IT (34 Oldal)
Elon Musk cége először ültetett chipet az ember agyába
Elon Musk agyi implantátumokat gyártó cége, a Neuralink beültette az első mikrocsipjét egy ember agyába. A beavatkozás vasárnap történt, a páciens jól van és gyógyul, a kezdeti eredmények pedig biztatóak.
13:47 Január 30, 2024
Közélet
3769
1 хвилина
Korlátozni fogja a gyerekek egymás közötti üzenetküldését is a Facebook és az Instagram
A Meta csütörtökön egy új biztonsági intézkedés, illetve korlátozás bevezetését jelentette be a kiskorúak Facebook-, illetve Instagram-fiókjainak vonatkozásának. Ennek értelmében a jövőben ezek tulajdonosai csak akkor fognak tudni egymásnak üzenni...
21:26 Január 28, 2024
Közélet
4906
1 хвилина
Egy új, Windowson terjedő vírus ellopja a fájljait, a jelszavait, de még képernyőképeket is készít
Nagy bajban lehetnek, akik szeretik halogatni a Windows frissítéseinek a telepítését: egy új vírus ugyanis néhány kattintás után gyakorlatilag minden bizalmas adatot illetéktelen kezekbe juttat a számítógépről.
22:28 Január 24, 2024
Közélet
2947
1 хвилина
Bill Gates szerint fenekestül felforgatja életünket a mesterséges intelligencia
A techzseni Bill Gates szerint öt év múlva már mindenki életét teljesen átalakítja a mesterséges intelligencia.
20:51 Január 18, 2024
Közélet
3276
1 хвилина
Az ukrán Wikipédia a 14. helyen áll a cikkek számában
2023 végére az ukrán Wikipédia cikkeinek száma meghaladta az 1,3 milliót, ami a 14. legjobb mutató a világon.
20:07 Január 16, 2024
Közélet
4321
1 хвилина
Ukrajna és Nagy-Britannia hivatalosan is elindította az Egyesült Királyság–Ukrajna TechBridge technológiai hidat – Fedorov
Ukrajna Nagy-Britanniával közösen fejleszti az ukrán IT szektort, hivatalosan is elindult az Egyesült Királyság–Ukrajna TechBridge technológiai híd.
18:27 Január 16, 2024
Közélet
5112
1 хвилина
Nagy dobásra készül Elon Musk: jöhet a fizetés az X-en
Az X közösségi médiaplatform (korábbi nevén Twitter) már idén bevezeti a tervek szerint a személyek közötti (P2P) fizetéseket a platforomon – írja a Finextra.
22:38 Január 11, 2024
Közélet
3105
1 хвилина
Korlátozásokat vezetnek be a Facebookon és az Instagramon
A Meta kedden közölte, hogy korlátozni fogja a Facebookon és az Instagramon a tizenévesek által megtekinthető tartalmakat, mivel a vállalat egyre több olyan váddal néz szembe, miszerint termékei függőséget okoznak és károsak a fiatal felhasználók ...
22:25 Január 10, 2024
Közélet
4824
1 хвилина
Újabb országban fizet kártérítést az Apple az iPhone-tulajoknak a telefonok belassítása miatt
Hamarosan újabb országban lehet kénytelen az Apple pénzt utalni a tőle korábban iPhone-t vásárlók részére, amiért azok készülékeit tudtuk és jóváhagyásuk nélkül belassította.
22:06 Január 10, 2024
Közélet
3584
1 хвилина
Ukrajnában feltaláltak egy robotot, amely képes lőszert szállítani a frontra
A digitális átalakításért felelős tárca közölte, hogy a szakemberek jelenleg tesztelik a D–21–11 autonóm földi robotot. Ez a robot képes felderítési feladatok végrehajtására, valamint védekező vagy támadó műveletekben való részvételre.
12:14 Január 7, 2024
Közélet
4516
1 хвилина
Kárpátalja
Kárpáti szemle (2026.07.23) Esti hírek (videó)
21:05 Július 23, 2026
Kétszáz iskolatáska a Rákóczi szövetségtől a rászoruló gyermekeknek (videó)
17:32 Július 23, 2026
Aktuális (2026.07.23) Nyáron sincs szünet - tíz éve fő a szeretet a kisdobronyi református konyhán (videó)
17:15 Július 23, 2026
Aktuális (2026.07.23) Közösségi nyári programok várták a családokat Nagyberegen (videó)
15:55 Július 23, 2026
Robotika és informatika tábor Beregszászban a KMPSZ szervezésében (videó)
15:07 Július 23, 2026
Több hír Kárpátaljáról
Kiemelt téma
Ukrajna
Több hír Ukrajnából
A nap hírei
Világ
Mintegy kétszáz kárpátaljai hívő zarándokolt Máriapócsra
11:50 Július 24, 2026
Kárpáti szemle (2026.07.23) Esti hírek (videó)
21:05 Július 23, 2026
Német katonák segítenek Lengyelországnak az orosz határ megerősítésében
20:03 Július 23, 2026
Az EU megszüntette a Velencei Biennálét szervező alapítványnak nyújtott támogatását
18:05 Július 23, 2026
Közel-Keleten elesett katonák holttesteit szállították az Egyesült Államokba
12:50 Július 23, 2026
Több hír a világból