Eladó a ház, amely Emily Brontë Üvöltő szelek című regényét inspirálta

Eladó a ház, amely Emily Brontë Üvöltő szelek című regényét inspirálta

21:45 Szeptember 11, 2020

Közélet 4314 2 хвилини

Українська

Több mint egymillió fontért eladó az a ház, amely Emily Brontë Üvöltő szelek című regényét ihlette. Az írónő gyermekkorában gyakran tartózkodott a nyugat-yorkshire-i Stanburyben álló Ponden Hallban, amely 1541-ben épült.

Az épület és a környező birtok fontos szerephez jutott Brontë Üvöltő szelek című regényében – emlékeztetett rá a BBC News cikke.

A házat 2014-ben panzióvá alakították, és jelenleg tulajdonosai, Steve Brown és Julie Akhurst működteti.

A Brontë lányok, Emily, Anne és Charlotte először 1824 szeptemberében vendégeskedtek Ponden Hallban, ahová az esőzések okozta áradás miatt mentek át. De később is számos alkalommal látogattak oda, és Emily Brontë nemcsak az Üvöltő szelekben, hanem a Windfell asszonya című romantikus regényében is megörökítette a helyet.

Ponden Hall könyvtára, amelyben Shakespeare művei is megvoltak, nagyon fontos volt a Brontë nővérek számára, gyakran használták.

Emily és Anne Brontë 1848 és 1849 között fél éven belül haltak meg tuberkulózisban, a betegség fivérüket, Branwellt is elvitte. Charlotte Brontë a családi tragédia után is folytatta az írást, férjhez ment, ő 1855-ben hunyt el.

Brownék 1998-ban költöztek be a házba, és felújították a történelmi épültet.

Forrás: mti

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei