A KMTT: Újabb két évre szavaztak bizalmat Mester Andrásnak

A KMTT: Újabb két évre szavaztak bizalmat Mester Andrásnak

15:44 Május 11, 2021

Közélet 8653 9 хвилин

Українська

Május 9-én tartotta tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT), mely a vidékünk turisztikai vállalkozásait és az ágazatból élőket összefogó szervezet. A közgyűlés, melynek helyszíne a Jánosiban található Helikon Hotel volt, újabb két évre szavazott bizalmat Mester András elnöknek, valamint a szervezet három alelnökének. Megválasztották a szervezet elnökségének tagjait közigazgatási régiónkként, illetve szakbizottságainak vezetőit is.

A fórum résztvevőit videoüzenetben köszöntötte dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, aki személyesen nem lehetett jelen, hisz az elmúlt év októberében három évre kitiltották Ukrajna területéről. A magyar kormány kárpátaljai fejlesztési programjait felügyelő miniszteri biztos kijelentette: „A miniszteri biztosságunk – ahogy eddig is –, mindent el fog követni, hogy támogassa a turisztikai tanács működését.” Grezsa István hangsúlyozta, hogy sok feladat áll előttük 2021-ben, ezen belül már személyesen is ott szeretne lenni a KMTT ukrán nyelvű kiadványának bemutató rendezvényén, amellyel a hágón túli ukrán turistákat szeretnék Kárpátaljára vonzani.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul a kárpátaljai magyar turizmus, vendéglátóipar és idegenforgalom legfontosabb szakmai szervezetének nevezte a KMTT-t. Elmondta: „A koronavírus-járvány a nemzetgazdaság ágazatai közül az utóbbi egy évben a legnagyobb mértékben a vendéglátóipart és turizmust viselte meg. Ennek a kiesésnek az orvoslása a járvány elleni védekezés minél hatékonyabb módszereinek intézményesítésével és a járvány leküzdésével kiemelkedő feladatunk. Ebben az irányban a magyar kormány nagyon fontos intézkedéseket tett.” A főkonzul emlékeztetett, hogy az említett célt szolgálja az oltási program mellett Magyarországnak az a törekvése, hogy minél több országgal igyekszik olyan megállapodást kötni, amely lehetővé teszi egymás védettségi igazolványainak kölcsönös elismerését. Szeretnék, ha Kárpátalja irányába a korábban tapasztalható, nagymértékű turizmus újra felélénkülne, ennek érdekében Magyarország támogatja a határon túli térség turizmusát. Illetve azért is hajlandó lehetőségeihez mérten mindent megtenni a magyar kormányzat, hogy vidékünkről is minél többen eljuthassanak, biztonságosan Magyarországra.

Marianna Hotra, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal Turisztikai és Üdülési Főosztályának vezetője elismeréssel szólt a KMTT programjairól, kiemelve a Kárpátaljai Magyar Konyha Hetének meghirdetését, amely szerinte nemcsak a magyarlakta vidék, de egész Kárpátalja népszerűsítéséhet hozzájárul. Arra kérte a turisztikai tanács vezetőit, hogy ösztönözzék a velük kapcsolatban álló turisztikai vállalkozókat arra, hogy még inkább kapcsolódjanak be a megye által meghirdetett turisztikai programokba.

Mester András elnöki beszámolójában kiemelte, hogy szervezetük fő célkitűzése, hogy képviselje a kárpátaljai magyar turizmus szereplőit belföldön és külföldön egyaránt, illetve olyan programokat szerveznek, amelyek előmozdítják ennek az ágazatnak a fejlődését. A járvány miatt sok gasztrofesztiváljuk elmaradt 2020-ban, közülük csak a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérversenyt tudták megszervezni és bekapcsolódtak a Beregszászi Borfesztivál szervezésébe. Kárpátalját bemutatták a budapesti Utazás Kiállításon, ahol sikeres volt a KMTT Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével közös standja. Megjelent a Kárpátaljai gasztrokalauzuk ukrán nyelvű változata, valamint tavaly is megszervezték és idén is szervezik a Kárpátaljai Magyar Konyha Hetét, amelyet a járványhelyzet miatt a mostani hétvégére, május 14–16-ára tudtak meghirdetni. 2020-ban kezdő turisztikai vállalkozók számára szerveztek képzést, melyre 14-en jelentkeztek. Hagyományosan a tavalyi évben is volt idegenvezetői továbbképzésük. Kárpátalja legvirágosabb vendégháza és Kárpátalja legszebb konyhakertje címmel hirdettek újabb programokat, továbbá Jó gyakorlat a falusi turizmusban címmel a falusi vendéglátók számára ugyancsak meghirdettek egy szakmai továbbképzést, amelynek az elméleti része online formában zajlott. Hamarosan megjelenik egy 460 oldalas útikönyvük ukrán és magyar nyelven. Számos turisztikai rendezvényen képviselték vidékünket, illetve két EU-s támogatással megvalósuló programjuk is folyamatban van. Egyik keretében Tiszacsomán, Nagymuzsalyban és Salánkon hoznak létre élő tájházat, illetve fejlesztik Visken a már meglévőt. A másik, júniusban induló programjuk keretében a turisztikai desztinációt igyekeznek majd kiadványokkal és más módon népszerűsíteni. Beszámolója végén az elnök köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatják és segítik civil szervezetük munkáját. Hangsúlyozta, az ágazat szereplőinek nem riválisként, hanem partnerként kell egymásra tekinteniük, hisz közös a céljuk: egyre több turistát csábítsanak Kárpátaljára.

A közgyűlés az elnöki beszámoló elfogadása után egyhangúlag választotta újabb két évre Mester Andrást a KMTT elnökévé. A szervezet általános alelnökévé dr. Berghauer Sándor főiskolai tanárt választották, Csizmár Sarolta maradt az Ukrajnán belüli kapcsolatokért felelős alelnök, míg Tarpai József alapító elnök a külkapcsolatokért felelős alelnök tisztségét tölti be ezentúl.

Az elnökségbe az új, megnövekedett területű Beregszászi járást Molnár László, Bereczky István és Tüzes Pál képviseli majd, az Ungvári járást Pásztornyicki László, a Munkácsi járást Nagy Sándor, a Felső-Tisza-vidéket pedig Ötvös Ida.

A KMTT idegenvezetői bizottságát Horkay Sámuel, a kereskedelem és vendéglátás bizottságot Bíró Tibor, a kézműves bizottságot Haniczka Csilla, az épített örökség, múzeumok bizottságot dr. Kész Barnabás, a falusi turizmus bizottságot dr. Sass Enikő, az aktív turizmus bizottságot Horváth Zoltán, a borászati bizottságot pedig Jakab Sándor vezeti a következő két évben. Ezúttal a közgyűlés létrehozott egy új szakbizottságot is, a lovas turizmussal foglalkozók bizottságát, amelynek elnökévé a nagyszőlősi Margitics Ildikót választották.

A közgyűlés jóváhagyta a KMTT 2021-re tervezett programjait, amelyek közül Csizmár Sarolta részletesen beszámolt a hétvégére meghirdetett IX. Kárpátaljai Magyar Konyha Hete programjuk előkészületeiről, és mindenkit felkért a jelenlévők közül, hogy a három nap egyikén látogassanak el a programhoz csatlakozott vendéglátóhelyek valamelyikébe, hogy azzal is támogassa a program sikerét. Mellesleg felhívta a figyelmet arra, hogy honlapjukon (www.kmtt.org) mindannyian tájékozódhatunk a program résztvevőiről, a kínált menükről és az árakról. Mivel nagy az érdeklődés, nem árt minél előbb asztalt foglalni, illetve telefonon érdeklődni.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei