Zelenszkij: Ukrajnának az elsők között kell megkapnia a koronavírus elleni vakcinát

Zelenszkij: Ukrajnának az elsők között kell megkapnia a koronavírus elleni vakcinát

18:00 Július 25, 2020

Közélet 6591 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszki elnök személyes ellenőrzése alá vonta a kérdést, miszerint Ukrajnának az elsők között kell megkapnia a koronavírus elleni vakcinát annak megjelenése után – közölte szombaton az Elnöki Hivatal honlapja.

Az államfő szerint már most gondolkodni kell a koronavírus elleni vakcina beszerzésén, hiszen – mint fogalmazott – már az egész világ sorban áll érte. „Diplomáciai kapcsolataink és a világban meglévő forrásaink arról számolnak be, hogy már több országban folyik a vakcina előállítása.” Ukrajnának akkor is az első vásárlók között kell lennie, ha már jövőre elkészül – tette hozzá.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy az elnök megbízása alapján konzultációkat folytat és kapcsolatot tart különböző országok (gyógyszerforgalmazó) társaságaival és diplomatáival. A tárcavezető ugyancsak elemzi a kérdést illetően reváns információkat.

(vb/president.gov.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei