Már csak 1,6 milliónyian vannak munka nélkül Ukrajnában

Már csak 1,6 milliónyian vannak munka nélkül Ukrajnában

19:17 Szeptember 24, 2021

Közélet 2781 2 хвилини

Українська

Az idei év második negyedében 1,6 millió állás nélkülit tartottak nyilván Ukrajnában, ami 200 ezerrel kevesebb, mint az első negyedévben volt – adta hírül az rbc.ua hírportál pénteken az Állami Statisztikai Szolgálat adataira hivatkozva.

A jelentés szerint a hivatal felméréséből kiderült, hogy 2021 második negyedévében a 15 éves és idősebb, 15-70 éves korosztályokban a foglalkoztatottak száma 15,8 millió főt tett ki. A 15 éves és idősebb korúak körében 49,7% volt a foglalkoztatási szint, míg a 15-70 évesek esetében 56,2% volt ez a mutató. A 15 éves és idősebb, 15-70 éves korosztályokban 9,3%-ra csökkent a munkanélküliek aránya az első negyedévben mért 15,5%-os szintről.

Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) megújította az ukrajnai munkanélküliség előrejelzését a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet módszertana szerint. Ennek megfelelően 2021-ben a munkanélküliség megmarad 9,1%-os szinten, 2022-ben 8,5%-os, 2023-ban már javulásnak indulva 8,5-8,4%-ot tesz majd ki.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei