A Sinopharm szerint gyerekeknek is olthatók a vakcinával

A Sinopharm szerint gyerekeknek is olthatók a vakcinával

18:45 Március 1, 2021

Közélet 2483 2 хвилини

Українська

A 3–17 éves korosztály is megkaphatja a koronavírus elleni védőoltást – mondta Liu Jingzhen, a kínai Sinopharm vakcinagyártócég vezetője nemrég egy tévéinterjúban, amit a Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság oldala szemlézett.

Jingzhen elmondta, a klinikai vizsgálatok azt mutatják, nincs nyilvánvaló különbség a fiatalok és a 18-59 éves korosztály adatai között. Úgy gondolják, hogy hamarosan már használhatják a vakcinát majd a 3–17 éveseknél.

A Sinopharm vakcinájából idén egymilliárd darabot akarnak előállítani, úgy vélik ennyi elegendő lesz a piacnak.

A kínai vakcinával Magyarországon is oltanak, összesen 5 millió adagot vásárolunk belőle, ami 2,5 millió embernek elegendő. A Sinopharm az első olyan vakcina itthon, amely azon az alapon kapta meg a Gyógyszerészeti Intézet engedélyét, hogy világszerte már több millió embert oltottak be vele. A hatásosságát 95 százalékosra teszik.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei