Megvan, kiknek fizeti Föld körüli útját az amerikai milliárdos

Megvan, kiknek fizeti Föld körüli útját az amerikai milliárdos

13:09 Március 31, 2021

Közélet 4045 2 хвилини

Українська

A kiválasztottak Jared Isaacman társaságában részt vehetnek a SpaceX magán-űrvállalkozás Földet megkerülő Inspiration4 misszióján 2023-ban.

A négyfős privát legénység utolsó két tagja Sian Proctor főiskolai oktató és Chris Sembroski, a légierő egykori rakétakezelője.

Isaacman a maga mellé szóló három jegyet jótékony célra ajánlotta fel, és kijelentette, hogy a jegyek révén 200 millió dollárt (59 milliárd forintot) fog gyűjteni a St. Jude Gyerek Kutatókórház javára, és az egyik jegyet a kórháznak ajánlotta. Februárban bejelentették, hogy a 29 éves Hayley Arceneaux, egy csontrákból gyógyult orvosasszisztens, a kórház egykori páciense biztosan részt vehet a különleges utazáson.

A Földet megkerülő Inspiration4 misszió a SpaceX közlése szerint várhatóan szeptember közepén indul. Ez lesz az első olyan űrutazás, ahol egyik résztvevő sem profi asztronauta. A legénység űrhajós kiképzést kap, sürgősségi vészhelyzeti képzésen, valamint részleges és teljes szimulációkon vesz részt.

A Crew Dragon kapszula 540 kilométeres magasságban fog keringeni a Föld körül, ez 120 kilométerrel magasabb, mint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) szintje, és egy szinten van a Hubble Űrteleszkóppal.

Az utazás végén a Crew Dragon puha landolással érkezik meg Florida közelében.

Azt, hogy a 3-4 napos űrutazásért mennyit fizetett, Isaacman nem árulta el. A St. Jude kórháznak 100 millió dollárt ajánlott fel, míg adományozók további 13 millió dollárt gyűjtöttek össze.

Forrás: 168.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei