Modern családorvosi rendelőt kapott Badaló

Modern családorvosi rendelőt kapott Badaló

12:40 December 30, 2020

Közélet 5407 5 хвилин

Українська

A beregszászi járási Badaló egy vadonatúj, modern családorvosi rendelővel gyarapodott a vidéki egészségügy fejlesztését elősegítő állami program keretében zajló projekt eredményeként. S a helyi családorvos munkáját mostantól egy Renault Duster típusú szolgálati személygépkocsi is segíti.

A 255 négyzetméteres impozáns épület – amelyhez tágas, térkövekkel kirakott parkoló, kerékpártároló, és legalább ekkora területnyi zöld övezet is tartozik – ünnepélyes átadásán jelen volt többek között Anatolij Poloszkov, Kárpátalja kormányzója, Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal vezetője, Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, Babják Zoltán, a Beregszászi kstérség polgármestere, Hegyes Ruszlana, a Beregszászi Alapellátási Központ főorvosa.

Anatolij Poloszkov köszöntőjében elmondta, hogy az ilyen és hasonló jellegű fejlesztések egy-egy közösség épülésére és szépülésére is szolgálnak, az emberek életkörülményeit is javítják, de a legfőbb cél, hogy az itt élők egészségének megőrzését és a betegek kezelését még magasabb szintre emeljék.

Az alig kilenc hónap alatt elkészült intézmény építkezési munkálatait személyesen is felügyelő Petruska István elmondása szerint a projekt összköltsége 6 609 217 hrivnyát tett ki, amelyből a Beregszászi járás költségvetési tétele 660 922 hrivnya volt. Fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy a most átadott új rendelő fűtésrendszere egy teljesen modern, költségkímélő és környezetbarát technológián alapszik, ami szintén nem elhanyagolható körülmény.

Hegyes Ruszlana azt emelte ki, hogy a most átadott családorvosi rendelő jól illeszkedik abba a projektbe, amelynek köszönhetően az utóbbi években a Beregszászi járás területén lévő egészségügyi intézmények szinte mindegyike megújult, és az egészségügyi dolgozók jobb körülményeit nem csak az épületek minősége, de az egyre korszerűbb orvosi eszközök megléte is segíti.

A Tisza-parti település egész közösségének a köszönetét tolmácsolta az átadón Jakab Lajos badalói családorvos, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, aki az idén egy kisebbfajta jubileumot is elért, hiszen éppen 20 éve látja el szülőfaluja egészségügyi szolgálatát, 2017-től pedig a szomszédos Halábor lakosait is orvosolja.

,,A rendelő munkatársai nevében is bátran mondhatom, hogy ennek az oly sok megpróbáltatásokkal terhelt évnek a végén ennél szebb karácsonyi ajándékot el sem tudtunk volna képzelni, hiszen mostantól lényegesen javulnak majd a munkakörülményeink, és az ide látogató betegek is kényelmesebb környezetben találhatnak majd gyógyírt a problémáikra. Már a régi, a magyar állam segítségével tavaly felújított rendelő komfortjai is lényegesen jobb feltételeket biztosítottak számunkra, ám az az intézmény mégis csak egy kétszintes épületben kapott helyet alig 70 négyzetméteren, a mostanitól lényegesen kevesebb helyiséggel. Az új rendelő pedig minden igényt kielégít majd. Az már csak hab a tortán, hogy a falusi egészségügyi szolgáltatást fejlesztő projektnek köszönhetően egy vadonatúj Renault Duster szolgálati személygépkocsi is segíti majd a munkánkat. Köszönet az építőknek, a projekt megtervezésében és annak megvalósulásában részt vállalóknak, de mindenekelőtt mindezért Istennek legyen hála és dicsőség” – foglalta össze mondandóját a helyi családorvos.

A megnyitón az ünnepélyes avatószalagot Anatolij Poloszkov, Petruska István, Rezes Károly és Hegyes Ruszlana vágták át, majd a helyiekkel közösen megtekintették az új rendelő helyiségeit és felszereltségét, végül pedig áldott karácsonyt és boldog új évet kívántak a munkatársak és a Tisza-parti település minden lakója számára!

(felvégi/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei