Szigorodik a KRESZ Ukrajnában, 10 gyorshajtási szabálysértés után elvehetik jogosítványt

Szigorodik a KRESZ Ukrajnában, 10 gyorshajtási szabálysértés után elvehetik jogosítványt

18:50 Június 9, 2026

Közélet 146 3 хвилини

Українська

A legutóbbi súlyos kijevi halálos közúti balesetet követően a hatóságok változtatásokat terveznek a közlekedési szabályokat rendszeresen megsértő sofőrökkel szemben, a lehetséges intézkedések közé tartozik a jogosítvány bevonása, a vezetési korlátozások vagy a vizsgák megismétlése – jelentette ki kedden Ihor Klimenko belügyminiszter a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a belügyminiszter elmondta, hogy a Legfelső Tanács rendészeti bizottsága szerdán fogja vizsgálni ezt a kérdést. Ezenkívül a Belügyminisztérium külön üléseket tart a közlekedésbiztonságról – tette hozzá. „A bűnüldöző szerveknek jelenleg nincs befolyásuk azokra az emberekre, akik folyamatosan túllépik a sebességhatárt és baleseteket okoznak” – mondta.

A miniszter megjegyezte, hogy jelenleg nincs szó pontrendszer bevezetéséről, mivel ehhez nagyszabású digitális infrastruktúra létrehozására lenne szükség. Ehelyett rövid távon a hatóságok egy olyan mechanizmust fontolgatnak, amely szankciókat írna elő a szisztematikus jogsértések esetén. „Ha például lesz 10 gyorshajtási szabálysértés, lesznek szankciók is. Például a jogosítvány bevonása, korlátozások, vagy a vizsga megismétlése” – magyarázta.

A tárcavezető szerint a változtatások előkészítése során nemcsak a szabálysértések számát, hanem azok súlyosságát is figyelembe veszik. „Ha valaki 10 kilométerrel túllépi a sebességkorlátozást, az egy dolog. Ha 50-80 km-rel lépi túl a sebességkorlátozást, az tragédia lehet” – jegyezte meg Ihor Klimenko, hozzátéve, hogy a javaslattervezetek már készülnek, és a Nemzeti Rendőrség, a képviselők, a jogászok és a szakértők együtt fognak dolgozni rajta, így a tervezet ma vagy holnap elkészül.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei