Már működik Görögországban az oltásigazolvány

Már működik Görögországban az oltásigazolvány

17:18 Február 24, 2021

Közélet 2266 3 хвилини

Українська

Azok a görög polgárok, akik már megkapták mind a két adag koronavírus elleni oltást, jogosultak egy ezt igazoló digitális tanúsítvány igénylésére – jelentette be Kiriákosz Pierrakakisz digitális politikáért felelős miniszter.

A lakosok a vakcinaigazolványt online, a gov.gr kormányzati portálon keresztül kérvényezhetik. A platformot pénteken indították be; az első 24 órában már csaknem 40 ezren igényelték az igazolást, amelyhez egyébként egy ügyfélkapus regisztráció, illetve a társadalombiztosítási azonosító szám szükséges. A tanúsítvány csak az alapvető információkat tartalmazza az ország oltási nyilvántartásából.

Noha hónapok óta szó van arról, hogy – főként a gazdaság és a turizmus újraindítása céljából – az egyes országok állítsanak ki oltásigazolványokat, Görögország az első Európai Uniós tagállam, ahol ezt bevezették. Ez azonban egyelőre édeskevés, ezért a görög kormány szorgalmazza, hogy a többi ország – legalább az EU-n belül – indítson hasonló programokat, aztán persze fogadják is el egymás igazolásait, meggyorsítva ezzel a határátlépést.

A görögök bíznak benne, hogy az uniós tagállamok elfogadják az igazolvány tervét, ami egyébként valóban sikerrel kecsegtet, hiszen többen már érdeklődtek is a módszer iránt.

Görögországban eddig közel 700 ezer vakcinát adtak be; ez az első és második dózisok száma összesen.

Nem csoda, hogy Görögország állt elő először ezzel a tervvel, illetve sürgeti az EU-t, hiszen – a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos költségvetési lazítások következményeként – itt emelkedett a legjelentősebb mértékben az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a harmadik negyedév végére az előző negyedévvel és az egy évvel korábbival összevetve: az államadósság a GDP 199,9 százaléka volt. Ez alapján valószínűsíthető, hogy az Eurostat a 2020-as év végére már 200 százalék feletti görög adatot fog közölni.

(kitekinto.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei