II. RF KMF: Kutatók Éjszakája online

II. RF KMF: Kutatók Éjszakája online

09:17 November 28, 2020

Közélet 3607 5 хвилин

Українська

A Kutatók Éjszakája c. program immár hatodik alkalommar került megrendezésre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Biológia és Kémia Tanszékének szervezésében november 26-án – idén rendhagyó módon, online formában.

A szervezők a Google Meet online felület segítségével tartották meg az érdekesebbnél érdekesebb előadásokat. Az esemény kezdetén dr. Kohut Erzsébet, az intézmény Biológia és Kémia Tanszékének vezetőhelyettese köszöntötte a résztvevőket, és örömét fejezte ki, hogy az idei rendhagyó módon, online formában megszervezett eseményhez is sok főiskolai hallgató és érdeklődő csatlakozott. A program célja a főiskola biológia és kémia tanszékének népszerűsítése, valamint, hogy a résztvevők minél jobban megismerjék és megszeressék a természettudományokat, legfőképp a biológia és a kémia tudományát. Ezt követően Molnár Attila, a II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszékének munkatársa ismertette az est programját.

A programegyüttes nyitó előadását Hadnagy István tartotta 2020 novemberében nem elég jeges a Jeges-tenger! Milyen hatása lehet ennek nálunk az idei télre? címmel. Ennek keretén belül a klímaváltozásról és annak hatásairól hallhattunk izgalmas előadást. Az idei év szeptemberében egy érdekes jelenségre lettek figyelmesek az óceánkutatók, miszerint nem kezdett el befagyni a Jeges-tenger – ennek a jelenségnek az okait, és következményeit ismerhettük meg ebben a kiselőadásban.

A következő programpont Szaniszló Szebasztián Látványos kémiai kísérletek című bemutatója volt, melynek során különböző vegyületek lenyűgöző reakcióit csodálhattuk meg. Az előadás ideje alatt mindenki megtapasztalhatta, milyen is igazából a kémia a gyakorlatban, és hogyan lehet bárki „tűzhajlító” a tudomány segítségével.

Ezt követően egy gyakorlati foglalkozás szemtanúi lehettünk, amikor is Papíröntés házilag című bemutatót tartott Kohut Erzsébet. A résztvevők megtanulhatták, hogyan kell papírt készíteni otthoni körülmények között, amely egy nagyon jó módszer a háztartásban keletkezett papírhulladék környezetbarát és gazdaságos újrahasznosítására.

A folytatásban a gombák érdekes és rejtelmekkel teli világát ismerhettük meg Kepics Andreával egy kötetlen beszélgetés keretein belül. Többek között megtudhattuk, hogy a gombák spóráit olyan kitintartalmú réteg borítja, mint a rákok vagy a bogarak páncélját, valamint azt is, hogy ideális körülmények között ezek a spórák akár több száz éven keresztül fenn tudnak maradni, míg látható gomba fejlődik ki belőlük. Mindezek mellett megismerhettük a gombák különlegességét, mely szerint egy adott termőterületen, akár egy egész erdőben a gombák kapcsolatban állnak szinte minden más élőlénnyel, mind a növények, mind az állatok országának képviselőivel, beszőnek mindent, akár a Földet az internethálózat. Az interaktív előadás során különlegesebbnél különlegesebb gombafajtákat láthattunk és ismerhettünk meg.

A nem mindennapi előadások sora Molnár Ferenc DNS a pohárban című előadásával folytatódott. Ennek keretein belül megismerkedhettünk egy összetett biomolekulával, a DNS-sel, amely az élőlények genetikai információit tárolja magában. A rövid, de tartalmas ismeretterjesztő előadás során megtudhattuk, hogy mi az a DNS, mi a szerepe az élet fennmaradásában, valamint hogyan lehet DNS-t kivonni növényekből, történetesen a paradicsom DNS-ének kivonását vehettük szemügyre.

A Kutatók Éjszakája programsorozat záró előadását Vass Gábor tartotta, melynek témája A hal anatómiája „pontyosabban” volt. Ezen előadás során részletesen figyelemmel kísérhettük és tanulmányozhattuk egy ponty külső és belső felépítését, amely mind a főiskolai hallgatók, mind a halkülönlegességek kedvelői számára igen érdekes és hasznos előadás volt.

(K. K./Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei