Eddigi leggyorsabb autóját mutatta be a Tesla

Eddigi leggyorsabb autóját mutatta be a Tesla

16:52 Június 13, 2021

Közélet 2330 8 хвилин

Українська

Két másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/órás sebességre a Tesla Model S Plaid, melynek a végsebessége olyan magas, hogy ha a Tesla nem erősíti meg a motort, egyszerűen szétesne a percenként több mint húszezres fordulatszámtól. Azt, hogy miért van szükség egy ilyen elektromos izomautóra, az apró túlzásoktól sem mentes bemutatón Elon Musk megindokolta.

A Plaid nem egy szimpla sportcsomag, hiszen az új autó számtalan kisebb-nagyobb fejlesztést sorakoztat fel, ugyanakkor a leglátványosabb újítása vitán felül az elképesztő gyorsulása: a gyári adatok szerint mindössze két másodperc alatt éri el a 60 mérföld/órás (vagyis 96 km/h-s) sebességet, amivel sok szupersportautót is leköröz, sőt, Musk szerint ez a valaha készült leggyorsabb sorozatgyártott autó. A Tesla tulajdonosa a bemutatón elismerte, hogy ezzel elsősorban az volt a céljuk, hogy erőt demonstráljanak – mármint az elektromos autók erejét. „A fenntartható energia jövője szempontjából fontos, hogy megmutassuk, hogy az elektromos autó a legjobb autó. Vitán felül” – fejtegette a cég vezérigazgatója a helyi idő szerint csütörtök este, a Tesla fremonti gyárában tartott bemutatón.

A bemutató résztvevői több videót is készítettek az autó gyorsulásáról, ami száz felett sem fogy el, az óránkénti 160-as tempó eléréséhez például négy másodpercre van szüksége.

A sportautókat megszégyenítő gyorsulásról a Tesla Model S Plaid új, 1020 lóerős összteljesítményű hárommotoros hajtása gondoskodik, amelyek különlegessége, hogy szénszálas borítású rotorok vannak benne. Ez a magasabb fordulatszámnál nyeri el az értelmét, hiszen – mivel elektromos autóról van szó – a Model S Plaid ugyanabban a fokozatban gyorsul egészen 321 km/h-s sebességig, ilyen fordulatszámnál pedig Musk szerint egy hagyományos motor egyszerűen szétesne. A hárommotoros elrendezéssel a Model S Plaid a nyomatékvektor-szabályozásra is képes, ami a kocsi stabilitásában játszik fontos szerepet.

Az autó ezt a sebességet többek között a rendkívüli, 0,208-as légellenállási együtthatójának köszönhetően képes elérni, ami Musk szerint alacsonyabb, mint bármelyik sorozatgyártású autóé. Ebben nem biztos, hogy igaza van, ugyanis a Mercedes a tavasszal bemutatott EQS-nél kereken 0,200-as légellenállási együtthatóról számolt be, ami ha egy hajszállal is, de alacsonyabb, mint a Tesla Model S-é.

Musk a bemutatón amúgy nem fogta vissza magát, és az autót úgy mutatta be, hogy az „gyorsabb, mint bármelyik Porsche és biztonságosabb, mint bármelyik Volvo”. Előbbinél minden bizonnyal a kocsi gyorsulására, nem pedig a végsebességére gondolt (a Porsche 918 Spyder végsebessége 345 km/h), az utóbbi kijlelentését pedig arra alapozta, hogy a Tesla állítása szerint az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) töréstesztjei alapján az ő autóikban a legalcsonyabb a valószínűsége a sérülésnek. Ennek a szépséghibája, hogy az NHTSA nem rangsorolja az általuk tesztelt autókat, és 2019-ben egyszer már fel is szólították a Teslát a félrevezető állítások beszüntetésére, az ugyanakkor tény, hogy a töréstesztjeiken az összes Tesla maximális, öt csillagos értékelést kapott minden kategóriában.

A Model S Plaidről az is kiderült, hogy gyorsabban lehet majd tölteni, mint más Teslákat: Musk szerint az autó 15 perc töltéssel 300 kilométeres távolságot tud megtenni, ám ezzel még mindig elmarad a jelenlegi élbolytól. Ennek oka, hogy a Tesla v3 Supercharger csak 250 kilowattos gyorstöltést tesz lehetővé, ugyanakkor Musk a bemutatón jelezte, hogy ezt a későbbiekben 300, majd 350 kilowattos teljesítményre növelik. A Model S Plaid hatótávolsága bizonyos körülmények között így is sokkal jobb lesz, mint a korábbi modelleké, a Tesla ugyanis vadiúj hőszivattyút és termikus rendszert rakott a kocsiba, ami állításuk szerint 50%-kal kevesebb energiát igényel az utaskabin felfűtéséhez, ezzel pedig 30%-kal javítja az autó hatótávolságát hideg időben. Akkumulátor-fronton is történtek változások, ugyanis a Model S Plaidben a hagyományos, ólomsavas segédakkumulátort felváltja egy 12v-s lítium-ion akkumulátor, ami kisebb, könnyebb és várhatóan tartósabb is lesz.

Az autó utaskabinja is komoly változásokon ment át, noha ezeknek az újításoknak egy részét már láthattuk januárban, az új Model S bemutatóján: a szögletes kormánykerék mellett elég nagy változás, hogy a központi infotainment rendszer képernyője már nem állítva, hanem fektetve kerül az autóba, így Musk szerint kényelmesebben lehet majd rajta filmeket nézni vagy játszani. Az autóban egy AMD RDNA 2 GPU-val üzemelő fedélzeti számítógépet találunk, ami a Tesla szerint Playstation 5-szintű játékélményt tesz lehetővé – ezt Musk a bemutatón azzal illusztrálta, hogy elkezdett játszani a Cyberpunk 2077-tel. Az infotainment rendszer egy új felhasználói felületet is kapott, ami állítólag könnyebben kezelhető és jobban konfigurálható lesz. Az utaskabinnal kapcsolatos további újítás, hogy az jóval csendesebb lesz, a hátsó üléseknél valamivel nagyobb lesz a lábtér és az autó egy teljesen új hangrendszert is kap.

A Tesla Model S Plaidből az első 25 példányt a bemutató után le is szállították a tulajdonosoknak, Musk szerint ezután eleinte heti néhány százat, a következő negyedévtől pedig hetente ezret tudnak majd legyártani a 130 ezer dolláros (vagyis 37 millió forintos) autóból. A teljes bemutató az alábbi videóban tekinthető meg.

(AutoweekElectrek/raketa.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei