_oembed_time_4ff71a85f3854e541890d66fc20a451e] => 1669316652 [_oembed_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] => [_oembed_time_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] => 1671732607 [_oembed_8451baabcb4163af2f48d9422e47760b] => [_oembed_time_8451baabcb4163af2f48d9422e47760b] => 1672912671 [_oembed_152dd1d215fb5bccb99f33ea102d5579] => [_oembed_time_152dd1d215fb5bccb99f33ea102d5579] => 1673534594 [_oembed_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => [_oembed_time_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => 1673534595 [_oembed_dac8838518150e411004898862a21883] => [_oembed_time_dac8838518150e411004898862a21883] => 1675012291 [_oembed_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] => [_oembed_time_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] => 1675348817 [_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => [_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1684241120 [_oembed_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => [_oembed_time_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => 1684241121 [_oembed_602a7c74d01d7fb665cbb6de44664eb9] => [_oembed_time_602a7c74d01d7fb665cbb6de44664eb9] => 1684241121 [_oembed_bdbf5e869e516d21ab644c9fffbfda87] => [_oembed_time_bdbf5e869e516d21ab644c9fffbfda87] => 1687883836 [_oembed_aed985eae94ff5cf012b803304f57f80] => [_oembed_time_aed985eae94ff5cf012b803304f57f80] => 1689374880 [_oembed_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] => [_oembed_time_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] => 1689876990 [_oembed_9d737fa4315dcd17ca1cf76036cbf097] => [_oembed_time_9d737fa4315dcd17ca1cf76036cbf097] => 1693819388 [_oembed_cf57ff50fb17d21680ad9dda7455165e] => [_oembed_time_cf57ff50fb17d21680ad9dda7455165e] => 1696169141 [_oembed_978dd79567bf099823fa53c355b85c50] => [_oembed_time_978dd79567bf099823fa53c355b85c50] => 1696169141 [_oembed_6bde250c731931e3d1895380a181d02d] => [_oembed_time_6bde250c731931e3d1895380a181d02d] => 1697885430 [_oembed_bbf95c4a9fbbc8786421ce0d865e5226] => [_oembed_time_bbf95c4a9fbbc8786421ce0d865e5226] => 1700854063 [_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => [_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1704972894 [_oembed_6903488975390244ba72e2011ebda663] => [_oembed_time_6903488975390244ba72e2011ebda663] => 1706986228 [_oembed_eaf767467dfb27a8e03f1df217a66112] => [_oembed_time_eaf767467dfb27a8e03f1df217a66112] => 1708761914 [_oembed_4bf77786fa487885835d754094de8826] => [_oembed_time_4bf77786fa487885835d754094de8826] => 1713178111 [_oembed_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] => [_oembed_time_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] => 1713178112 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 55 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Interjú [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2413 [1] => 1724 [2] => 3065 ) [tags_name] => Array ( [0] => interjú [1] => Potápi Árpád János [2] => Trianon 100 ) ) [3] => Array ( [id] => 17239 [content] =>?? Szülőföldön magyarul - bölcsődétől egyetemig!???➡️ Megjelentek a Szülőföldön magyarul program - oktatási-nevelési...
Posted by Potápi Árpád János on Wednesday, June 9, 2021Segítsd meg népedet, álld meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké! Ez a könyörgés olvasható a szürtei református templomkertben álló nemzeti összetartozás emlékművön. Megálmodója Braun László, történész.
A szürtiek eredetileg az I. világháború áldozatainak emlékére szerettek volna szobrot állítani, majd a nemzeti összetartozás emlékműve mellett döntöttek– meséli Braun László.
A szobor, felavatása óta a kárpátaljai magyarság egyik kiemelt emlékhelye, amelynél minden év június 4-én felidézik népünk egyik sorsdöntő eseményét.
[type] => post [excerpt] => Segítsd meg népedet, álld meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké! Ez a könyörgés olvasható a szürtei református templomkertben álló nemzeti összetartozás emlékművön. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1591270560 [modified] => 1591267714 ) [title] => A nemzeti összetartozás emlékműve Szürtében (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17239&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17239 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 17241 [image] => Array ( [id] => 17241 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci.jpg [original_lng] => 128506 [original_w] => 1522 [original_h] => 856 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci.jpg [width] => 1522 [height] => 856 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci.jpg [width] => 1522 [height] => 856 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/laci.jpg [width] => 1522 [height] => 856 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1591257896:10 [_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => [_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591256716 [_thumbnail_id] => 17241 [views_count] => 7039 [_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => [_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591259766 [_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => [_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591259767 [_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => [_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591259767 [_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => [_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591259767 [_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => [_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591259768 [_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => [_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591259768 [_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] =>[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591281069 [_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => [_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1592163471 [_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => [_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592253879 [_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => [_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594218689 [_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => [_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598416460 [_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => [_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598491937 [_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => [_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1600333192 [_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => [_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1621375332 [_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => [_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1623862277 [_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => [_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639263590 [_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => [_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1654724994 [_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => [_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1677742183 [_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => [_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1686598583 [_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => [_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1686598583 [_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => [_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687252418 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 31 [2] => 592 [3] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kárpátalja [2] => Társadalom [3] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 8764 [1] => 3065 ) [tags_name] => Array ( [0] => nemzeti összetartozás napja [1] => Trianon 100 ) ) [4] => Array ( [id] => 17228 [content] =>Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.A karantén miatti korlátozó intézkedések idején a kárpátaljai magyarság csendes megemlékezésekkel méltatja a Nemzeti Összetartozás Napját. Nagypaládon az I. világháború áldozatainak emlékoszlopánál megtartott emlékünnepségen részt vett Barta József, a KMKSZ alelnöke, valamint Beke Mihály András, Magyarország beregszászi konzulátusának konzulja.
[type] => post [excerpt] => Csendes megemlékezésekkel méltatja a Nemzeti Összetartozás Napját a kárpátaljai magyarság. Nagypaládon az I. világháború áldozatainak emlékoszlopánál megtartott emlékünnepségen részt vett Barta József, a KMKSZ alelnöke, valamint Beke Mihály András... [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1591268040 [modified] => 1591266128 ) [title] => Megemlékezés Nagypaládon (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17228&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17228 [uk] => 17271 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 17229 [image] => Array ( [id] => 17229 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad.jpg [original_lng] => 176186 [original_w] => 1508 [original_h] => 848 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad.jpg [width] => 1508 [height] => 848 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad.jpg [width] => 1508 [height] => 848 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nagypalad.jpg [width] => 1508 [height] => 848 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1591265888:10 [_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => [_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591253492 [_thumbnail_id] => 17229 [_edit_last] => 10 [views_count] => 8404 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => [_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591257263 [_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => [_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591257264 [_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => [_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591257264 [_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => [_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591257264 [_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => [_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591257264 [_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] =>[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591331472 [_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => [_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591331472 [_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => [_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591422577 [_oembed_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] =>Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.[_oembed_time_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => 1591422577 [_oembed_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => [_oembed_time_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => 1591422578 [_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => [_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591422578 [_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => [_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1591976215 [_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => [_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592069508 [_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => [_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594633803 [_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => [_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598447572 [_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => [_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598702512 [_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => [_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1600020040 [_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => [_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1620839456 [_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => [_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1623831055 [_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => [_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639214334 [_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => [_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1654369534 [_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => [_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1677444002 [_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => [_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1687092738 [_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => [_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1687092738 [_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => [_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687196208 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 11 [6] => 592 [7] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Kiemelt téma [6] => Társadalom [7] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 8764 [1] => 3065 ) [tags_name] => Array ( [0] => nemzeti összetartozás napja [1] => Trianon 100 ) ) [5] => Array ( [id] => 17224 [content] =>Pati farmergazdaság! Összetartozunk!
Опубліковано Viktória Tóth Четвер, 4 червня 2020 р.Kárpátalján is az „Összetartozásunk tüzével” készülnek a Nemzeti Összetartozás napjára. A Kárpátaljai Magyar Cserkésszövetség a világ magyar cserkésszövetségeivel karöltve, a világban élő valamennyi magyart arra buzdítja, hogy a június negyedikék gyújtsanak egy-egy tüzet vagy gyertyát.
A rendezvényhez a gyujtsukmeg.ma weboldalon lehet csatlakozni. A kezdeményezéshez eddig közel négyezer tűzgyújtóhellyel csatlakoztak több mint 50 országból.
[type] => post [excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Cserkésszövetség a világ magyar cserkésszövetségeivel karöltve, a világban élő valamennyi magyart arra buzdítja, hogy a június negyedikék gyújtsanak egy-egy tüzet vagy gyertyát. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1591263180 [modified] => 1591262380 ) [title] => Összetartozásunk tüze (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17224&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17224 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 17225 [image] => Array ( [id] => 17225 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali.jpg [original_lng] => 126818 [original_w] => 1511 [original_h] => 850 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali.jpg [width] => 1511 [height] => 850 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali.jpg [width] => 1511 [height] => 850 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/pali.jpg [width] => 1511 [height] => 850 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1591251581:10 [_thumbnail_id] => 17225 [_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => [_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591251580 [_edit_last] => 10 [views_count] => 6888 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => [_oembed_time_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => 1591252387 [_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => [_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591259469 [_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => [_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591259469 [_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => [_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591259469 [_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => [_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591262282 [_oembed_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] =>[_oembed_time_388fbc280fe773ebd1c1d09bbb2a1639] => 1591277946 [_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => [_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591277946 [_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => [_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591277946 [_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => [_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591375450 [_oembed_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] =>Csík Zenekar – Hazám, hazámKLIPPREMIER! Már elérhető a Hazám, hazám – Az összetartozás dala 2010 óta június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Idén ez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója is. A Hazám, hazám című dal és a hozzá készült videóklip arról szól, hogy bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot Közép-Európában és a világban, mégis egyek vagyunk. Köszönjük az együttműködést Barcza Zsoltnak, Bartók Józsefnek, Bocskor Bíborkának, Csík Jánosnak, Dancs Annamarinak, Dér Heninek, Ferenczi Györgynek, Földes Eszternek, Kunos Tamásnak, Majorosi Mariannának, Makó Péternek, Mező Misinek, Miklósa Erikának, Molnár Ferenc „Caramelnek”, Molnár Leventének, Novák Péternek, Nyerges Attilának, Pál István „Szalonnának”, Serbán Attilának, Szabó Attilának, Szarka Tamásnak, Szvorák Katalinnak, Takács Nikolasnak és Tátrai Tibornak.#büszkemagyar
Опубліковано Nemzeti ünnepek és emléknapok Середа, 3 червня 2020 р.[_oembed_time_de4b19d3f749de43cbda925e2e91dbb0] => 1591375450 [_oembed_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => [_oembed_time_b1606d81c060ea70a1eb65a79f7a88b8] => 1591375451 [_oembed_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => [_oembed_time_5046d9db262a5191495a9fa723cbe129] => 1591375451 [_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => [_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1591727508 [_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => [_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1591967418 [_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => [_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594660905 [_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => [_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598084875 [_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => [_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598750591 [_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => [_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1598973392 [_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => [_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1621620594 [_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => [_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1624072714 [_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => [_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639251900 [_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => [_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1654626140 [_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => [_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1677413130 [_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => [_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687256412 [_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => [_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1687256412 [_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => [_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1687256412 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 11 [6] => 592 [7] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Kiemelt téma [6] => Társadalom [7] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 8764 [1] => 3065 ) [tags_name] => Array ( [0] => nemzeti összetartozás napja [1] => Trianon 100 ) ) [6] => Array ( [id] => 17232 [content] =>Pati farmergazdaság! Összetartozunk!
Опубліковано Viktória Tóth Четвер, 4 червня 2020 р.Csöndes koszorúzással és néma főhajtással emlékeztek meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról Mezőgecsében.
A rendezvényen felcsendült az „Egy vérből vagyunk” című dal, majd a jelenlévők elhelyezhették az emlékezés koszorúit. Sin József, a KMKSZ beregszászi középszintű szervezetének elnöke elmondta: a kárpátaljai emberek számára optimizmust, kitartást és megmaradást csak az összetartozás érzése adhat.
[type] => post [excerpt] => Csöndes koszorúzással és néma főhajtással emlékeztek meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról Mezőgecsében. A rendezvényen felcsendült az „Egy vérből vagyunk” című dal, majd a jelenlévők elhelyezhették az emlékezés koszorúit. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1591218960 [modified] => 1591266042 ) [title] => Koszorúzás a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Mezőgecsében (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17232&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17232 [uk] => 17277 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 17233 [image] => Array ( [id] => 17233 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse.jpg [original_lng] => 196385 [original_w] => 1500 [original_h] => 844 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/gecse.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1591268664:10 [_thumbnail_id] => 17233 [_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => [_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591254547 [_edit_last] => 10 [views_count] => 4671 [_oembed_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => [_oembed_time_94e1f63cc89674ef09872957575b589b] => 1591254967 [_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => [_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591254967 [_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => [_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591254968 [_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => [_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591254968 [_oembed_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => [_oembed_time_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => 1591254968 [_wp_old_date] => 2020-06-04 [_oembed_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => [_oembed_time_23b026a97e82802b523c205b51002bc0] => 1591266665 [_oembed_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => [_oembed_time_c47d152d5d30dad6b0bfcd4ac06f114e] => 1591266665 [_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => [_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1592208136 [_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => [_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592517363 [_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => [_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1595207698 [_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => [_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598412517 [_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => [_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598769926 [_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => [_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1599676379 [_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => [_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1622532547 [_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => [_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1624155469 [_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => [_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1638927083 [_oembed_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => [_oembed_time_ee43faca86a7536f695722626a8c1733] => 1655545006 [_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => [_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1677313040 [_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => [_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1686946199 [_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => [_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1686946200 [_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => [_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687623887 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 11 [6] => 592 [7] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Kiemelt téma [6] => Társadalom [7] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 8764 [1] => 3065 ) [tags_name] => Array ( [0] => nemzeti összetartozás napja [1] => Trianon 100 ) ) [7] => Array ( [id] => 17198 [content] =>Két erdélyi és egy felvidéki alkotás nyerte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által a Nemzeti Összetartozás Napja és Trianon 100. évfordulója alkalmából fiatalok számára meghirdetett „Milyen jó, hogy itt vagyunk” című videopályázatot. Az eredményhirdetést szerdan délután online tartották.
Az államtitkárság szerdai közleményében felidézte: a pályázati felhívást május 12-én tették közzé anyaországi és külhoni 10-25 évesek számára, akik olyan, telefonnal vagy akár kamerával készült kisfilmmel jelentkezhettek, amelyben bemutatják, mit jelent számukra a nemzeti összetartozás. A pályázók interjút készíthettek szüleikkel, nagyszüleikkel, barátaikkal, de akár csoportosan, táncos vagy zenés produkció keretében is kifejezhették, mit jelent számukra a magyarság és az összetartozás.
A felhívás az egész világ magyarságát megmozgatta: a szűk kéthetes beadási határidő alatt több mint félezer pályamunka érkezett a Föld minden tájáról, Kanadától Székelyföldön át Argentínáig – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság.
Az eredményhirdetés június 3-án délután 3 órától élőben zajlott a Külhoni Magyarok Youtube csatornán, ahol korcsoportonként bemutatták a legjobb 10 kisfilmet, majd Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár jelentette be a győzteseket.
A 10-14 évesek korcsoportjában az első helyezett Farkas Leila, Farkas Luca és Farkas Gréta Mese Amáliáról című kisfilmje lett (Nyikómalomfalva, Erdély), a 15-18 évesek korcsoportjában Varga Dániel és Gáspár András Határtalanság című alkotása (Fülek, Felvidék), a 19-25 éves korosztályban pedig Deák András 100 év után is itt vagyunk című kisfilmje (Erdőfüle, Erdély), amely a 102 éves Kolumbán Juliska néni történetét mutatja be.
A három győztes alkotás 300-300 ezer forint értékű pénzjutalomban részesül, emellett számos különdíjat is kiosztanak a legjobb munkák alkotói között, amelyről a következő napokban döntenek. A felvezetőben elhangzott: a következő napokban a győztesek mellett az összes beérkezett pályamunkát közzéteszik a Külhoni Magyarok honlapon és Youtube csatornán – írták.
MTI
[type] => post [excerpt] => Két erdélyi és egy felvidéki alkotás nyerte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által a Nemzeti Összetartozás Napja és Trianon 100. évfordulója alkalmából fiatalok számára meghirdetett "Milyen jó, hogy itt vagyunk" című videopályáz... [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1591214460 [modified] => 1591214310 ) [title] => Kihirdették a "Milyen jó, hogy itt vagyunk" videopályázat eredményeit (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17198&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17198 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 17199 [image] => Array ( [id] => 17199 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemzeti.jpg [original_lng] => 84500 [original_w] => 729 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemzeti-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemzeti-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemzeti.jpg [width] => 729 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemzeti.jpg [width] => 729 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemzeti.jpg [width] => 729 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemzeti.jpg [width] => 729 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemzeti.jpg [width] => 729 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1591203511:10 [_thumbnail_id] => 17199 [_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => [_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591202779 [_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => [_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591202779 [_edit_last] => 10 [views_count] => 5184 [_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => [_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591203510 [_oembed_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => [_oembed_time_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => 1591203666 [_oembed_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => [_oembed_time_35a2d3a3dcb77cce3f2caf8043967332] => 1591448403 [_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => [_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1592024798 [_oembed_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => [_oembed_time_3c782f7f1e5e73ceb695afc6109dba62] => 1592073137 [_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => [_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594423904 [_oembed_1066791c9fdc5fb10149b5eb0b952277] => [_oembed_time_1066791c9fdc5fb10149b5eb0b952277] => 1594906421 [_oembed_29fae50a03b6a195e41bb0ecdf6507c4] => [_oembed_time_29fae50a03b6a195e41bb0ecdf6507c4] => 1596821514 [_oembed_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => [_oembed_time_ad9423c773ad82f5a7e87e0e695d1d2a] => 1598451910 [_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => [_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598525721 [_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => [_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1599627683 [_oembed_1e9a075cd6b75c9c214ca76f2e11f82c] => [_oembed_time_1e9a075cd6b75c9c214ca76f2e11f82c] => 1603001942 [_oembed_93ee7b2db6a31f504063a05e3447b413] => [_oembed_time_93ee7b2db6a31f504063a05e3447b413] => 1607454861 [_oembed_7c31418ccaa9a0d1d22e101bebef2126] => [_oembed_time_7c31418ccaa9a0d1d22e101bebef2126] => 1612663750 [_oembed_b3e5e079ae78076d916c1cb9d4c37d4a] => [_oembed_time_b3e5e079ae78076d916c1cb9d4c37d4a] => 1614290546 [_oembed_b215ebc0fda23511516c1dbfd6146fed] => [_oembed_time_b215ebc0fda23511516c1dbfd6146fed] => 1618146482 [_oembed_b252f73f5bb944e9a144389b5b6f6c39] => [_oembed_time_b252f73f5bb944e9a144389b5b6f6c39] => 1618934721 [_oembed_af83ae7c61dec7186874d7021bd2c525] => [_oembed_time_af83ae7c61dec7186874d7021bd2c525] => 1620276692 [_oembed_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => [_oembed_time_0d083e6c531d097158cbadae3678235a] => 1620723120 [_oembed_c87f3c3b4c6cb843632920c82357dbc6] => [_oembed_time_c87f3c3b4c6cb843632920c82357dbc6] => 1622001492 [_oembed_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => [_oembed_time_255e1e84583bf30a1a1e768eef84b6cc] => 1623555756 [_oembed_51f3d77ea9e2d3df35d375b522ef2f8d] => [_oembed_time_51f3d77ea9e2d3df35d375b522ef2f8d] => 1624228835 [_oembed_b256dd9d89cf12e10e21f6a39014f050] => [_oembed_time_b256dd9d89cf12e10e21f6a39014f050] => 1628208317 [_oembed_ce11262837feb61765d440c0d93ee628] => [_oembed_time_ce11262837feb61765d440c0d93ee628] => 1630354835 [_oembed_65d0191d6c5842111affd84d3eba8e98] => [_oembed_time_65d0191d6c5842111affd84d3eba8e98] => 1630354835 [_oembed_2b73767ed0a77d098f4dc762d0df7994] => [_oembed_time_2b73767ed0a77d098f4dc762d0df7994] => 1631694776 [_oembed_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] => [_oembed_time_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] => 1639556198 [_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => [_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639692196 [_oembed_640f606a0dad7fee4e13669411ea9f32] => [_oembed_time_640f606a0dad7fee4e13669411ea9f32] => 1644778716 [_oembed_238a3b77cf4c8672c5658951387fe541] => [_oembed_time_238a3b77cf4c8672c5658951387fe541] => 1658127806 [_oembed_26ba7bd9cea29b8f6300ba7cf4b2739a] => [_oembed_time_26ba7bd9cea29b8f6300ba7cf4b2739a] => 1658127806 [_oembed_a1ca127737ced51bfdf2f7a9c8f28229] => [_oembed_time_a1ca127737ced51bfdf2f7a9c8f28229] => 1658923936 [_oembed_14287262a2d346116b34b1f90388ee88] => [_oembed_time_14287262a2d346116b34b1f90388ee88] => 1663327096 [_oembed_3460d472e9c0cdc7e5692c4943b7c24f] => [_oembed_time_3460d472e9c0cdc7e5692c4943b7c24f] => 1663327096 [_oembed_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] => [_oembed_time_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] => 1667286009 [_oembed_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] => [_oembed_time_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] => 1667286010 [_oembed_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => [_oembed_time_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => 1667286010 [_oembed_8c1776919d5e5c87aff025e4a189b0fe] => [_oembed_time_8c1776919d5e5c87aff025e4a189b0fe] => 1667286010 [_oembed_907f29e52b83c43b4bfa73fc18cd7791] => [_oembed_time_907f29e52b83c43b4bfa73fc18cd7791] => 1678956975 [_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => [_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1678956975 [_oembed_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] => [_oembed_time_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] => 1678956976 [_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => [_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1685363352 [_oembed_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => [_oembed_time_b55ed2e64129d27503231097eab52dff] => 1686844383 [_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => [_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1686844383 [_oembed_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => [_oembed_time_9abcd3a54212ffd1594e1c0f92fbb122] => 1687867857 [_oembed_3f519ea3d3b9493b9e30e73289140d5f] => [_oembed_time_3f519ea3d3b9493b9e30e73289140d5f] => 1700921667 [_oembed_e321d8c9bb1ae32c66dde15b9a04027b] => [_oembed_time_e321d8c9bb1ae32c66dde15b9a04027b] => 1711375000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 25 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Videók [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 8764 [1] => 3428 [2] => 3065 ) [tags_name] => Array ( [0] => nemzeti összetartozás napja [1] => pályázat [2] => Trianon 100 ) ) [8] => Array ( [id] => 17121 [content] =>Igazságtalan és túlzó volt a trianoni békeszerződés a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Trianon 100 Lendület Kutatócsoportja által végzett országos reprezentatív felmérés szerint.
Az MTA keddi közleménye szerint az országos telefonos közvélemény-kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy mit tud az anyaországi magyar társadalom a száz évvel ezelőtt megkötött trianoni békeszerződésről, annak vélt vagy valós előzményeiről, következményeiről és milyen ismeretei vannak a határon túli magyar közösségekről.
A felmérés szerint a magyarok 94 százaléka igazságtalannak és túlzónak tartja a békeszerződést – olvasható a közleményben. Mint írják, a tanulmány tanúsága szerint a trianoni békeszerződés körüli történelmi eseményekre négyből három megkérdezett kíváncsi, így ez az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó időszak. Körülbelül minden ötödik magyarországi magyarnak jelenleg is van olyan rokona, aki a történelmi Magyarország területén él.
Az 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország területe 329 ezer négyzetkilométerről (Horvátországot nem számítva 282 ezer négyzetkilométerről) 93 ezer négyzetkilométerre, lakosságának száma pedig 20,8, (18,2 millióról) 7,9 millióra csökkent. Az elcsatolt területeken élő 10,6 millió főből 3,3 millió, vagyis 30,2 százalék volt magyar.
A békeszerződés pontos évszámát (1920) a válaszadók 43 százaléka idézte föl helyesen. A békeszerződés hónapját és napját (június 4.) a válaszadók 30 százaléka mondta meg jól.
A történelmi Magyarország területi veszteségére vonatkozó kérdésre a megkérdezettek 10 százaléka nem tudott válaszolni, 54 százalékuk a valósnál kisebb, 5 százaléka pedig nagyobb arányt mondott, míg a megkérdezettek 31 százaléka adott a tényleges értékhez közeli választ.
A legelfogadottabb magyarázat szerint a trianoni békeszerződéshez a háborúban győztes nagyhatalmak geopolitikai törekvései, a szomszédos országok terjeszkedési törekvései és területi igényei, valamint az első világháborús vereség vezetett. E magyarázatokat a válaszadók 70-78 százaléka tartja meghatározó szempontnak.
A túlnyomó többség, 85 százalék azt gondolja, hogy a békeszerződés volt Magyarország legnagyobb tragédiája, ahogy körülbelül ugyanilyen mértékben értenek egyet azzal a kijelentéssel is, hogy „Magyar az, akinek fáj Trianon”.
A legtöbben a Felvidéken jártak már a történelmi Magyarország területei közül, de a szűk többség Erdélyben is volt már legalább egyszer. Vajdaságban a megkérdezettek alig több mint harmada, Kárpátalján pedig csupán ötöde fordult meg korábban. 27 százalék egyáltalán nem járt még a történelmi Magyarország határon túli területein.
Az országos telefonos kutatást a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport a Soreco Research Kft. közreműködésével végezte 1048 fős reprezentatív mintán. Az eredmények részletes ismertetése a www.trianon100.hu-n olvasható – áll az összegzésben.
MTI
[type] => post [excerpt] => Az MTA keddi közleménye szerint az országos telefonos közvélemény-kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy mit tud az anyaországi magyar társadalom a száz évvel ezelőtt megkötött trianoni békeszerződésről. A felmérés szerint a magyarok 94 százaléka... [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1591204920 [modified] => 1591189488 ) [title] => MTA-kutatás: igazságtalan és túlzó volt a trianoni békeszerződés [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17121&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17121 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 17122 [image] => Array ( [id] => 17122 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/trianon-kopjafa-b-fit-640x10000-1.jpg [original_lng] => 104007 [original_w] => 640 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/trianon-kopjafa-b-fit-640x10000-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/trianon-kopjafa-b-fit-640x10000-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/trianon-kopjafa-b-fit-640x10000-1.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/trianon-kopjafa-b-fit-640x10000-1.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/trianon-kopjafa-b-fit-640x10000-1.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/trianon-kopjafa-b-fit-640x10000-1.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/trianon-kopjafa-b-fit-640x10000-1.jpg [width] => 640 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1591178688:5 [_thumbnail_id] => 17122 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 3737 [translation_required_done] => 1 [_oembed_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => [_oembed_time_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => 1591194127 [_oembed_f8f26980186695368f4bf5f786b3ffb4] => [_oembed_time_f8f26980186695368f4bf5f786b3ffb4] => 1591194127 [_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => [_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1592040865 [_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => [_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594713073 [_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => [_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1639413196 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 11 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kiemelt téma [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 3065 ) [tags_name] => Array ( [0] => Trianon 100 ) ) [9] => Array ( [id] => 17101 [content] =>Szóljanak a harangok! című programot szervez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A megmozdulás lényege, hogy szólaltassuk meg együtt a harangokat június 4-én, a nemzeti összetartozásunk napján 100 másodpercen keresztül felekezettől függetlenül az egész Kárpát-medencében. A jubileumi megemlékezéshez az idén ötödik évfordulóját ünneplő beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is csatlakozott.
A KÉSZ 1989-es megalapítása óta a tavalyi évben Magyarország második legnagyobb taglétszámú civil szervezetévé nőtte ki magát. Napjainkban megközelítőleg háromezer tagot számlál, és számos alapítványt hozott már létre, mint például két évvel ezelőtt a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) elnevezésű alapítványt.
Jakab Eleonóra, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke elmondta, hogy Beregszász is csatlakozik a programhoz. A városi szövetség felhívással fordult a különböző vallási felekezetekhez, többek között a helyi római és görögkatolikus, valamint a református egyházközségekhez, hogy szólaltassák meg a harangokat. Csatlakozott a kezdeményezéshez a református egyházközség, valamint Molnár János bereg–ugocsai esperes, beregszászi plébános is, akinek az egyházkerületéhez közel 20 római katolikus templom tartozik – ezekben mind megszólalnak a harangok.
A magyarországi KÉSZ létrehozott egy alkalmazást, amelyen keresztül a települések és egyházi gyülekezetek jelezhették csatlakozási szándékukat. Valamint arra kértek mindenkit, hogy a nemzeti összetartozás évében, a nemzeti összetartozás napján délután 16.30-kor lehetősége szerint csendesedjen el mindenki, ki szívében magyar, és mondjon el egy imát a határon innen és túl élő magyarokért. Zúgjanak a harangok, hogy emlékezzünk, kulcsoljuk imára kezünket, és tekintsünk előre!
(K. K./Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => Szóljanak a harangok! című programot szervez a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1591193340 [modified] => 1591180843 ) [title] => „Zúgjanak a harangok, hogy emlékezzünk...!” [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=17101&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17101 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 17102 [image] => Array ( [id] => 17102 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/harang-c.jpg [original_lng] => 182452 [original_w] => 1000 [original_h] => 668 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/harang-c-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/harang-c-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/harang-c-768x513.jpg [width] => 768 [height] => 513 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/harang-c.jpg [width] => 1000 [height] => 668 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/harang-c.jpg [width] => 1000 [height] => 668 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/harang-c.jpg [width] => 1000 [height] => 668 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/harang-c.jpg [width] => 1000 [height] => 668 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1591170044:5 [_thumbnail_id] => 17102 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3715 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => [_oembed_time_1816429b7fece9a3c93ed000dfd788ae] => 1591182547 [_oembed_f8f26980186695368f4bf5f786b3ffb4] => [_oembed_time_f8f26980186695368f4bf5f786b3ffb4] => 1591182547 [_oembed_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => [_oembed_time_530e5c0ffcb3cc42990b48cf5a6cced1] => 1591274541 [_oembed_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => [_oembed_time_51cd9b8f55f073b1c67954cdffebad8f] => 1591274541 [_oembed_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => [_oembed_time_9af813212bb7af8826547f26f7839763] => 1591274541 [_oembed_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => [_oembed_time_a75cc6c3b1454b85215e7f4663021fdc] => 1591274541 [_oembed_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => [_oembed_time_b7f218b2f0586b9625107a66eea96f80] => 1592009343 [_oembed_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => [_oembed_time_4cf4b8357cdac48953eeed8df681844e] => 1594563062 [_oembed_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => [_oembed_time_b5a6ea36af37f0b40b17572e640a1bda] => 1640025550 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 10105 [1] => 3065 ) [tags_name] => Array ( [0] => Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) [1] => Trianon 100 ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 3065 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 3065 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )