ENSZ: Az erdőirtás miatt nagy veszélyben van a Kárpát-medence

ENSZ: Az erdőirtás miatt nagy veszélyben van a Kárpát-medence

18:23 November 27, 2020

Közélet 7023 2 хвилини

Українська

A szervezet felszólította a Kárpát-medence országait, hogy közösen fogjanak össze az illegális erdőirtás megállításának érdekében.

Az ENSZ aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Kárpát-medence az éghajlatváltozás és az illegális erdőirtás miatt valós veszélyben van.

Inger Andersen, az ENSZ főtitkárhelyettese és az szervezet Környezetvédelmi Programjának ügyvezető igazgatója hangsúlyozta a fokozottabb együttműködés szükségességét, elmondása szerint ez kulcsfontosságú a Kárpátokat fenyegető veszély legyőzésének szempontjából. „Ne hibázzanak: a Kárpát-medence valós és közvetlen veszélyben van” – jelentette ki.

Andersen az illegális fakitermelést nevezte meg az egyik fő fenyegetésként, s kiemelte azt is, hogy az elmúlt évek alatt több pusztító árvíz is sújtotta a vidéket. „Falvakat és utakat temetett el a víz. Hidak omlottak össze. Emberek haltak meg. Ez összefüggésben van a klímaváltozással is. De az illegális fakivágás, mely az Ukrajna által átélt nehézségek hátterében zajlik, nagy erdőterületeket pusztított el, melyek elnyelik a felesleges vizet és védelmet nyújtanak az áradások ellen” – mondta el, s emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 20 évben az illegális fakitermelés több mint 5 milliárd euróba került Romániának.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei