A fehérorosz elnök azt állítja, hogy már túlesett a fertőzésen

A fehérorosz elnök azt állítja, hogy már túlesett a fertőzésen

21:20 Július 28, 2020

Közélet 6899 2 хвилини

Українська

Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden kijelentette, hogy tünetek nélkül túlesett a koronavírus-fertőzésen.

„Olyan férfi áll önök előtt, akinek sikerült lábon kihordania a koronavírust, tünetek nélkül. Az orvosok ezt állapították meg tegnap” – közölte katonai vezetőkkel folytatott találkozóján Lukasenka a BelTA állami hírügynökség beszámolója szerint.

Az országot bő negyedszázada vezető Lukasenka nem volt hajlandó szigorú korlátozásokat bevezetni a vírus terjedésének fékezése érdekében. A 65 éves fehérorosz elnök korábban azt hangoztatta, hogy országában egyetlen ember sem fog meghalni a koronavírustól, és a járvány ellenszeréül egyebek között a vodkát, a szalonnát, a jégkorongot és a szaunázást is ajánlotta.

„Pszichózisnak” nevezte a világszerte bevezetett óvintézkedéseket, és azt hangoztatta, hogy az emberek számára az éhínség és a munkanélküliség lesz végzetes, nem pedig a Covid-19.

A 9,5 millió lakosú országban eddig hivatalosan 67 366 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 543-an haltak bele a betegségbe.

Forrás: index

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei