Újabb amerikai fegyver- és lőszerszállítmány érkezett Ukrajnába

Újabb amerikai fegyver- és lőszerszállítmány érkezett Ukrajnába

10:46 Október 23, 2021

Közélet 3349 2 хвилини

Українська

Javelin páncéltörő rakétarendszerekből és lőszerekből, valamint elsősegélycsomagokból álló, 60 millió dollár értékű újabb katonai rakomány érkezett az Egyesült Államokból Ukrajnába, a katonai segélyszállítmányt hozó repülőgép pénteken landolt a Boriszpil nemzetközi repülőtéren – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton a Védelmi Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint a fegyvereket és lőszereket a kijevi repülőtérről a nyilvántartásba vétel után a támaszpontokra és raktárakba szállítják, beleértve az Egyesített Erők Műveletében harcoló egységeket. Az USA Ukrajnának nyújtott 60 millió dolláros katonai segélye a Volodimir Zelenszkij elnök amerikai látogatása során kötött megállapodásoknak köszönhető. A mostani támogatást Kijev a korábban egyeztetett 250 millió dollár értékű katonai segélyen felül kapja.

Mint Olekszandr Noszov védelmi miniszterhelyettes a sajtónak elmondta, „ma újabb szállítmányt kaptunk segélyként az USA-tól Ukrajna és az Egyesült Államok elnökeinek megállapodását követően. Ez őszinte, nyílt gyorssegély a katonáinknak, akik a fronton használhatják a harci és egészségügyi eszközöket.”

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei