Az Oktatási és Tudományos Minisztérium megnevezte a 2021-es felvételi kampányának dátumát

Az Oktatási és Tudományos Minisztérium megnevezte a 2021-es felvételi kampányának dátumát

15:22 Október 16, 2020

Közélet 3966 5 хвилин

Українська

Megjelent az Oktatási és Tudományos Minisztérium, „A felsőoktatásba való felvételi feltételei 2021-ben” című rendelet, amely szerint a jövő évi felvételi kampány fő szakaszára júliusban kerül sor – olvasható az Oktatási és Tudományos Minisztérium honlapján.

„A következő felvételi kampányt 2021 júliusában tervezzük lebonyolítani, hogy mind a felvételizőknek, mind a felvételi bizottságok tagjainak legyen ideje egy kis pihenésre az új tanév kezdete előtt. Mivel egyelőre nem tudni, hogyan alakul a koronavírus helyzet, szinte minden felvételiző elektronikus úton leadhatja felvételire vonatkozó kérelmét” – közölte Szerhij Skarlet, megbízott oktatási és tudományos miniszter.

Az e-kabinetben való regisztráláshoz rendelkeznie kell legalább egy külső független értékelésről szóló igazolással és a teljes általános középfokú végzettségről szóló dokumentummal, amelyet Ukrajnában készítettek fotopolimer technológia felhasználásával.

„Azt is tervezzük, hogy lehetővé tegyük a dokumentumok online beadását: közvetlenül a felvételiző e-kabinetjén keresztül, elektronikus aláírás felhasználásával” – tette hozzá Skarlet.

A korábbi évekhez hasonlóan az Oktatási és Tudományos Minisztériumban megjegyezte, hogy az orvosi szakterületekre (fogászat, orvostudomány, gyermekgyógyászat) jelentkezőknek legalább 150 ponttal kell rendelkezniük a második és a harmadik vizsgatantárgyból ahhoz, hogy részt vehessenek a felvételi vizsgákon. Ez a követelmény azonban nem vonatkozik azokra, akik pontszáma meghaladja a 175-öt. A külső független tesztelés kötelező tantárgyai az ezekre a szakokra való felvételihez az ukrán nyelv és matematika lesznek, a harmadik tantárgyat pedig a felvételiző választhatja ki a biológia, kémia vagy fizika közül.

A bölcsész- és társadalomtudományi jelentkezőknek külső tesztelést kell letenniük az ukrán nyelv és irodalomból, míg más szakterületre jelentkezőknek elég, ha csak az ukrán nyelvből írják meg külső független tesztet.

„Az Ukrán Minőségértékelési Központ szakemberei biztosítanak arról, hogy az ukrán nyelv teszt kompetenciafeladatokat is fog tartalmazni, amelyek magukban foglalják az irodalom ismeretét is. A 2018–2020-as, ukrán nyelv és irodalom külső értékelési tesztjéről szóló igazolásai felhasználhatóak az összes szakra való felvételihez” – magyarázták el a minisztériumban. Jövőre a legtöbb szakterületen jelentősen bővül az külső független tesztelésre kijelölt tantárgyak listáját, amelyek harmadik tantárgyként használhatóak a felvételi esetében.

Ugyanakkor korlátozott a felvételi kérelmek száma, amelyeket a felvételiző nem költségvetési pályázatra (szerződéses) nyújthat be – összesen maximum 30 kérelem. Ezen túlmenően, a szerződésre vonatkozó ajánlásokkal kapcsolatos félreértések elkerülése érdekében, a költségvetési helyekre pályázók jelentkezését automatikusan kizárják az összes többi ajánlatból, kivéve, ha a felvételiző meg szeretné hagyni, mivel egynél program alapján kíván tanulni vagy több oktatási intézményben tervezi tanulmányait.

„Mi változik a mesterfokúra felvételizők számára? A mesterképzéshez az Egységes idegen-nyelv vizsga kötelező felvételi vizsga lesz minden szakterületen. Nagyobb súlyt kap a szakmai felvételi vizsga – mostantól az intézmény saját hatáskörén belül növelheti a szakmai tesztért járó pontszámot, legalább 25%-ot hagyva az idegen nyelvvizsgára” – magyarázta az Oktatási és Tudományos Minisztérium.

December 31-ig minden felsőoktatási intézménynek jóvá kell hagynia és közzé kell tennie felvételi szabályait, amelyeknek meg kell felelniük a felsőoktatásba való felvétel feltételeinek 2021-ben.

UNIAN

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei