Milyen veszélyforrásokra számíthat az emberiség 2021-ben?

Milyen veszélyforrásokra számíthat az emberiség 2021-ben?

18:00 Január 11, 2021

Közélet 2733 4 хвилини

Українська

Általánosságban a szakértők szerint a 2021-es év a globális válság közepette köszöntött be. Mivel a 2020-as évet teljes mértékben koronavírus járvány határozta meg, a 2021-es évet pandémia következményeire való gazdasági reakció határozza meg – közölte a Time információs hírportál.

A szakértők megjegyezték, hogy a válság világában érzékelhető lesz az erős vezetés, és jól működő együttműködés hiánya. Ezért az újév jelentése az Amerikában zajló politikai legitimitás problémáival kezdődik. És pontosan ezt láthattuk az amerikai Capitolium körüli események kapcsán.

Ebben az évben az Egyesült Államokbeli kormányváltásnak belföldi jellege van, ugyanis Joe Biden megválasztott elnök, Jimmy Carter elnöklete óta „az első számú állam” leggyengébb elnökévé válhat. Kína visszaszorítása vágya mellett a demokraták és a republikánusok jelentősen ellenkező véleményen lesznek az ország külpolitika céljait illetően.   

2021-ben a Covid-19 tünetei, amelyek egyértelműen megmaradnak, nemcsak az emberek életét, hanem az egész világgazdaság politikai stabilitását is veszélyeztetni fogják.

A világ országai küzdeni fognak az ambiciózus oltási ütemtervek teljesítéséért, és maga a járvány nagy mértékű adósságot, munkanélküliséget, egyre növekvő egyenlőtlenséget és általános bizalomvesztést hagy maga után. Az oltóanyag észszerűtlen elosztása és a járvány gazdasági „sebhelyei” pedig a kormányellenes haragot és ezáltal, általános nyugtalanságot vált ki számos országban.

Ezen kívül meg kell jegyezni, hogy 2021-ben az éghajlat-politika nemzeti prioritássá és a globális konkurencia arénájává válik. Ami a tiszta technológiákat illeti, Kína régóta alkalmazott hozzáállása az ipari politikához Washington agresszív ellentámadásával fog szembenézni. A tiszta energiaellátási lánc egyes részei kettős nyomást fognak érzékelni, mint amit az 5G esetében figyelhetünk meg. A nulla-szintű kibocsátás céljának elérése hatalmas lehetőségeket teremt a magántőke számára, különösen a környezetvédelmi, szociális ágazatokban.

Végezetül a szakértők fordulópontot jósolnak a kibertér terén, jelenleg egyetlen olyan tényező sincs, amely növelné a nagyobb kiberkatasztrófa kialakulásának kockázatát ebben az évben.  A digitális szféra, ahol bármely számítógép vagy okos telefon belépési pont lehet a hackerek számára, a nemzeti államok és a bűnözők pedig viszonylag büntetlenül fognak cselekedni, veszélyessé válik.

A digitalizáció felgyorsításával 2021-es évet valószínűleg kiberkonfliktus jellemzi majd, amely soha nem látott technológiai és geopolitikai kockázatokat jelent az egész civilizáció számára.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei