Dánia után Norvégia és Izland sem folytatja az oxfordi oltások beadását

Dánia után Norvégia és Izland sem folytatja az oxfordi oltások beadását

09:24 Március 12, 2021

Közélet 2462 2 хвилини

Українська

Elővigyázatosságból Norvégia és Izland is felfüggeszti az AstraZeneca brit–svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina alkalmazását – közölték az egészségügyi hatóságok.

Európa-szerte már mintegy hárommillióan kapták meg az AstraZeneca vakcináját, 22 beoltottnál jelentkezett nem várt mellékhatásként a vérrög-képződés.

Előzőleg Dánia döntött úgy csütörtökön, hogy elővigyázatosságból két hétre felfüggesztik az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében.

Később azonban Izland és Norvégia is bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltások beadását, amíg nem tisztázódik a helyzet.

Öt másik európai országban is ilyen intézkedést hoztak, de csak az ABV5300 jelzésű szállítmányra vonatkozóan. Hozzájuk csatlakozott Olaszország is, amely az ABV2856 jelzésű szállítmányban lévő vakcinával történő oltást tiltotta meg.

Geir Bukholm, a norvég Nemzeti Közegészségügyi Intézet magas rangú vezetője sajtótájékoztatóján közölte, hogy szünetet tartanak az AstraZenecával való oltással.

Több információra várnak ugyanis, hogy van-e kapcsolat a vérrögképződés és az oltás között.

A dániai felfüggesztés elővigyázatosságból történt. Az EMA csütörtöki közleménye szerint semmi nem utal arra, hogy a koronavírus ellen beoltottak körében nagyobb lenne a vérrögképződés kockázata. Az eddig rendelkezésre álló információk szerint a beoltott emberek körében tapasztalt trombózisok száma nem haladja meg a lakosság egészében észleltét – áll az uniós gyógyszerfelügyelet közleményében.

(vilaggazdasag.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei