Homoki Gábor kiállítása az ungvári főkonzulátuson

Homoki Gábor kiállítása az ungvári főkonzulátuson

09:09 Április 21, 2021

Közélet 4620 5 хвилин

Українська

Április 20-án Magyarország Ungvári Főkonzulátusának épületében nyílt meg Homoki Gábor tiszapéterfalvai festőművész tizenegy képből álló mini kiállítás, mely ennek ellenére nagyon jól tükrözi munkásságát és egyéni stílusát.

Homoki Gábor az Ungvári Erdélyi Béla Művészeti Főiskolán 2000-ben kerámia szakon szerzett diplomát, majd ugyancsak kerámia szakon folytatta tanulmányait a Lembergi Művészeti Akadémián. Tanulmányait követően a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolában kezdett dolgozni, jelenlegi munkahelyén, melynek 2004–2017 között az igazgatója is volt. Diákjainak rajzot, festészetet, tervezést és agyagozást is tanít. Tagja a Kárpátaljai Magyar Képző és Iparművészek Révész Imre Társaságának, valamint a MÉK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének. Gyermekkorától foglalkozik festészettel, munkáit élénk színek, szokatlan, elgondolkodtató színkombinációk jellemzik, újabban igyekszik felismerhető festői stílusát absztrakt formák által is megjeleníteni.

A rendezvény kezdetén Kuti László vezető konzul köszöntötte a megjelenteket, Albertné Simon Edina konzul asszony pedig bemutatta a művészt a megjelenteknek.

Erfán Ferenc festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az ungvári Boksay József Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója szakmai szemmel kiemelte, hogy a kiállítás nagyszerű válogatás, a művész munkásságát jól mutatja be a szakmai szemmel vizsgálódó számára is. Hangsúlyozta, Homoki Gábornak már megvan a saját stílusa, de nem állt meg az elmúlt öt évben, látszik munkáján a fejlődés. Ugyanakkor munkásságára látható hatással volt a nagybányai és a kárpátaljai művészeti iskolák mellett a lembergi festészeti iskola is. Ugyanakkor e három festőiskolából kinőve önálló festői stílust kialakítani nehéz feladat, amivel Gábornak sikerült megbirkóznia – emelte ki Erfán Ferenc.

Méltatta a művész munkásságát még Fux Andrea a MÉK képviseletében, valamint Soltész Péter festőművész.

Homoki Gábor hangsúlyozta: „Hiszem azt, hogy mindenki céllal születik erre a világra. Mindenkinek van valamilyen küldetése, amit a legnagyobb művész, Isten ad a számunkra, amikor megszületünk erre a világra. Én azért kaptam ezt a tehetséget, hogy kamatoztassam, és próbáljam ezáltal is dicsőíteni a legnagyobb művészt azáltal, hogy megfestem, amit elém hoz.”

Homoki Gábor kiemelte, mennyire fontos szerepe volt művészi fejlődése kezdetén szülőfalujának, Péterfalván ugyanis mindig támogatták a művészeteket, köszönhetően az egykori Péterfalvai Határőr Kolhoz vezetőjének, néhai Bíró Andornak, aki skanzent és egy képtárat is létrehozott a településen, amely Kárpátalja második legjelentősebb gyűjteménye. Ez a képtár, illetve a helyi művészeti iskolában megtapasztalt szellemiség sokban hozzájárult ahhoz, hogy festőművész lett. Kiemelte a művészeti iskola egykori vezetőjének, Pál Lajosnak és feleségének, Pálné Jancsó Katalinnak áldásos tevékenységét. Elmondta, elsősorban szülőföldjét, a Tiszát, a régi épületeket, a paraszti csendéleteket, az embereket, az eltűnőben lévő, hagyományos kárpátaljai világunkat igyekszik bemutatni és megörökíteni ecsetjével. Kiemelte: „Kolorista vagyok, nagyon szeretem a színeket. A formák nálam talán mellékesek, próbálok a színekkel hatni. Igyekszem élénk színeket használni, nagyon szeretem a vidám színeket, ezáltal is szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy milyen színes a világ, ha sokszor szürkének is látjuk” – emelte ki Homoki Gábor.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei