Szlovákiában jön a tesztelés harmadik köre

Szlovákiában jön a tesztelés harmadik köre

20:15 November 17, 2020

Közélet 3949 2 хвилини

Українська

Szlovákiában a koronavírus-tesztelés harmadik fordulója ezen a hétvégén lesz. Azok a települések lesznek érintettek, ahol az elmúlt tesztelések során a fertőzöttségi arány egy százalék feletti volt – jelentette be Jaroslav Naď védelmi miniszter. A tesztelés ezúttal önkéntes alapon működik – írta az Ujszo.com.

A szlovák kormányfő szerint a diákok akkor térhetnek vissza az iskolába a vízkereszt ünnepe után: ha a napi fertőzöttek száma ötszáz alá süllyed, a kórházakban kezelt koronavírusos betegeké ezer alá, a mesterséges lélegeztetésre szorulók száma pedig száz alá esik. Igor Matovič a koronavírus elleni harcot a kommunisták ellen vívott küzdelemhez hasonlította.

Matovič hangsúlyozta: nem tervezik, hogy karácsonyra az egész országot lezárják. Úgy vélte: az emberek otthon töltik majd az ünnepeket a családjukkal, és kevésbé fognak felelőtlenül viselkedni. Becslései szerint a karácsonyi ünnepeket követően húsz százalékkal csökken majd az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek aránya.

Forrás: Index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei