Új kőzetmintát gyűjtött a kínai holdjáró

Új kőzetmintát gyűjtött a kínai holdjáró

15:53 Október 21, 2021

Közélet 1735 3 хвилини

Українська

Új holdi bazalttípust tártak fel a kínai Csang’o–5 űrszonda által begyűjtött kőzetminták elemzésekor. A korábbi Apollo- és Luna-holdmissziók által gyűjtött bazaltmintáktól a mostani merőben más.

A Kínai Tudományos Akadémia csillagászai elemezték a Csang’o-5 űrszonda által a Holdon 2020 decemberében gyűjtött 10-500 mikron (egy bankkártya vastagságának egynegyede) méretű kőzeteket, és megállapították, hogy jellemzőik nagyjából a bazaltra, vagyis a láva gyors lehűlésével formálódott vulkanikus kőzetre hasonlítanak. Ám a Földön eddig talált magnéziumban és vasban gazdag bazaltokkal ellentétben, a holdi bazaltban kevés a magnézium és magas a vas-oxid-tartalom.

Ez a bazalt egy új osztályát jelenti”- mondta Li Csun-laj, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezetőszerzője, hozzátéve, hogy az újonnan azonosított bazaltminták különböznek a korábbi holdmissziók által gyűjtött mintáktól. Ez elvezethet a holdi vulkanikus tevékenységének jobb megértéséhez.

Az amerikai Apollo- és a szovjet Luna-missziók által évtizedekkel ezelőtt gyűjtött holdkőzetek az égitest történetébe és fejlődésébe nyújtottak betekintést, de ezek a minták a Hold egy alacsonyan fekvő térségéből származnak, amely nem jellemzi a teljes holdfelszínt – tette hozzá Li.

A kínai holdmisszió által gyűjtött kőzetminták egy közepes magasságú térségből, az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) elnevezésű nagy kiterjedésű lávamező sötét és sík területéről származnak. A kutatók szerint nagyon valószínű, hogy ez a terület bizonyítékot őriz a legkorábbi holdi vulkanikus tevékenységről.

A Csang’o-5 mintegy 1,7 kilogramm kőzetet gyűjtött a Holdon 2020 decemberében. Négy évtizede ez volt az első minta, amely az égitestről lejutott a Földre. Kína a kőzetmintákból 17 grammnyit átadott 13 másik intézménynek tudományos kutatás céljára.

Ausztrál kutatók vizsgálata megállapította, hogy a minták nagyjából kétmilliárd évesek, tehát mintegy egymilliárd évvel fiatalabbak, mint a korábban Földre hozott kőzetek.

Ez azt jelenti, hogy a vulkanikus tevékenység a Holdon 800-900 millió évvel hosszabb idejű volt a korábban véltnél.

(MTI/Hszinhua/AFP/Origo)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei