Mezőváritól Beregszászig – a kurucok útján

Mezőváritól Beregszászig – a kurucok útján

14:32 Május 22, 2021

Közélet 5975 3 хвилини

Українська

II. Rákóczi Ferencnek a haza védelméért harcba hívó zászlóinak bontását május 21-én Mezőváriban és Beregszászban is felelevenítették. A járvány miatt idén úgy döntött a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, hogy végig járja a kurucok útját Mezőváritól Beregszászig.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által szervezett mezővári csendes megemlékezést követően a PCS szervezésében először Mezőváriban, Borzsován majd  Nagymuzsalyban, s végül Beregszász főterén idézték meg az 1703. május 21–22-i eseményeket.

A korhű öltözékeket viselő „kurucok” lovas szekereken vonultak végig a településeken át egészen a Kossuth térig. Kész Barnabás néprajzkutató, hagyományőrző, történész, a beregszászi színház színészei, a Kokas Banda és növendékei, Pirigyi Gergely tárogatós, valamint a Rákóczi-főiskola diákjai közreműködésével sikerült feleleveníteni a Rákóczi-szabadságharc történelmi előzményeit.

A helyszíneken felolvasták a felkelésre invitáló brezáni kiáltványt, amelyet Rákóczi Brezán várában nyújtott át Esze Tamásnak, a tarpai módos jobbágynak, aki tetteivel nem félt megmutatni szabadság iránti vágyát. A Kokas Banda hajdúsági táncokkal emelte a hangulatot.

 A beregszászi Rákóczi téren Esze Tamás mellszobránál csendes koszorúzással emlékeztek a kuruc brigadérosra.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a PCS elnöke újságíróknak elmondta, immár öt éve időzítik Beregszász városnapját a megemlékezéshez, azonban a hagyományos nagy volumenű ünnepség a korlátozások miatt ismét elmarad. „A kuruc múlt közös gyökere az összes itt élő népnek, hiszen az első ilyen esemény volt, amikor a szabadságért zászlót bontottak Kárpátalján, és harcoltak a Habsburgok ellen. Ezért mi megelevenítjük ezt az eseményt, ami a médián keresztül eljut minden kárpátaljaihoz” – fogalmazott Orosz Ildikó.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei