WHO: Ne várják a COVID-19 világjárvány feletti gyors győzelmet

WHO: Ne várják a COVID-19 világjárvány feletti gyors győzelmet

17:30 Március 3, 2021

Közélet 2398 3 хвилини

Українська

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetése soron következő sajtókonferenciáján nem túl optimista előrejelzések hangzottak el a világjárvány körüli helyzetet, valamint az ellene folytatott küzdelmet illetően.

Többek között azt az információt jelentették be, amely már „körbejárta” a szakértői  köröket, miszerint nem valószínű, hogy a világközösség képes lesz megbirkózni a koronavírussal ebben az évben. Ugyanakkor a WHO vezetői szerint a világ országai csak abban az esetnem lesznek képesek jelentősen csökkenteni a COVID-19 áldozatainak számát, ha ésszerűen és összehangoltan járnak el, számolt be az európai sajtó.

A WHO vészhelyzet kezelő programjának ügyvezető igazgatója, Dr. Michael Rayan  az alábbiakat mondta: „Úgy gondolom, hogy nagyon korai és irreális lenne azt gondolni, hogy legyőzzük a vírust (év végéig). De véleményem szerint, ha okosan cselekszünk, véget vetünk a világjárvánnyal kapcsolatos kórházi beutalásoknak, haláleseteknek, tragédiáknak… Jelenleg a WHO-nak arra kell összpontosítania, hogy a vírus terjedését a lehető legalacsonyabb szinten tartsa, és minden erejével  megfékezze azt. Ez nemcsak az új törzsek megjelenését segít megakadályozni, hanem csökkenti a betegek és a kórházi ápolásra szorulók számát is. De a legfontosabb az, hogy minél többen kapják meg a védőoltást. Különösen azokat, akik a „frontvonalon” vannak, és a legkiszolgáltatottabb csoportokat is. Így képesek leszünk feloldani a félelmet és kizárni a világjárvány okozta újabb tragédiákat”.

A WHO főigazgatója, Dr. Tedrosz Gebrejeszusz a maga részéről megjegyezte: „Öröm látni, hogy az alacsony jövedelmű országokban is megkezdték a folyamatot (vakcináció). De sajnálatos, hogy ez csaknem három hónappal később, mint amikor a leggazdagabb országok egy része már megkezdte oltási kampányát. Ezen kívül szomorúságot vált ki, hogy egyes országokban még mindig jobbnak tartják előbb a fiatalabb, egészségesebb felnőttek beoltását, mint az egészségügyi dolgozókat és az idős korúakat. Meg kell érteni, hogy az országok nem egymás ellen versenyeznek,  mi egy közös, a koronavírus elleni verseny résztvevői vagyunk.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei